Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Lezsák Sándor: Rímes névmutató vándorláshoz, maradáshoz; Gulliver a járdaszigeten; Én már meszet oltok (versek)
GULLIVER A JÁRDASZIGETEN Puha kacsák mosolyára haragom lányai hiába futnak elő, addig öregednek, hogy lesznek térdepelő tea-nénikék, de ki készít holnapra imazsámolyt? Paplanos időket élünk, Uraim, paplanos időket élünk, balkonok közé szorult a meleg! Mászkáltak arcomon Stencilezett Hangyahercegek, mondtam miféle készülék, adták törvénybe, hogy jó ez a készülék, különben jönnek a Színházi Tűzoltók, udvaromon hiába a fegyverszünet fehér pelenkái! Vergődök most zajhálóban, kínlódásaim fölfújható koporsói mellett. Halálba ringató menedék ez, kapaszkodni mulatságos holmi evezőkbe! Csak szememet nyomorítom, s görnyedek langyos kövezetre, számból folyik a Történelmi Gyorsbüfék jelmondata: MONTGOMERY, A VÁR URA, VENDÉGLI A KIRÁLYT, de csurgatott méz a lepedőn, a fotelben vaníliarudacskák, pilises fejeken piperekonty! Inkább a halak, mint Piskótavárban, hol szelíd Tenyeret Szögezők számolják a fordulókat, mert távol a Kálvária! És íme, éjszakák sebhelye koponyámon, riadalommá vert az idő, s most egy medália? Tenyésztett Uraim, paplanos időket élünk, nem lehet januárban ostorral ütni a cseresznyefát, s tálba hazudni! Engem vár a tenger, inkább a halak, mint ez a Piskótavár, koponyámban jövő ne rohadjon! ÉN MÁR MESZET OLTOK tettük a törvényt, borult az Úrasztala, virágom leánya, kicsi Anna, kívántam születésed, most mégis pogány ráolvasókat gyűrök a nyelvem alá, májusra hívott babaleánykám, a féltés füvekbe ver! Kőmíves Kelemen nézte így asszonyát, melléből szakadó kő, a csiszolatlan lüktet, HÁT IDE MIÉRT JÖTTÉL, A VESZEDELMEDRE, kicsi Anna, itt, Európa behorpadt mellén lakmároztak bíró uram hazugjai, körhinta lovacskákról a festék lemállott, s hiába mutatlak napnak, holdnak, csillagoknak, íme, csonkig égnek a gyertyák e Piskótaváron, csinovnyik-arcú Hoppmesterek bújnak elő, a könyökvédőn tortakrém! Idegemben a rémület már elnehezült, meszet oltok kicsi Anna, én már meszet oltok, s ha kivet a bölcső, gyönge testedet fölneveljük, ápoljuk menyasszonytáncig, e huzatos bálterembe szelídítjük népek hangszereit, s hiába Cinkos Pallérok dundi remegése, Vőfélyek betanult mondókái, jövőnket bartóki muzsika menti, és táncos forgatagban sorsod, kicsi Anna, hitvessé tüzesedni, hamvaddal kövekbe dermedni, hogy épüljünk már, kicsi Anna épüljünk már, dunai rendbe szépüljünk már!
