Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - MŰHELY - Tóth Klára: A valóság vonzásában (A Balázs Béla Stúdió dokumentumfilmjeiről)
A valóság dramaturgiájának érvényesítése A filmek a valóság megismerésére, analízisére s ezáltal objektív törvényszerűségeinek feltárására törekszenek. A valósághoz prekoncepció nélküli közeledés következtében a megismerési folyamat lényegében egybeesik a filmkészítés legfontosabb fázisával, a forgatással. (Az alkotók részéről a megismerés természetesen már előbb, a témaválasztásnál, a tárgy szélesebb társadalmi kontextusba helyezésénél stb. kezdődik. A prekoncepció-nélküliség tehát nem az előzetes tudás hiányát jelenti, csupán azt, hogy a filmet nem előzetes tudásanyaguk képi igazolására, hanem annak elmélyítésére, kiegészítésére, adott esetben korrekciójára „használják”.) Hogy a filmforgatás a megismerő tevékenység egyik fázisává lép elő, valamint az, hogy e filmek többségének tárgya szándékosan a mindennapi élet a maga „esemény- telenségében”, „unalmasságában” lehetetlenné teszi a hagyományos — a dokumentumfilmre a játékfilmből örökített — dramaturgiai szabályok alkalmazását. Elmarad, illetve más formákban történik a játékfilmnél nélkülözhetetlen sűrítés, a „csúcspontos” szerkesztés s a hangsúly a folyamatok minél részletesebb leírására tevődik. Mindez kihat a film képi világára, időtartamára, a kettő együtt pedig a játékfilm alakította filmnézési szokások, beidegződések átértékelődését kívánja meg. III. A VALÓSÁGFELTÁRÓ DOKUMENTUMFILMEK MŰFAJA, FUNKCIÓJA, S HELYE FILMGYÁRTÁSUNKBAN A filmek készítői, mikor új, a film számára eddig szokatlan területre merészkedtek, s ezen új területek kívánalmai szerint használták eszközüket, nem számoltak vele — igen helyesen — hogy átlépik a műfaji határokat, megsértik az esztétikai kánonokat. A filmlexikon pl. azt írja, hogy: „A dokumentumfilm hitelét nem a művészi általánosítás, hanem a bemutatott világ életszerű ábrázolása biztosítja.” Mindez persze nem a filmek dokumentumfilm voltát vitatja el, sokkal inkább a lexikon meghatározásának máig ható érvényességét, hisz a filmek egyik lényegi tulajdonsága az általánosítás képessége. Hosszuk is szokatlan, sokszor a játékfilmekét is meghaladó, mindez azonban megint nem a dokumentumfilm jelleget kérdőjelezi meg, csupán a műfaj kísérőfilm szerepének örökösségét, s az ezzel összefüggő időbeli korlátokat. A filmek tartalmuk miatt sem alkalmasak a „kísérőfilm” szerepére. Figyelmet, tudatosságot, koncentrációt igényelnek a nézőktől, mint némely művészi játékfilm, sőt talán még többet. Ettől azonban nem lesznek játékfilmek. A dokumentumfilm új szerepköréről, funkciójáról beszélhetünk tehát, ami többek között annak köszönhető, hogy alkotóiknak mindegy volt, amit csinálnak az esztétikán innen van-e, vagy túl, a megismerés fiimi lehetőségeinek tágítására törekedtek. Ez sikerült, s ehhez képest másodlagos a filmek besorolása, a műfaji címkék föl ragasztása. Sürgősebbnek tűnik az a kérdés, hogy a dokumentumfilm szigethelyzetben feltalált új funkciójának sikerül-e helyet találni filmgyártásunkban s így lehetőséget teremteni e funkció gyakorlására, továbbfejlesztésére? A BBS-ben a filmek létrejöttét szükségszerűen követte a gyártás-forgalmazás-befo- gadás egységes szemléletén alapuló, a film új társadalmi szerepének érvényrejuttatá- sát lehetővé tevő társadalmi forgalmazási koncepció megfogalmazása, s kísérleti kipróbálása. E koncepciónak életképessége bizonyításához, s gyakorlattá válásához azonban kívül kell kerülnie a stúdió keretein, adottságain és be kell épülnie filmgyártásunk és közművelődésünk struktúrájába. 63
