Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Bor Ambrus: Montparnasse 1978 (novella)
A néger eltűnik a keresztutcában. Nincs mit néznem. — Hogy érzik magukat Párizsban, Monsieur? — kérdezte harmadnap a kecskeszakállas az előszobányi recepció pultja mögül. Köszönöm. Sok az ember, nagy a nyüzsgés. Széttárja a kezét, mosolyog: — Ez Párizs. Roppant tarka a tömeg. Megint széttárja a kezét, megint mosolyog: — A sok turista, Monsieur. És az a sok ember, aki a boldogulását keresi Párizsban. Ó, igen. S ha esetleg újabb előleget fizetnék, amennyiben még maradni kívánunk? Kérem. Még három napot? — D’accord, Monsieur. Merci, Monsieur. Hetednapra megszoktam volna a mázsás öreg négert. Az emeleti szoba ajtaja kicsi, a többi ajtó szintén, a folyosó szűk és homályos. Az emeletre, onnan a másodikra, a harmadikra félkörös ívekben visz föl a lépcső, falépcső és az is szűk. Ha járnak rajta, recseg. Ha a takarítónő szalad rajta föl vagy le, akkor nem. A takarítónő posztópapucsban jár, sovány nő, mélybarna arcú. Már korán reggel nagy bála ágyneműket zuhogtat át a lépcsőházi korláton, szennyes suhog le a földszintre, a lépcső tövébe. Engem az olcsó szállodák reggeli szennyeskupacai mindig fölémelyítenek. A tulajdonosné lentről szólongatja a takarítónőt: — Fatimái Fatimái A tulajdonosné már nem festi magát, legalább tizenöt évvel idősebb a kecskeszakállasnál, akivel karonfogva állnak a recepciópult mögött lógó bekeretezett fényképen. A folyosó a lépcsőn innen is, túl is sötét zúgba torkollik. Az egyikben a vécé ajtaja, a másikban egy szobáé. A szoba-zúgban reggelente megjelenik az öreg néger. Hamuszürke vászonnadrág van rajta, hamuszürke vászonkabát, ez nyakig gombolt, gallér- talan. A néger nem magas, de hatalmas és idomtalan termetű; a felsőteste hordó, képtelen méretű ülepe jártában ide-oda reng. A fején hamuszürke vászonsapka, a fekete arc kifejezéstelen, vagy a folyosói homályban nem látni, kifejez-e valamit. Hetednapra megszoktam volna. Végigdöcög a folyosón, a padló recseg a mázsás súly alatt. Az öreg matat a vécékilincsen, oldalazva benyomul a parányi fülkébe, behúzza az ajtót, és nekem arra kell gondolnom, meg bír-e fordulni egyáltalán abban a lyukban, ha esetleg le akar ülni. Nem tudom, miért foglalkoztat. Nem egyedül lakik a szállodában: még a résnyire nyitott ajtóban állok, a vécé felé fordulva, amikor a túlsó folyosózúgban neszez az öreg társa, egy pillanatra megjelenik egy fiatal, európai öltözetű néger. Megvillantja nagy szemefehérét. Később, a reggeliző szobában a néhány nap alatt már számba vett arcok. A hallgatag arab vagy berber, aki két perc alatt megteázik, aztán föl pattan és már el is tűnt. A finnek, akikegy kék sátrat szárítgattak az érkezésüket követő reggel az első emeleti sarokerkély korlátján. A barna fiatalasszony, aki németül beszél a két szép mulatt gyerekkel, a kislányt Lisának szólítja, a kisfiút Bobnak. A kocsijuk kicsi, a rendszáma majna-frankfurti. A kisfiú az ablakpárkányra tett kalitkában ugráló két kanárit figyeli, 6
