Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - MŰHELY - Tóth Klára: A valóság vonzásában (A Balázs Béla Stúdió dokumentumfilmjeiről)

E megközelítésnek kikerülhetetlen módszertani következményei vannak; a tényeknek a dialektikus egész tényeiként való felfogásából következik az összefüggésekre koncentrálás. Az összefüggések hálózatának feltárása pedig az események, társadalmi folyamatok egészének végigkövetését követeli meg.

Mindez megnöveli az objektív valóság rögzítésének lehetőségét, ellentétben a dokumentumfilmezésben korábban uralkodó módszerrel; ahol az alkotó a prekoncepciójában élő valósághoz keresett, azt igazolni látszó valóságrészleteket.

A valóság folyamatainak, történéseinek végigkövetése oly módon, hogy láthatóvá váljanak a tények mögötti látens összefüggések — ez tehát a BBS-dokumentumfilmek lényegi „közös nevezője.”

Ebből ered azonban az alkotói módszerekben mutatkozó lényegi különbség is. A kérdés, megelégedhetünk-e a folyamatok rögzítése során szinte öntörvényűén föltáruló belső ellentmondásokkal, melyet a rögzített anyag, mintegy önerejéből kivetít? Vagy ellenkezőleg; a film szemléletesebbé, hatékonyabbá tétele érdekében szükség van az alkotók direktebb beavatkozására?

Az első, „tartózkodóbb” rendezői magatartás jellemzi következetesen Gazdag Gyulát, de ezzel a módszerrel él szívesebben András Ferenc, Szálkái Sándor, Szomjas György is. (Dózsa népe, Határozat, Hosszú futásodra. . ., Válogatás, Krokodil, Nászutak.) Az aláhúzás, kiemelés érdekében bátrabban avatkoznak az eseménybe Dárday, Szalai, Vitézy, Mihályfi stb. A beavatkozás fő eszközei a szembesítés, és a mélyinterjú. (Id. Nevelésügyi Sorozat, Küldöttválasztás, Önfelszámolás, Fellebbezés.)

Az irányzat legkiemelkedőbb teljesítményei a Határozat és a Nevelésügyi Sorozat; s ez a két eltérő módszer létjogosultságát bizonyítja, valamint azt, hogy a módszer önmagában nem jelenthet értékkülönbséget.

Hogy miért tarthatjuk mégis az elemzés lehetőségeit koncepciózusabban, komplexebben alkalmazó Nevelésügyet továbblépésnek, a korábbi eredményeket kiteljesítő vállalkozásnak, arra Szekfű András mutatott rá egyik tanulmányában „A sorozatforma és az időtartam lehetővé tette, hogy az alkotók a problémákat a hétköznapokban is fel tudják mutatni. . . A sorozat éppen azáltal tud különlegesen mély bepillantást adni az oktatásügy működésébe, mivel a mindennapokban képes mélyrehatóim és elemezni, és ott mutat rá a konfliktusokra, ahol azok szinte észre sem vehetők voltak eddig.” (Szekfű András. Dokumentumfilm, szociológia, elkötelezettség. BBS 77. Kiadvány)

Továbblépés a Nevelésügy a dokumentumfilm emberábrázolásának kiteljesítésében is. A korábbi filmek többségében az ember csak társadalmi, közéleti szerepében, a legkülönbözőbb társadalmi erők ütközőpontjaként jelenik meg. A Nevelésügyi sorozatban viszont megismerhetjük —többek között Bujáki Lajost, aki elsősorban ember és véletlenül tanár. Annak ellenére, hogy a film témája, vállalása a nevelésügy feltérképezése, pillanatra sem okoz zavart vagy aránytévesztést, hogy az ember felől fejtődik föl a rendkívül sok szálú társadalmi kérdéskör. A film ettől csak személyesebb s ezáltal hatékonyabb lesz, hisz közélet és magánélet együttes vizsgálatával, egymásba szövődé- sük kibogozásával az elemzés mélyül, gazdagodik.

Minőségi újdonság tehát a hetvenes évek dokumentumfilmjében az ember főszereplővé válása; hisz a korábbi dokumentumfilmek többnyire deduktív módszeréből logikusan következett, hogy az ember az igazolandó társadalmi összefüggés tételének illusztrációjává degradálódott. Sem a prekoncepció, sem az időhatár nem tette lehetővé a személyiség árnyalt megjelenítését. (Meg kell jegyeznem, hogy Elek Judit már a hetvenes évek legelején jelentős eredményeket ért el a dokumentarista módszer emberábrázolási lehetőségeinek elmélyítésében. Isten-mezején 1972—73. Egyszerű történet.)

62