Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Agárdi Péter: Az új írónemzedék és a nemzeti önismeret

Felszólalásomban szeretnék egyúttal némileg eleget tenni annak az igénynek is, amit Mányoki Endre vetett föl, hogy ti. mivel ezidáig alig beszéltünk ennek a nemzedéknek az irodalmáról, jó lenne erről is szót ejteni és szót érteni itt Lakiteleken. Hogy eddig erről kevés hozzászóló beszélt, annak tulajdonképpen van egy örvendetes oka, az, hogy nem elsősorban önmagunk belső gondjaival, műhelyproblémáival, nem irodalmi csetepatéinkkal vagyunk elfoglalva — bár ezt sem szabadna eleve „elítélőleg” minősíteni. Az az érzésem azonban, hogyha jól közelítjük meg ennek a nemzedéknek az irodalmát, ha valódi szerepe, esztétikai üzenete, nemzeti-társadalmi oldala felől értékeljük és vitatjuk, akkor — beszéljünk akár mégoly „belterjes” irodalomközéleti, poétikai kérdésekről is — nem fenyeget bennünket a befeléfordul ás, az öncélú eszté- tizálás veszélye.

A hangos töprengés, a közös gondolkodás igényével — de bármiféle végleges válaszra törekvés nélkül — azt a kérdést szeretném „bedobni”: hogyan értékelhetjük nemzeti irodalmunk, szocialista kultúránk és az új írónemzedék termésének viszonyát. Szándékosan kiélezve a kérdést: „elég nemzeti-e, mitől és mennyiben nemzeti a fiatal írónemzedék munkássága”? Ez a kérdés ilyen formában persze már eleve pontatlan, tisztázatlan. Jó felvetése és hiteles megválaszolása viszont annál időszerűbb, mivel éppen ezekben a hónapokban ünnepelhetnénk a nemzedék irodalmi indulásának tizedik évfordulóját.

Ha visszaemlékezünk az idők kezdeteire, első jelként Simonffy András 1965 körüli „berobbanását” kell felidéznünk. De a nemzedék — mint nemzedék — mégiscsak tíz évvel ezelőtt adott komoly életjelt magáról. Az 1968—69 körüli vajúdás és megszületés (Első Ének, Elérhetetlen föld, lillafüredi tanácskozás stb.) óta egy termékeny, sokarcú — és korántsem konfliktusmentes — évtized telt el nemcsak a fiatal irodalom, hanem az egész kortársi magyar irodalom életéből. Ez az egy évtizedes távlat lehetőséget nyújt arra is, hogy immár történelemként mérlegeljük az 1968—69-es indulást s azt az eleven, helyenként indulatos visszhangot is, amellyel a nemzedék irodalmát annak idején fogadták.

Aligha lenne felelős ez a mérlegelés, ha az utólagos bölcsesség, a gőgös fölény pozíciójából mondanánk igazságtalannak, sőt illetéktelennek azokat a bíráló véleményeket, amelyek a hatvanas évek közepén-végén, a hetvenes évek elején a nemzedék új irodalmának és a magyar irodalom nemzeti tradícióinak a viszonyáról megfogalmazódtak. Hogy — úgymond — ez az irodalom periférikus kérdésekkel foglalkozik, hogy értelmiségi szubkultúra, hogy belterjes irodalom. Tévedéseivel, egyoldalú szempontjaival együtt is tartalmazta ez a megközelítés azt a természetes, helyes igényt, hogy a nemzeti irodalom progresszív folytonosságát az új nemzedék művészete is képviselje és gazdagítsa. És az is kétségtelen: a tévedések, a történetietlen és normatív szempontok mellett volt jogos kritikai hányada is a bíráló szavaknak.

1972-ben Móricz Zsigmond kapcsán, Darvas József felelős aggódásában kapott hangot talán legnyíltabban ez a vélekedés: ő úgy érezte, hogy a fiatal irodalom addigi termése nem ad elég biztatást arra, hogy a nemzeti irodalom — Móricz realizmusának alkotó „képviseletében” is testet öltő — folytonossága megújuljon. Álláspontja már akkor is vitát váltott ki, több — s korántsem egyformán jogosult — oldalról. S ha most 1979-ben, a centenáriumi Móricz-év közepén idézzük fel ezt a szempontot, akkor azt látjuk, hogy a Darvas József kezdeményezte vita óta eltelt hat-hét év során jelentős változások is érlelődtek. Nemcsak művekben, nemcsak az esztétikum síkján, nemcsak a móriczi aikotómódszerhez való közvetlen kötődésben, hanem a nemzedéki köz- gondolkodásban, sőt egyes írók ars poéticáiban is megerősödött a Móriczhoz fűző igenlő viszony. Mindezt csak tényként mondom, anélkül, hogy a Móriczhoz való tudatos írói kötődésen mérném a korszerűséget, a realizmust, az értéket. Mindenesetre az

102