Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - MŰHELY - Augusztusi beszélgetés: Elszámolnivalónk a való élettel (Végh Antal válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)
ELSZÁMOLNIVALÓNK A VALÓ ÉLETTEL VÉGH ANTAL válaszol HATVANI DÁNIEL kérdéseire Végh Antal a 60-as évek elején „Kelet felől" — az az a Nyírség, Szabolcs-Szatmár tájékáról — érkező erős, friss hangú író- és költőcsapat egyik legjellegzetesebb képviselője. Nevét már jó ideje mint az egyik „legbefutottabb" ,s mint a termékenységben alig lekörözhető íróét jegyzik, ám szép számmal sorjázó könyveinek — regényeinek, szociográfiáinak, riportjainak, novelláinak, útirajzainak, drámáinak — közös jegye, hogy bennük együtt, s egymás hatását erősítve munkál indulat, szenvedély, s ronthatatlan társadalmi elkötelezettség. Mindez sokoldalú tájékozottsággal, s a népéletre vonatkozó gazdag ismeretanyaggal párosul. írói alkatának e szerencsés összetevő'/ által vált a magyar valóságirodalom kitűnő művelőjévé is; a 60-as évek végén írott Állóvíz című penészleki riportja a hazai szociográfia szerves része, egyenrangú folytatása a 30-as évek népi írói mozgalma során született alkotásoknak csakúgy, mint az elmúlt évtized kimagasló szociográfiai műveinek. A társadalmi és a szellemi közéletre gyakorolt hatását tekintve pedig példa nélkül való. A való élet jelenségeit feltáró művei közül méltán tett szert különös népszerűségre az Erdőháton, Nyíren című szociográfiája és a Miért beteg a magyar futball? című, a pamflett eszközeit is sikerrel alkalmazó riportja. Az írónak az alábbi kérdésekre adott válaszai nemcsak egy izgalmas pályaképet rajzolnak ki, de a szociográfiának a műfajon túlmutató problémái továbbgondolását is szolgálják. Köztudomás szerint regényekkel, novellákkal kezdted írói pályád, de pár év múltán, a hagyományos szépprózai műfajok mellett, riportokkal is jelentkeztél. Az érdekelne, hogy aki kifejezetten szépíróként kezdi, hogyan jut el a riporthoz, s kiváltképp te hogyan jutottál el? Úgy kezdődött, hogy újdonsült pesti lakosként állandóan hazajártam Szatmárba. Azelőtt sosem írtam riportot. Amikor az írói pályára léptem, szinte perceken belül Pestre kerültem. Addig eszembe se jutott, hogy nekem riportot lehet vagy szabad írnom; novellákkal, meg azt hiszem egy vagy két regénnyel jelentkeztem. Miután felköltöztem Pestre, nem múlt el hónap, hogy ne mentem volna haza. Akkor még élt az apám, nagyapám, s folyvást arról beszélgettünk, hogy mi van a faluban, mi van a környéken. Óriási változások zajlottak a falu életében; az egyéni gazdákból szövetkezeti tagok lettek. Mindez buktatókkal, emberi konfliktusok sokaságával járt együtt, méghozzá nem is a felszínen; újságíró, hivatásos riporter nem sokat tudott volna meg ezekből. De az apám, a nagyapám, meg a hozzátartozók nyakig benne voltak az átalakuló életben, azt nem kívülről szemlélték, s főképpen nem úgy, hogy valami nagy történelmi elrendeltetés beteljesítőinek érezzék magukat; egyszerűen vállalniuk kellett a sorsukat. Elmondták, hogy jött a faluba egy elnök, aki honvédszázados volt, nem ért a gazdálkodáshoz, de vigyázzba állítja az embereket, parancsolgat. Bántotta őket ez is, más is, dúlt bennük a becsapottak elkeseredése; a beszervezéskor másfajta 65
