Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Agárdi Péter: Az új írónemzedék és a nemzeti önismeret

eltelt évtized irodalma — a maga belső történetével, művészi differenciálódásaival és értékfelhalmozódásával — izgalmasan szól hozzá a nemzeti irodalmi folytonosság korántsem mindig helyesen feltett kérdéséhez. S ennek révén a nemzeti irodalom és az új nemzedék kapcsolatát érintő vitákhoz is.

Az új nemzedék belső fejlődése és története — véleményem szerint — ott s akkor találkozott össze az egész modern nemzeti irodalom fejlődésének fő mozgásirányával, ahol és amikor megszűnt pusztán rétegirodalom lenni. Vagyis amikor megszűnt egy szociológiailag körülírható társadalmi réteg önmagában persze indokolt, de csak önmagára reflektáltságában mégis elszigetelő irodalma lenni. Amikor a sajátos nemzedéki megközelítésben — tudatosan vagy öntudatlanul — már megfogalmazódnak az egész közösség, az egész társadalom, az egész nemzet — persze korántsem extenzív, tematikai közvetlenséget igénylő — gondjai. Ezt a váltást persze nem lehet mechanikusan évszámokhoz kötni. Annál is kevésbé, mivel ez nemcsak „globális” kérdés: minden fiatal maga is meg kell hogy küzdjön ezért a váltásért íróvá, felnőtté érése során.

Mégis: a rétegirodalomból „teljes” irodalomba váltásnak—az egyéni pályák alakulásának tipizálható logikájában — van objektív, olvasható története: a nemzedék közérzetét „belső" önszemléletét kifejező művek egyre hitelesebben és mélyebben, egyre totá- lisabban, drámaibban vagy éppen ironikusabban élik át az egész társadalom kérdéseit. Ennek a váltásnak a jegyében és „arányában” válik az értelmiségi és diákiét „rétegirodalma” — s ezt a fogalmat korántsem pejorative, csak történetileg és irodalom- szociológiailag értem —az egész nemzeti irodalomnak is szerves részévé. Ez az integrálódást és gazdagítást egyszerre felmutató folyamat tehát szerves összefüggésben van a fiatal nemzedék irodalma belső értékeinek a differenciálódásával, természetes kiválasztódásával.

Nagyon érdekes ebből a szempontból az is, hogy az évtized második felében, ma már a nemzedék élvonalát sokkal erősebb tudatos kapcsolódási igény jellemzi az idősebb nemzedékek különböző törekvéseihez, mint egy évtizeddel ezelőtt. S ezzel együtt lett erősebb a reflektálási, sőt a tematikai kötődés a nemzeti irodalom történetiségében eleven folyamatához is. A történeti fejlődéskép „logikai íve” persze nem tüntetheti el a világnézeti, esztétikai, irodalomszemléleti különbségeket és ellentéteket, amelyek a diakron és a szinkron vizsgálódás számára egyaránt szembetűnőek. Érdemes lenne ezzel is foglalkozni, de erre most nem vállalkozhatok. Visszatérve a fő mozgásirányra, arról szeretnék inkább szólni: mi is ennek a váltásnak a tartalma, miben is áll a nemzedéki élmények irodalmi megfogalmazásának társadalmi lényegfedezete.

A sokat emlegetett „csellengő hős” nagyon sok modoros, önismétlő, sőt ön-epigon novellában és kisregényben ismert magára. Ez tény. De túl azon, hogy ez az uralkodó hőstípus az évtized folyamán jelentősen átalakult, gondolkodó és történelemben élő alakokká gazdagodott, már megjelenésekor sem volt teljesen indokolatlan. A csellengés, a „perifériára szorultság” élményének mégoly „szélsőséges” írói megfogalmazásai — Kulin Ferenc fejtette ezt ki egyik tanulmányában —végső soron nem a fiatal nemzedék önmagába fordulását jelzik, hanem a társadalom szocialista fejlődésének, pozitív irányú átrendeződésének egy sajátos „negatívumát.” Azt ti., hogy ma már — éppen a nagy társadalmi életformaváltás eredményeképpen — élesebben látjuk a távlatok és a jelen közötti különbséget, s mindenekelőtt a „perifériát”.

A korábbi éveknél jobban látjuk a fő mozgáshoz képest a „leszakadásokat”, jobban látjuk az olykor akár tragikus ellentmondásokat, életforma-konfliktusokat, amelyek sokszor éppen a fiatal nemzedék, az elesettek vagy éppen a cigányság életkörülményeiben érhetők tetten íróilag a legszemléletesebben. Amennyiben a fiatal írók iro- dalmilag tudatosítják ezeket a problémákat, annyiban ez—ha persze van is ilyen,tendenciájában — nem a fiatal nemzedék befeléfordulása, keresett irodalmiaskodása. Nem

103