Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - MŰHELY - Augusztusi beszélgetés: Elszámolnivalónk a való élettel (Végh Antal válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)
Igaz, amit mondtál, valóban mérföldkő volt. Engem mindenféle szempontból meg- hányt-vetett ez a riporterség. Ezt is úgy értem, ahogyan az előbb mondtam: eszembe sem jutott írni. Elmentem egy író-olvasó találkozóra. Ott volt egy penészleki ember, a tanácselnök, ahogy le is írtam ezt, és az elhívott engem, nézném meg Penészleket. Elmentem Penészlekre — nem azzal a gondolattal, hogy erről bármit is írok, hiszen Ratkó Józseffel együtt író-olvasó találkozóra hívtak — jártunk-keltünk a határban, és a faluban. Majd elmentem regényt írni Szigligetre, az alkotóházba. De nem tudtam addig a regényhez hozzákezdeni, amíg a penészleki élményeimet meg nem írtam. A negyven flekkes írással egyetlen nap alatt készültem el. Reggel kezdtem, este befejeztem, s amikor készen lett, csodálatosan jó érzés szállt meg, hogy na, túl vagyok rajta, tudok most már dolgozni, aludni is, mert ezt az egészet kiírtam magamból. Nem foglalkoztatott akkor semmiféle műfaji spekuláció, hogy én riportot vagy szociográfiát írok; fogalmam sem volt, hogy mi írok: amit láttam, azt írtam meg, s utólag érzem, csakugyan szociográfia készült. Ezután még egyszer lementem, azokat az adatokat, amelyeket írásomban kipontoztam, összegyűjtöttem, s akkor már tudatosan formáltam a mondanivalót. A megjelenés után iszonyatos viták támadtak, s ezek életreszóló tanulságokkal szolgáltak. Darvas végig kiállt mellettem, az új magyar szociográfiai hullám legnagyobb menedzsereként őrködött fölöttem, hogy el ne sodorjanak az indulatok meg azok az emberek, akik nem jó szemmel nézték ezt a jelentést. Ok más jelentést vártak, a valóság tényeit elkendőzőt, amelytől az ember esténként nyugodtan el tud aludni. Ami ellen leginkább kiálltál az Állóvíz körüli összecsapásokban, az egyfajta elposványosodott közéleti politikai légkör, a személyi kultusz idejéből itt maradt mucsai kövületekkel. A küzdelemből győztesen kerültél ki végülis, de gondoltál-e arra, hogy kudarcot is vallhatsz, hogy elvérezhetsz, s ami még több: vereségeddel a való életet vallató elkötelezett irodalom is defenzívába szorulhat? Soha egy pillanatig az agyamban meg nem fordult a gondolat, hogy elvérezhetek vereséget szenvedhetek. Csak azt éreztem, hogy ezt nekem le kellett így írni. Ha győzök, ha vesztek, én ezt nem csinálhattam másképp. Mindig is éreztem, hogy roppant erők állnak mellettem, törekvésemet igenli, sőt vállalja a hatalom, a politika. A politika akkor is azt mondta, amit most mond: őszintén, bátran, hittel felfedni a valóságot, leszámolni a régmúlt, a múlt és a közelmúlt hibáival és bűneivel. Amit írtam, az szinkronban volt a hivatalos programmal, s így okom a félelemre nem volt, nem is lehetett. Nem az foglalkoztatott, hogy ezekből a csatározásokból én kerüljek ki győztesen, hanem az az ügy, amit a haladó magyar irodalom képvisel. Én már tudtam, hogy az irodalom legjobb erői csak mellettem lehetnek, vagyis az ügy mellett, amely mellett én elköteleztem magam. Még akkor is erre gondoltam, amikor attól tartottam, hogy valamelyik országos napilap megereszt egy ellencikket. Anyám és apám mindennap a kapuban várták a postást, hogy mivel mocskolnak újra és újra. Mert űztek alantas játékot is; a leglinkebb és a legutolsó újságírót tudták mozgósítani még Nyíregyházán is, akit Pestről korábban már kitiltottak. Ő vállalta az ellencikket. De ez annyira visszaütött a lapra is, meg saját magára is, hogy azóta sem tud talpra- állni. Az országos viták viszont magas színvonalon folytak. Beszállt a vitába llku Pál, Erdei Ferenc, Darvas József, Mesterházi Lajos, Lengyel József, Urbán Ernő, Pándi Pál, Héra Zoltán. Úgy éreztem, hogy ezek a legjobb erők, s mit sem számít, ha ilyen alantas ütések is érik az embert. Hiszen ha az ökölvívó a ringbe bemegy, fel kell készülnie, hogy nemcsak ad, hanem kap is. Övön alul, övön felül. Egy-egy ütés alulról is érheti az embert, de még azt is el kell viselni. Én egyáltalán nem viseltem rosszul ezt az ügyet. Úgy gondolom, nem hiúság, vagy álszemérem, ha kimondom: az író azért ír, hogy vitassák az írását, beszéljenek róla, olvassák. Az más kérdés, ha azért 69
