Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Kiss Gy. Csaba: Nálunk és más nemzeteknél
születtek a nemzetiségi kérdés kutatásában: mindenekelőtt a cseh Jan Sindelka és Karel Pomaizl, illetőleg a szlovák Juraj Zvara munkásságáról kell szólnunk. Zvara a közelmúltban adta ki (magyarul is) összefoglaló tanulmányát Munkásosztály és nemzet címmel. Romániában számos tanulmány és népszerűsítő tanulmány látott napvilágot a román nemzeti egységtörekvések történetéről. Constantin Vlad 1971-ben jelentetett meg szociológiai megközelítésű tanulmánykötetet a nemzeti kérdésről. Érdekes jelenség — és most ismét Huszár Tibor gondolataihoz kapcsolódnék —, hogy a nemzetfogalmak két fő típusa (a francia enciklopédistáktól származó államnemzet az egyik, a herderi nyelvikulturális nemzet a másik pólus) közül Keletközép-Európában (s nem Kelet-Európábán, mert az orosz fejlődésben meghatározó szerepe volt az államiságnak) a múltról szólva gyakran a herderi megközelítést, a jelent tekintve pedig az államnemzeti meghatározást hajlamosak a publicisták és gondolkodók előnyben részesíteni. A nemzeti kérdés jelentőségének átértékelése eredményezte a nemzetiségi kérdés sokadik újra- fölfedezését a hatvanas években. E témakörben is számos tudományos munka látott napvilágot Jugoszláviától Lengyelországig, Bulgáriától Csehszlovákiáig. Ljubjanában például tudományos intézet foglalkozik a külföldön élő szlovének kutatásával, Pozsonyban hasonló föladattal bízták meg a Matica Slovenská nevű nagymúltú kulturális szervezet e célra létesített intézetét, Lengyelországban a hetvenes évek elejétől több egyetemi tudományos központ tanulmányozza a külföldi lengyelséget. Föltűnő, hogy az utóbbi három-négy évben Lengyelországban például több tudományos mű jelent meg a nemzetiségi kérdésről, mint nálunk. A nemzeti összetartozás erősítésének szándékára utal, hogy a Szlovén Szocialista Köztársaságban minden állampolgár alkotmányos kötelessége a külföldi szlovének sorsával való törődés (Szlovén Alkotmány, I. rész 2. szakasz). Az irodalom jelentős szerepet játszik a nemzeti kötelék ábrázolásában, az azonosságtudat tartalmainak megrajzolásában. Keletközép-Európa irodalmai vállalják ezt a föladatot, folytatva általában a romantikával kezdődő tendenciát, a nemzeti sajátszerűség bemutatását. A legutóbbi másfél évtizedben mindenfelé a történelmi regény reneszánszát tapasztalhattuk. Ebben a műfajban születtek például a bolgár próza legjelentősebb teljesítményei (csak a nálunk is jói ismert Gencso Sztoevre utalunk), de nagyszerű írókat említhetünk a többi irodalomból is. Közéjük tartozik — csak néhány nevet mondok — a lengyel Marian Brandys és Wíadystaw Terlecki, a cseh Jirí Sotola, a román Eugen Barbu. A szlovák irodalom legfontosabb teljesítményei között tarthatjuk számon Vladimír Minácnak a nemzeti múltat — néha nem egészen elfogulatlanul —faggató esszéit. S ha már itt tartunk: a lengyel történelmi esszé a műfaj talán legszínvonalasabb produktuma Keletközép-Európában, kár, hogy a magyar olvasók alig ismernek valamit belőle. Hosszan szaporíthatnánk a példákat; tanulságaikra, az összevetés lehetőségeire mindenképpen föl kell figyelnünk.
