Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Kiss Gy. Csaba: Nálunk és más nemzeteknél
Kiss Gy. Csaba ...nálunk és más nemzeteknél Kiegészítésül kívánok elmondani néhány adalékot arról, hogy miként fest ez a problémakör más nemzeteknél, konkrétan a keletközép-európai régjó hasonló történelmi múltú és jelenű népeinél. Idestova másfél évtizede figyelem a nemzeti kérdés, hazafiság körüli hazai vitákat, s gyakran volt az az érzésem, érvek és ellenérvek úgy hangzottak-hangzanak el, mintha Magyarország valamilyen kivételt képezne, s elszigetelt helyzetben élne. Mintha az is sajátos nemzeti vonásunk, másutt föl nem lelhető jellegzetesség volna, hogy egyáltalán beszélni kell ezekről a kérdésekről. Igen ritkán hallhattunk arról, miként vélekednek ezekről a problémákról a szomszédos országokban. Pedig Lengyelországtól Bulgáriáig mindenütt heves viták zajlottak a nemzet fogalmáról, a nemzeti történelem értékeléséről. Tökéletesen egyetértek Huszár Tiborral abban, hogy nem légüres térben kerül sor ezekre a vitákra. Nem vállalkozhatok itt tüzetesebb elemzésre, csak néhány tendenciát szeretnék megrajzolni a nemzeti problematika megítélésének keletközép-európai változásairól. A szocialista átalakulást követően — nagy mértékben egyszerűsítve mondom — mindenekelőtt a polgári nacionalizmus leleplezése és bírálata volt napirenden. Az osztályszempontnak megfelelően értékelték át a múltat, mereven osztották két részre a hagyományt haladóra és reakciósra, a helyes kiindulópontot mechanikusan alkalmazták. Általában nem érvényesült a szemléletben az osztály és a nemzet kölcsönös összefüggésének dialektikája. A keletközép-európai országokban lebecsülték a nemzet történelmi szerepét. Az internacionalizmus absztrakt értelmezése egyértelműen másodlagossá degradálta a nemzeti érdeket a nemzetközihez képest. Gáli Ernő kolozsvári szociológus így foglalta össze ezt a tendenciát: „Gyakran szektás szűkkeblűség gátolta a nemzeti hagyományok értékelését, az általános és a sajátos e téren jelentkező viszonyát pedig valamilyen anacionális szemlélet torzította el; a nemzeti-nemzetiségi sajátosságok szinte feloldódtak, eltűntek az elemzésekben, a hivatkozásokban viszont kötelező erővel érvényesülő egyetemes törvényszerűségek domináltak.” Az ötvenes években például Lengyelországban többen azt az álláspontot képviselték, hogy a nemesi köztársaság harmadik, utolsó fölosztása történelmileg pozitív tény volt, mert a lengyel uralkodóosztályok elnyomták a népet. Ekkor inkább a világ proletárjaira gondoltak (ahogy a magyar fordítás értelmezése), s nem minden országéra, ahogy más nyelveken hangzik. Az ötvenes-hatvanas évek fordulójától számíthatjuk a nemzet kérdéskörének átértékelését. A nemzeti kérdéssel szemben értetlen Rosa Luxemburg-i típusú megközelítésmódokat (Lenin, tudjuk, keményen bírálta ezért) a nemzeti hagyományok és nemzetköziség egyensúlyának keresése, a korszerű szocialista patriotizmus új modelljének kialakítását célzó törekvések váltották föl. Differenciáltabb lett a nemzeti történelem megítélése, élénk viták bontakoztak ki régiónkban mindenütt a nemzet fogalmáról, a múlt értékeléséről. Jellemző adalék a kérdéskör átértékelési folyamatához Jan Mala- nowski lengyel szociológus megállapítása 1968-ból: „. . . a nemzeti kérdés hazánkban hosszú ideig olyan probléma volt, amellyel keveset foglalkoztak, ritkán vitatták és keveset publikáltak róla.” Ugyanő így érvel a helyes arányok visszaállításáért: „Amilyen mérhetetlen káros egy közösséget saját múltjának kritikátlan kultuszára nevelni, nacionalista tulajdonságokat kialakítani, más népeket megvetni, nemzeti gőgöt szítani, ugyanolyan káros saját múltunk értékeit lebecsülni, bizalmatlansággal viseltetni saját képességeink iránt, figyelmen kívül hagyni eredményeinket és sikereinket.” Lengyelországban az ötvenes évek végétől kezdett megváltozni a nemzeti hagyományok megítélése, a hatvanas évek elejétől több tudományos munka látott napvilágot a lengyel nemzeti kérdés történetéről, kutatómunka indult a nemzet problematikájának társaslélektani, szociológiai, filozófiai vetületéről. Csehszlovákiában az 1963-as esztendő jelentett fordulópontot, ekkor rehabilitálta Csehszlovákia Kommunista Pártja a burzsoá nacionalizmus vádjával bebörtönzött szlovák kommunistákat, és hibásnak minősítette a nemzetiségekkel szemben 1945 és 1948 között elkövetett jogtalanságokat. A csehek és a szlovákok közötti viszony rendezését röviddel ezután sürgette éles hangú, történelmi példákra hivatkozó vitairatban Vladimír Minác. Romániában a történetírásban, a publicisztikában és a különböző művészeti ágakban a hatvanas évek közepétől került előtérbe a nemzeti múlt, különösen néhány kiemelkedő személyiség és esemény bemutatása. Fokozódott a tudomány és a közvélemény érdeklődése az egyes népek őstörténete és etnogenezise iránt. Művészeti alkotások, tanulmányok, publicisztikai írások garmadája foglalkozott Nagy-Morvaországgal, dákok és rómaiak történetével, a szláv apostolok, Cirill és Metód kulturális jelentőségével. Számos eredmény született a nemzeti kérdés tudományos vizsgálatában. S nemcsak a történettudományban, hanem a szociológiában, a filozófiában, a lélektanban, a néprajzban is. Lengyelországban például — csak néhány példát említve — olyan kitűnő történészek munkásságára utalhatunk, mint Jerzy Szacki, Bogustaw Lesnodorski, Konstanty Grzybowslti. A lengyel szociológusok közül megemlíthetjük Stanislaw Ossowskit, Józef Chatasinskit és Jerzy J. Wiatrot, aki monográfiát jelentetett meg a nemzeti kérdésről. Csehszlovákiában figyelemre méltó eredmények 72 FEKETE GYULA, KISS GY. CSABA
