Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Bor Ambrus: Montparnasse 1978 (novella)
Az utcaseprő jó messze nyit meg egy következő csapot. Hamarosan megjön a kis utcamosó-patak, az „Hotel de l’Ouest” oldalán libegteti el a szemetet. Az utcaseprő lassan kíséri, széles seprőmozdulatokkal hajtja bele az elúsztatni valót. Egy eldobott kólás vagy sörös doboz csörömpöl. A mikrobuszt az utcaseprő megkerüli, az úttest felől. Egy pillanatra megáll, mély főhajtással beköszön az oldalablakon. Az öreg nem mozdul. Az utcaseprő seprőívenként halad tovább, közeledik. Három vagy négy autó is jön fentről, megkerülik az utcaseprőt, mindegyik kocsiban csak egyetlen ember, kifejezéstelen reggeli autós-arc a volánnál. Néhány gyalogos jön a Rue d’Alésia felől, a fehéreken kívül két barna arcú és három néger. A négerek magasak, vállasak, a lábuk feltűnően hosszú, a járásuk puha. Reggel nyolc óra. A négerek nem a metróhoz igyekeznek fölfelé, mert amerről jönnek, ott is van megálló. Gyalogosan igyekeznek valahova, nem tudom, hova. Szemmel követem őket, és fölteszem, elképzelem, hogy munkába mennek, vagy a belvárosba, falat-kerítést támasztani ikszbe keresztezett lábbal, gumitalpú sportcipőben. A mikrobuszba mindegyik benéz, aztán beköszön az ablakán. Nem lengeti a kezét, az egyetlen sapkás nem nyúl a sapkájához: fejet hajtanak. Az öreg a kocsiban messziről mozdulatlan bálvány. A mikrobusz oldalán messziről is kibetú'zhető a harsány vörös kocsikölcsönző-reklám: „Supex olcsóbb, gyorsabb”. Az utcaseprő leér a szálloda elé, a sarokra, söpörve befordul, most a keresztutca másik felére. Az öreg ül a mikrobuszban. Aztán a mellére billen a feje. Hirtelen? Hirtelen is el lehet aludni. Lecsapom a csomagtartó tetejét. Nem szól nagyot. A gázfőző fönn van a szobában, ideje meginni a kávét. Az utca végén fölbukkan a fiatal néger. Váratlanul. Nem tudom, hogy miért váratlanul. Úgy képzeltem, hogy olyasmit ment elintézni, ami hosszabb ideig eltart? Az öreg beült a kocsiba, vezetni majd nyilván a fiatal néger fog. Elmennek, intézik az ügyeiket. A fiatal egy pillanatig mintha értetlenül állna a mikrobusz ajtaja előtt. Kinyitotta, és most áll. A szálloda felé pillant, az ellenkező irányba pillant. Az ellenkező irányból egy asszony jön tömött szatyorral, a hóna alatt méteres kenyér. A néger behajtja a kocsiajtót, de nem csapja be. Háttal fordul az ajtónak, elengedi maga előtt az asszonyt, szemmel követi. Az asszony leér a szállodáig, befordul a sarkon, arra megy, amerre az utcaseprő is haladt, az, aki megtalálta a számítását, mert fölvette a Város. Az, akinek már kulcsa van a köztisztasági vízvezeték csapjához. Egy pillanatig mintha érezném a frissen sült, forró kenyér illatát. A mikrobusz ajtaja becsattan, slusszkulcs csörren. A teljesen európai öltözetű fiatal néger egy tárgyat süllyeszt a nadrágja farzsebébe. Már elindult fölfelé, menet közben nyomkod befelé valamit a zsebbe, amely nyilván szűk. A mozdulata dühös vagy heves. Megnyújtja a lépést, nagyon gyorsan halad, de nem futólépésben. Egyszer még hátrakapja a fejét. A mikrobusz üresnek látszik. De a távolság harminc lépés, ha nem több. Kigondolni valamit már egyre kevesebb a kedvem: a valóság szorítása erős. A kecskeszakállas este mégint mosolyog, megkérdi, hogy mit láttunk és mi tetszett. Széttárja a kezét: — Igen, Monsieur, Párizs nagyon nagy. A mikrobusz este nem áll ott a gyanús kínai vendéglő előtt. Másnap reggel hat és hét között sem. A Francia Kommunista Párt új plakátjai a palánkon, a szállodával szemben. 9
