Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Bor Ambrus: Montparnasse 1978 (novella)
BOR AMBRUS MONTPARNASSE, 1978 Olcsó, legolcsóbb szálloda a hosszú, fakó Rue de l’Ouesten. Neve az utca neve: „Hotel de l’Ouest”. Nyugat Szálló. A szállodával szemben palánkkal elkerített üres telek. A palánkon első nap a Francia Kommunista Párt két plakátja, másodnap átragasztva más plakátokkal, amelyekről egy fehér szakállú guru néz rám örökbölcs induspillantással, a szövege örök békét ígér kilencszáz frankért és a szép ösztönök közösségben gyakorolt fölszabadítása által. A telken a palánk tetejéig föl burjánzott, a szálloda emeleti szobájának ablakából áttekinthető gazrengeteg, amely nem csúnya, mert csupa szelíden lengedező halványlila gyomvirág-bóbita a fölszíne. (Csak följegyzem ezt; nem csinálok belőle történetet. Ritkán van kedvem bármiből is történetet csinálni.) Hatodnapra megszoktam volna a mázsás öreg négert. A szoba ablakából reggel hat és hét között vagy unalmas az utcakép, vagy érdekes. Képzelet kérdése. Az ember vagy elképzel, vagy megfigyel, vagy elegyíti ezt a kettőt. Elképzelni is, elegyíteni is fogy a kedvem: a valóság szorítása belémfojtja a képzeletet. Azt látom, amit látok. A telek gyomrengetegét kétfelől a palánk határolja, harmadik oldalán tűzfal, illetőleg egy lebontott ház maradék-fala, ezen sárga, rozsdaszínű, seszínűvé fakult virágmintás tapéta-négyszögek, egy fehér falon csempézetet utánoz a hólyagos olajfestés; a sivár látványról először Rilke jut eszembe, aki oly meghatón- döbbenten tudott leírni egy ilyen maradék- és életmaradék-falat, aztán poloska meg csótány jut eszembe, tehát hirtelen hátranézek a szobába, pillantásom végigpásztáz a padlón, a fal tövén. Semmi. A telek negyedik oldalán megfeketült ház, az ablakokon szürke deszkázat. Az első emeleten végigfutó, a vakolattal lemálló föliratot még ki lehet betűzni: „Hotel des Ouvriers”. Munkások Szállója. Érthetetlen, hogy nem Zola jut eszembe, hanem Stendhal, aki azt írta, hogy az író vándorló tükör. Láttam ebben a városrészben még egy ilyen bedeszkázott ablaké, szálloda-forma házat, annak is volt neve, de csak a vége volt olvasható: .. . „de l’Afrique”. Talán „Hotel Notre-Dame de l’Afrique”, talán arról a Miasszonyunk-templomról nevezték el valaha, amelyik Alger fölé magaslik a hegyen? Lehet, nem biztos. Csend. Távol, új meg épülő toronyházakon túl vasútvonal van, időnként vonatok csattognak át egy vashídon. Az ellenkező irányból néha autó bukkan föl, kifejezéstelen arcú magányos pofák lassan áthajtanak az utca mindkét oldalon parkoló kocsik közt, elhúznak a csattogó vashíd felé. Párizs, mondták nekem itthon, ó, Párizs. Ady Bakonya és az Álmok Városa. Az utcán egy magas, hajlott hátú ember jön, néger, a hóna alatt vesszőseprő. A sarkon csapkulcsot kotor elő a zsebéből, egy nadrágzsebben és marokban elférő vas T-betűt, lehajol, megnyitja a járdaszéli folyóka vízcsapját. Patakocska ered meg, a néger a víz útjába rugdos egy rongycsomót, a keresztutcába tereli a csörgedező vizet, aztán lassú mozdulatokkal söpörni kezd. Belesöpri a patakba a csikkeket, metrójegyeket, a víz elIibegteti a szemetet a sarokig, befordítja a keresztutcába. A néger olyan szélesegyenletes mozdulatokkal söpör, amilyenekkel csak az söpörhet, akinek biztos a munkája, aki talán azt is mondhatja, hogy állása van. Aki bizonytalan, az vagy buzgó, vagy kapkod. 5
