Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Hegyi Imre - Kovalik Márta: Ház-asság!
Riporter: Mi hiányzik itt még a befejezéshez? Férfi: Még egy pár hónap biztosan belemenne. Riporter: Maga látta itt az első kapavágástól az építést. Hány évig tartott? Férfi: Négy évet lehet mondani. Ha még egy évet rávágtak volna, akkor ... Riporter: És mennyit ér így félig készen? Férfi: Kb. másfél milliót. így ahogy áll. Riporter: Vannak érdeklődők? Férfi: Nézegetik, de hát másfél milliót összeszedni.. . Riporter: A fiatalokról mit tud? Férfi: Együtt melóztak, hogy aztán mi történt köztük, az az ő dolguk. Az eladással’ hézag lesz. 180 négyzetméter. Ki meri ezt megvenni. Kellene ahhoz legalább 4—5 gyerek. Riporter: Mikor jártak itt a fiatalok? Férfi: Az asszonyt nemigen látom, a férfit inkább. Száradnak a kertben az ingek meg a gatyák, hogy aztán ki mos rá, nem tudom. (Egy arra járó nő. Megáll.) Riporter: Vevő tetszik lenni? Nő: Nem, nem vagyok vevő. De itt olyan sokan megállnak ... Riporter: A félig kész ház is érdekli az embereket? Nő: Hát hogyne, gyönyörű ház ez, két szint, sok szoba ... Riporter: Nem tetszik tudni, mikor találom itthon őket? Nő: Hát ha a lánc rajta van a kapun, akkor biztos nincsenek itthon. De valami zűr van köztük. Riporter: Mire gondol? Nő: Azt hallottam, hogy válnak. (Kis kétszobás lakás a Rottenbiller utcában.) A lány édesanyja, idős munkásasszony: Ez az ő kis szobájuk, itt laktak négy évig nálunk. Mindenféleképpen segítettük őket, hogy csak menjen az építkezés. Teljes ellátás, fűtés, világítás,- mindenről gondoskodtunk és ami kis pénzünk volt, mind odaadtuk nekik. És ez nekem olyan, mint a mennykőcsapás. Még ruhát se vettünk az urammal, csakhogy haladjanak és akkor egyszer csak jönnek, hogy válnak. Azt hittem meghalok. (Sír) Úgy el vagyok keseredve ... Riporter: Hány éves házasok voltak? Anya: Hát már 10 éve, hogy megesküdtek. Nagyon sokat sírok... A lányom négyszer volt terhes, de a Sanyi egyszer sem engedte, hogy megszülje. Pedig ő annyira szeretett volna egy gyereket. Sírt, könyörgött: hagyjuk meg. De nem. Úgyhogy sírva csomagolt a lányom, amikor menni kellett a kórházba. A lány apja: Majdnem kész a ház és most jut eszükbe, most jut eszükbe ... a válás. A feleségem éjjel-nappal dolgozott, három munkahelye is volt, hogy minél több pénzt tudjon nekik adni. Anya: így van. Eljártam gyárba, utána maszekhoz dolgozni. És még most, öreg napjaimra is elvállalok mindent. Cipőtűzőnő vagyok. De hiába minden. Mindig sírok. Ha telefonon beszélek a lányommal, akkor is. Siratom a tíz évüket és siratom az én két gyermekemet, mert nekem olyan volt a vejem is, mint a fiam. Úgy beleéltem magam, hogy nem tudok lemondani róla. Én már öreg vagyok, 65 éves, nem tudom túltenni magam ezeken a dolgo4 7
