Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - SZEMLE - Vasy Géza: Válogatás Békés megyei fiatalok írásaiból

volna, az erősebb tehetségek jobban megmutatkozhattak volna. Mert így inkább a máshol olvasottak alapján kell kiemelni Szokolay Zoltán verseinek erejét. Akárcsak Géczy Jánosét, akire az itt közölt két vers alapján nehéz felfigyelnie annak, aki nem ismeri más munkáit. Számomra újdonság volt Varsa Zoltán, akitől a legtöbb: öt vers olvasható. Érzéke a versíráshoz jól megmutatkozik. De egészen más e versek értéke, ha húszéves fiatalember a szerzőjük, mint ha harmincas. Az előbbi esetben a formaérzékenységet, a jól választott mesterek jótékony hatását lehetne kiemelni, az utóbbiban viszont az igazán kibontakozni nem tudó lírai személyiséget kellene bírálni. Hunya Márta, Tomka Mihály, Varga Dávid, Krasznahorkai Géza, Murvai Árpád teljesítményét közölt verseik alapján igazán megítélni lehetetlen. Nekem leginkább Tomka Mihály és Varga Dávid tetszett.

Sok az antológia, de a fiatalok általában versekkel jelentkeznek. Kellemes meglepetés, hogy a békésiek a prózától sem riadnak vissza. A százoldalas gyűjtemény nagyobbik felét az elbeszélések foglalják el: Szente Béla, Sarusi Mihály, Réthy István, Szekeres András, Bencsik Máté, Zana Zoltán és Kőváry E. Péter munkái. Egyetlen vers sohasem elég a megítéléshez, egy elbeszélés már sokkal inkább. Amint az lenni szokott pályakezdőknél: az epika átlagszínvonala alacsonyabb, mint a líráé. Kiugró teljesítmények nincsenek. Egyfajta íróiskola gyakorló próbálkozásai ezek több-kevesebb sikerrel. A magyar próza kisrea- lista hagyományai élnek itt tovább. Szente Béla egy idős tanyai házaspár portréját villantja fel, Sarusi Mihály egy tizenkilences veterán életútját követi visszaemlékező számvetés formájában. Réthy István egy öregember utolsó napját, Szekeres András egy építésvezető munkahelyi konfliktusát írta meg tárcanovellában. Bencsik Máté kisregényrészlete egy szerelem konfliktusát idézi fel. Zana Zoltán variációt készít Vámos Miklós pályakezdő elbeszélésére. Kőváry E. Péter elbeszélése a legizgalmasabb. Szimbolikus, avantgárd írás, bár a címe nem jó. Gazdaságosan bánik anyagával, de a rendkívül nehéz feladatot: az emberi élet, a társadalom jelképes és tragikus ábrázolását épp a feladat nehézsége miatt nem sikerült igazán átütő erővel megoldania.

Kereső, próbálkozó, a feladathoz felnőni törekvő tendenciákat mutat ez az antológia. Törekvéseit rokonszenvessé teszi az írásokban tükröződő világkép. Cselekvésközpontú, társadalomközpontú írások ezek, az ifjúság, az alkotó ember felelőssége szól belőlük. Az itt és most élménye szembeötlően meghatározó: „Magyarországon nem nyughatom soha /bár két karom kevés/ egy népet átölelni” — írja Szokolay Zoltán. Ugyanez a jobbra törő nyugtalanság szólal meg Varga Dávidnál: „Nekem kell hát - tűrni, tenni, szólni, akarni. / S — lehetőleg —/szépen belehalni.” és Varsa Zoltánnál is: „S a szabály ennyi: amíg hiszed, / hogy dolgod van e hazában,/ . . . addig jól küzd ez a csapat.” Ugyanez az elkötelezettség hatja át az elbeszéléseket is. Végezetül megállapíthatjuk tehát, hogy rokonszenves, hasznos és szép kiadvány ez az antológia, amelyet a KISZ Békés megyei Bizottsága adott ki. Bár szűkre- szabottan, de keresztmetszetet ad egy megyei irodalmi műhely munkájáról. S ennek a munkának akkor is van értelme, ha esetleg senki se válik idővel jeles íróvá. A fontos jelenleg a lehetőség biztosítása, a tehetségek felfedezése és pártolása. A többi aztán úgyis a tehetség mértékén múlik, s az egyszemélyes írói műhelyben dől el.

VASY GÉZA

86