Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - SZEMLE - Erdődy Gábor: Garzó Imre: Életem, és abból merített gondolatok

GARZÓ IMRE: ÉLETEM ÉS ABBÓL MERÍTETT GONDOLATOK

Egyszerre érdekes és tanulságos életpályát, a megszokottól több ponton eltérő egyéniséget ismerünk meg Garzó Imre visszaemlékezéseiből. Az elbeszélések főszereplője, a császári királyi nyugalmazott hadnagy 1827-ben született fia korán árván maradt, s e tragikus esemény feltehetően jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az ifjúból zárkózott, befelé forduló, az emocionális szempontokat döntéseiből és ítéleteiből tudatosan kirekesztő, kizárólag racionális összefüggéseket figyelembe vevő individuum váljon. Kecskeméten eltöltött gimnáziumi évei során fejlődött ki vonzalma a — szerinte a valóság feltárásához nélkülözhetetlen képzelőtehetséget kifejlesztő — algebrához és a filozófiához; 1843— 45 között pedig a pesti egyetem mérnöki stúdiumait látogatta. 1845-től Somogy megyében uradalmi mérnökként dolgozott, feladata a határok felmérése, a birtokéikülönözések előkészítése volt. Munkája közben közvetlen tapasztalatokat szerzett a falusi nép életéről, a nagybirtok gazdálkodási rendszeréről (észlelte a kapitalista fejlődés irányába mutató modernizáló tendenciák első jelentkezéseit), s megismerte az uradalmi tisztek mentalitását, életvitelét.

Szinte hihetetlen, hogy mennyire hidegen hagyta a 40-es években kibontakozó liberális- konzervatív konfrontáció, s hogy a verbális szintű ismeretszerzésen túl meg sem próbálkozott a problémák lényegének megértésével. Jellemző, hogy 1848. március 15-e sem jelentett többet számára néhány kokárda megjelenésénél, s mintha mi sem történt volna, folytatta munkáját, míg Jellasics betörése erőszakkal ki nem mozdította megszokott életritmusából. Az 1848. október 1-én tüzérnek beálló ifjú a lelkesedés különösebb jele nélkül, úgy tűnik egyszerű kötelességtudatból vállalta a szolgálatot. Visszaemlékezései szerint nem vett részt nehéz ütközetekben, számára a szabadságharc elsősorban néhány kisebb csetepatét, békés vonulgatásokat és rendszeresen ismétlődő gyakorlatozást jelentett. Az események összefüggéseiről a jelek szerint nem sokat sejthetett, személyes tapasztalatainak rögzítése így csak néhány anekdotával, egy-egy jellemző — de az általános képet nem érintő — mozzanattal gazdagítja 1848—49-es ismereteinket.

Szenvtelenül, a megrázkódtatás legcsekélyebb jele nélkül, szinte a kívülálló hidegvérével beszéli

el a fegyverletétel történetét, majd a Habsburg- hadseregbe történt besorozását. Fejtegetéseit a tények józan tudomásulvétele hatja át, mely a lehető legtermészetesebb módon, mellőzve a gyűlölet szenvedélyes modorát, hajlandó akceptálni a másik fél eljárását. Álláspontját meghatározta az az általános nemzetközi folyamatok ismerete nélkül kialakított véleménye, hogy a magyarok harca reménytelen, és ezért elhibázott vállalkozás volt, s hogy Világost követően „a mi szabadságharcunk bevégzett tény volt, melyet sem folytatni, sem újra kezdeni nem lehetett.”

Firenzei szolgálati évei ismereteinek mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt jelentős gyarapodását eredményezték. A színes képekkel tarkított leírások ezúttal sem törekednek ugyan átfogó kép megalkotására, így is hozzásegítenek azonban az osztrák hadsereg belső élete, s az egykorú itáliai hétköznapok néhány alapvonásának megismeréséhez.

Leszerelését követően az 1851 szeptemberében Pozsonyba érkező, a múlt emlékeivel, s a jövő kilátásaival egyszerre szembesülő Garzó arra a későbbi magatartását meghatározó megállapításra jut, hogy „bezáródott a pálya, melyből már tisztán láttam, hogy sem folytatás, sem ismétlődés nem következhetik.” Érthető tehát, hogy 1867- ben — legyőzve korábban jelentkező bizonyos kételyeit — a deáki megoldást fogadja el, s mi után 1874-ben felesége öröksége révén Hódmezővásárhely törvényhatósági bizottságának tagja lesz, az ellenzékkel szemben tevékenykedik. Ugyanakkor igen hasznos közéleti szerepet játszik: megválasztják a Vöröskereszt-egylet elnökének, aktívan közreműködik a belvizek levezetésében, a város védőgátjainak megépítésében.

Itáliából történt hazatérését követően 1851 — 62 között ismét Somogybán folytatott mérnöki gyakorlatot, majd 1862—1874 között a hódmezővásárhelyi református nagytanoda tanára — két évig igazgatója — volt, míg pedagógiai pályafutását betegsége meg nem szakította.

A dualista korszakra vonatkozó feljegyzések elsősorban helytörténeti jelentőségű anyagot tartalmaznak. Részletesen szólnak az iskolaügy „kétségbeejtő” állapotáról, az oktatási rendszer elmaradottságáról, a tanrend elavult összeállításáról, miközben egyértelműen a reáltántárgyak oktatásának növelése mellett érvelnek. A részletek aprólékos leírásával számolnak be a helyi gazdasági struktúra átalakulásáról, a mezőgazda- sági arányoknak a földművelés javára bekövetkező eltolódásáról, s a folyamatok közvetlen hatásáról az egyes iparágak fejlődésére. Jó érzékkel ragadja meg Garzó a kapitalista átalakulás néhány jellemző ellentmondását, azok helyi jelentkezését. Élvezetes, színes képet rajzol a hódmezővásárhelyi piacról, s annak a konkrétumokban, a mindennapi gyakorlat szintjén tetten érhető gazdasági és társadalmi kísérőjelenségeiről.

Külön fejezetet szentel Garzó a társadalom néhány alapkérdésével kapcsolatos véleményének kifejtésére. Elmélkedései középpontjába a nem84