Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Veress Miklós: Ha a nyelv jelekké szegényülne…

hiszem, azért bántunk, bánunk velük mostohán, mert olyan ideológiát képviselnek, még a leghaladóbbak is, amelytől — csak revolucióinkat emelve ki történelmünk folyamatából — féltettük forradalmi- ságunkat, s mindenért megtettük őket felelősnek. Ha Szakály Ferenc éppen a Habsburgokra utalt, hadd tegyem hozzá a magam véleményét: nekünk minden idegen király — tisztelet a kivételnek — büdös volt. Egyszer büszkék, másszor méltatlankodóak vagyunk, hogy más népekkel közös királyainknak emlékét vagy ereklyéit nem nálunk őrzik, de tagadhatatlanul igazságtalanabbul vélekedünk az idegen származású uralkodókról — nemzete válogatja —, mint a leggyöngébb magunkból valókról. Érthető ellenérzés vezet ebben, a több százados elnyomatás hatására, és sokfajta irodalmi beidegződés. Dobzse László végül is Petőfi versbravúrja marad számunkra, mint egy sajátos politikai időszak jelképe, de nem vagyok biztos abban, hogy ő volt az egyetlen dobzse-lelkű király történelmünkben. Ha azonban egy történész a Petőfi-vers igazával ellenkezőt állítana, lehet, hogy agyam elfogadná érveit, de nem biztos, hogy érzelmeim is így tennének.

Történelmünknek ilyen korszakait bizony röstelljük, holott — mint többen hangsúlyozták — bizonyos fontos összefüggésekben összehozhatnak bennünket más népekkel, akiknek nem szégyen magukénak vallani a mi értékeinket sem. Ezért örültem, amikor Kiss Gy. Csaba filológusi alapossággal világosított föl bennünket, gyakorta érdemtelenül kérkedő magyar-magunkat, hogy a szomszéd nemzetek mennyivel előbbre tartanák. Hadd tegyem még ehhez: attól félek, mi valakiknek a feje fölött vitázunk erről a nemzeti tudatról, amíg más találkozások arról győznek meg, hogy nem ez ma az emberek alapvető problémája, miként vélekednek az írástudók magyarságunkról. A fiatalok zöme a vidámságokhoz vonzódik, amit ma szórakozás jelent inkább, mintsem azon töprenkedjen, mit jelent magyarnak lenni. Számukra természetes, hogy azok vagyunk, mert a nyelvünk ez, és táncdalaink szövegének többsége is így íródik. Kőbányai János, aki most súgott össze szomszédjával, idézte nekem egy fiatalember levelét a minap, aki azt állította, azért tántorgott ki külföldre jónéhány hasonló érzelmű társával együtt, mert akkoriban rossz volt a popzene Magyarországon. íme, az idők változása: valaha másfélmillió ember a nyomor miatt hagyta el hazáját, később százezrek a világháború és a közelmúlt viharaitól riadtan menekültek, vannak, akik már azért disszidálnak, mert máshol jobbak az együttesek. Ezért kell azon is eltűnődnünk, hogy természetesebben, az irodalom és publicisztika olyan újfajta módszereivel kellene gondolatainkat az emberek számára közérthetőbbé tenni, ami nem távolítja el tőle ügyünket, mert míg fogalmaink bástyái mögött, elkülönülten vitatkozunk a nemzettudatról, a fiatalok csupán a lemezlovas szavára hallgatnak, bebiflázzák a motorok és autók köbcentiszámait, de nem hajlamosak megjegyezni, mikor volt a mohácsi vész, vagy hol verték le a földosztás cölöpjeit.

Olykor azonban nem egészen vitathatatlan okok miatt. Nemrégiben kapott lapunk, a Mozgó Világ fölháborodott levelet egy fiatal művészetkritikusunk cikkére, melyben arról a tervpályázatról ír, amit a Feszty-körképnek a pusztaszeri emlékparkba való elhelyezésére írtak ki. Mindenki tudja, hogy a földosztás évfordulóinak népünnepélye milyen szép és igazán népi hagyománnyá vált ott Pusztaszeren. Azt is sokan, hogy föltárták ott egy Árpádház-kori templom maradványait. Azt már kevesebben, hogy abból azért nem maradt több, mert vagy harminc éve tévedésből katonai gyakorló terepnek használták, majd ami maradt a kövekből, azt a környékbeliek széthordták mészégetéshez, házépítéshez. Ami fal volt, így is fallá vált, a múlt beleépült a jelenbe, ha elég sajátos és tragikus módon is. Nos, az emlékparkban föl fogják állítani a földosztás, remélhetőleg modern és tiszta stílű emlékművét. Ám, ez sem volt elég, oda kell kerülnie a bizonytalan művészeti és politikai, sőt, történelmi értékű Feszty-körképnek is, — hogy együtt legyen „múlt és jelen” —, melynek érdekében a mesteriskolára jelentkező fiatal építőművészekkel terveztettek épületet. A megjelent írás és illusztrációk tanúsága szerint a fiatal építészek felfogták, hogy mi ebben az ellentmondás, ezért javarészt groteszk és a milleneumi modort ellenpontozó, az ötlet irracionalizmusát irreális ötletekkel megtoldó tervekkel álltak elő. S mint ahogy ebben a pusztaszeri emlékparkban, annak létrehozásában, igazi érték és hagyomány átgondolatlan történelmiséggel és vurstlicentrikussággal, úgy elegyül még ugyanez történelmi tudatunkban.

A magamét harminchét éve tisztogatom. Kamaszkoromban azt hittem, hogy a nemzetet csak a for- radalmisága tarthatja egybe, mert Petőfit tanultunk, később azt hittem, hogy a nemzetet csak a tragikum tarthatja egybe, mint Adynál, gondoltam azt is, hogy a nemzetet csak osztályharca határozhatja meg, mert József Attilát így fordították le nekem, és volt idő, amikor azt kezdtem hinni, hogy csupán a negáció tarthatja egybe, sebeink kíméletlen kiégetése. Amikor az egészséges testben kezdtem hinni, rájöttem, hogy mindez csak együtt használ. Ezért estem gondolkodóba a nemzeti vita olvastán: mi a fontos? A görögök a világ lényegi elemeit arche-nak nevezték: volt filozófusuk, ki azt állította, hogy csak egy arche-ja van a világnak, volt, aki többet tételezett — a nemzet valószínűleg igen sok arche- elvet föltételez. A fönnmaradás, a megmaradás elvét, a nyelviség elvét, a religió elvét — és így tovább. Hogy a különböző elvek közül melyik a vezérlő: az említettek-e, a haladásarche-ja-e, a politikumé-e — az történetileg állandóan változó; de úgy, hogy nem kizárólagos.

S bár iskolában így tanítják, tudom, Berzsenyi mondata nem csupán a nemesi nemzet lényegéhez kulcs: „Minden nemzet támasza, talpköve a tiszta erkölcs...” Nem moralizálni akarok ezzel, csak arra hivatkozni, hogy jelenlegi állapotunkban a legfontosabb annak a tiszta erkölcsnek az elve a nemzet számára, amely egyedeit megakadályozza abban is, hogy az anyagi javak megszerzése, a gazdagság haj- hászása közben nyelvükben, hűségükben, emberségükben elszegényedjenek. A teljes emberi élethez

82