Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - MŰHELY - Augusztusi beszélgetés: Elszámolnivalónk a való élettel (Végh Antal válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)

Mindenekelőtt Móriczot, de tanítómesteremnek érzem például Csák Gyulát meg Csoóri Sándort is. Amikor én kezdtem eszmélni, akkor vert országos visszhangot Csák Gyulának a Mélytengeri áramlás című kötete, s e nagyon fontos műről óriási vita kerekedett. De hallatlanul izgalmasnak találtam a Csoóri-féle riportokat is, és azt hiszem, a Tudósítás a toronyból a műfaj magasiskolája mind a mai napig. És nálam egy lényegesen fiatalabb embert, Ágh Istvánt is mesteremnek mernék nevezni, akinek oly szépek a riportjai, hogy az már külön költészet; olyan műfaj, amit ezer közül egy ember, ha képes művelni; máig csodálom benne a riportban vagy szociográfiában való eszmélés, gondolkodás lírai oldalának kibontását. Nagyon szerettem még abban az időszakban Moldova komoly riportjait, amelyeket felelősséggel írt, amelyekben felfedezést nyújtott, amelyekben nem humorizálta magát agyon, s nem vált cinikussá. S el ne felejtsem mesteremként megemlíteni Nagy Lajost például, a Kiskunhalom című múlhatatlan érvényű művét. Meg el lehet-e hallgatni Illyéstől a Puszták népét? Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a Puszták népét harminc valahány éves koromban olvastam, mert akkor, az ötvenes években, amikor érettségiztem, kötelező olvasmány volt, s félretettem, hogy ez is biztos olyan, mint a többi, így elkerülte a figyelmemet. Később rátaláltam, s amikor elolvastam, napokig nem hagyott nyugodni, holott már egész más volt az országban a társadalmi helyzet, s az íróságba is belekóstoltam már egy kicsit. Bizonyos, hogy a műfaj csúcsa máig a Puszták népe. Felfedezhetjük mi Magyarországot keresztül-kasul, jobbról-balról, de ezt a csúcsot megközelíteni aligha lehet. Aztán nagyon tetszett — azt is mondhatom, mesterem volt — Zám Tibor, mert akkor írta a hortobágyi jegyzeteit. Ezek is hallatlanul érdekes, izgalmas olvasmányok voltak.

Úgy tűnik, hogy a tanítómestereid alkotásai közül a leginkább szépirodalmi, a leginkább belletrisztikus megfogalmazású művek hatottak rád. A kissé tudományosabb apparátussal, fogalmakkal jelentkező szociográfiára kevésbé figyeltél oda? Gondolok például Erdei Ferencre, Szabó Zoltánra, akiknek a könyvei bizonyos vonatkozásban pontosabbak.

Olvastam Szabó Zoltán és Erdei Ferenc könyvét is, amelyek egynémely tekintetben valóban pontosabbak, ám egyúttal nehézkesebbek, szárazabbak. Ha szabad így mondanom, a szociográfiának két útja van, az egyik az abszolút pontos, megbízható, bár nem feltétlenül unalmas elemzés — tudományos olvasmány is lehet izgalmas —, de én a másik, a Csoóri és az Ágh István-féle szociográfiák irányában szerettem volna tájékozódni. Itt lakott mellettem Darvas József, a műfaj remeklése a Város az ingová- nyon című könyve, mert önismeretet adó, sorsot megfogalmazó szociográfia, de a környezetről, a világról is hűséges képet nyújt. Ezek a munkák voltak hozzám közelebb, s így némiképp távolabb voltak tőlem az Erdei Ferenc-féle, tudományos apparátussal, pontosan, nagy felkészültséggel megalkotott művek. Emlékszem, amikor visszatértem egy-egy riportutamról, a tintám nem száradt meg a kéziratomon, Darvasnak oda kellett adnom, mert annyira érdekelte, hogy mit látok a világból, hogy mit tapasztalok. Előfordult, hogy meg sem várta, míg leírom, hanem faggatózni kezdett, hol voltam, merre jártam. Mondom, Szabolcs-Szatmár megyében, egy téeszben. Na, akkor mondd el, mit láttál-hallottál. Az ilyen érdeklődések arról győztek meg, hogy talán nem járok rossz úton.

A következő kérdésemet hadd vezessem be egy kissé tautológikus szójátékkal: a riport eredeti jelentése az, hogy jelentés. Nos, a penészleki jelentés fordulópontja, vagy inkább mérföldköve írói pályafutásodnak. Érzésem szerint itt jutottál el a szociográfiához. Akkori szándékod szerint csakugyan szociográfiát akartál-e írni, vagy ha nem, akkor mit?

68