Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Hegyi Imre - Kovalik Márta: Ház-asság!
kon. És tudom, hogy a lányom is szereti Sanyit. Nem mindegy ez neki sem. És már alig vártam a kis unokát. Mondom majd boldog leszek, örülni fogok neki és akkor egyszerűen elválnak. Összetettem a két kezem és úgy könyörögtem: ne váljatok el, de nem, a Sanyi szedi össze a cuccát és megy. Még a kapuban is sírtam: ne hagyjál itt bennünket, ugye apa hogy könyörögtem ... Apa: Bizony, sajnos ... így nem szabad lett volna viselkedni. Mindenkiben van hiba, bennem is, önben is, bennük is, de szép szóval is el lehet intézni a dolgokat. Mindenki csodálkozik rajta, hogy így földolgozták magukat, ilyen szépen állnak és most, amikor már a csúcsponton vannak vége mindennek. Anya: Mondom, én tovább is segítelek benneteket, fölmegyek oda hozzátok, főzök, mosok rátok, hogy nektek ne kelljen, ami van még kis spórolt pénzem, odaadom ... Apa: Nem tudom, mi van, csak azt tudom, hogy mi ketten 10 évet öregedtünk az utóbbi időben. Magyarán mondva még a WC-papírt is megvettük nekik, aztán tessék... A feleségem tálcán vitte be nekik a reggelit, dédelgette úgy, ahogy engem soha és ő ezt azzal hálálta meg, hogy pökhendi módon becsapta maga után az ajtót. (Színhely: a villa kertje) Riporter: Még vakolatlanul, de már ablakozva mennyit ér most ez a ház? Sanyi: Hát úgy egymillió hatszázezer forintot. Az effektiv építési idő az olyan 5 év, és ami megelőzte az a másik 5. Riporter: Hittétek, hogy meg tudjátok csinálni? Sanyi: Igen. Én az a típus vagyok, aki kinézi valahol messze a célt és képes elgyalogolni odáig. Újból végigcsinálnám, habár tudom, hogy az már magányos gyaloglás lenne. Mert lemorzsolódtak mellőlem. Fájdalmas, de tudomásul kell vennem. Riporter: Akkor tehát igaz, hogy tízévi házasság után váltok. Sanyi: Igen. Pedig én jót akartam mindenkinek. Nem akartam az államra hárítani a lakásgondjaimat. Gondoltam, megoldjuk magunk. Hogy közben rámegy a házasságunk, ez nyilván azért van, mert a 10 év alatt nem is éltünk, csak léteztünk. Nem öltözködtünk, nem utaztunk, nem szórakoztunk úgy, mint más fiatal. Riporter: Hány éves a feleséged? Sanyi: 26. Teljesen jogos lett volna mindaz, amit hiányolt, de nem tudtunk egyszerre építeni is, szórakozni is. Riporter: Azért egyedül nem mertél volna nekivágni? Sanyi: Hát nem. Itt a közös jövedelmek, fizetések is latba estek, de főleg az, hogy az embernek volt egy társa, ha nem a betonozásban, falazásban, de amikor dolgoztam, mint az állat, tudtam, hogy ott van mellettem. Emberileg, lelkileg, szellemileg társam volt. Riporter: Most tulajdonképpen felmented? Sanyi: Hát egy ilyen befejezett kapcsolatról vagy nem mond az ember semmit, vagy mondjon szépet. Mert a 10 évből végső fokon 9 szép volt. Riporter: Szépnek mondod a 9 évet te, aki betonoztál, alapot ástál, vakoltál, segédmunkás voltál önmagadnál. Sanyi: Szépnek. Mert naponta elértem valamit. Nagyszerű volt esténként holtfáradtan végignézni a terepen, az épületen. 48
