Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - MŰHELY - Tóth Klára: A valóság vonzásában (A Balázs Béla Stúdió dokumentumfilmjeiről)
cegnő (1974), Surányi András—Soós Mária: Érettségi nélkül (1976), András Ferenc: Dózsa népe (1972), Rózsa János: Botütés saját kérésre (1972). — A „bürokrácia”, az elidegenedett ügyintézési mechanizmus működésének visszásságai: Gazdag Gyula: Hosszú futásodra mindig számíthatunk (1968), A válogatás (1970), Szálkái Sándor: A Krokodil (1970), Határvita (1971). Az aktualitás, afilmgyártásunkban páratlan „naprakészség” mellett jellemző a filmek témaválasztására a köznapiság kiemelt szerepe. Kihívás ez a kitüntetett érdeklődés a mindennapiság és a történelem máig ható,de hamis kettőssége ellen. E filmek revelációs ereje éppen abban van, hogy nagyító alá véve a köznapiság szféráját, sikerült bemutatniuk a néző számára oly ismerős, adott „másképpen nem is lehet” világot. E filmek hozzásegítve a nézőt a köznapiság lényegének felismeréséhez, szükségképpen mutatják meg a történelem és a mindennapok összefüggését; rombolva a „kis emberek” kis világa” illúzióját, amely fölött elvonulhat vagy lecsaphat rá a történelem vihara. A filmekben nem véletlenül kerül középpontba a demokratizmus, a felelősséggel élni tudás, akarás, illetve az ettől való megfosztás problematikája. Az új filmes generáció köznapiság felé orientálódása egyben a progresszív magyar filmművészet folytonosságát is biztosíthatja. A hatvanas évek filmművészetének központi problematikája, szükségképpen volt a történelem árnyékában élők tragédiáinak bemutatása, a hatalom és a hatalomból kiszorítottak viszonyának önismeretre sarkalló elemzése. Kulcskérdés tehát, hogy nemzeti múltunk vizsgálata után — melyből filmművészetünk olyan jelentős részt vállalt — sor kerül-e jelent és jövőt alakító mindennapjaink — történelmünk — filmvizsgálatára is. A társadalomkritikai hangvétel új színeire, minőségére is felfigyelhetünk e filmekben_ A hangváltás az ekkor kibontakozó generációknak azzal a „természeti adottságával” függ össze, hogy beleszülettek a szocialista társadalomba. Bírálatuk hangvétele ettől egyszerre lesz élesebb, követelőzőbb. Ezt a világot élik, ismerik, ezt akarják szenvedélyesen jobbítani. Ugyanakkor, éppen mert e kor cselekvő részesei, alakításáért övék a felelősség, az élesség, a kíméletlenség, a minél pontosabb, mélyebb-összetettebb problémalátásra való törekvéssel s konstruktiv hatni akarással párosul. A kritikai hang belsővé, természetessé válását jelzi a filmek legjava. Nem véletlen, hogy a korábbi nemzedékek sokszor keserűen vádló, komor bírálatával szemben, náluk a szatirikus látásmód, a nevetés önmagunkon, a gyöngeségeink fölé emelkedés igénye kerül előtérbe. A valósághoz való új viszony szemléleti, módszertani következményei A BBS. dokumentumfilmjeit leggyakrabban valóságfeltáró filmeknek nevezik. Az elnevezésben benne rejlik, hogy e filmek elvetik a valóság apriori értelmezését s ennek alapján való bemutatását. Alapkérdésük: mi a valóság, módszerük pedig a föltárás, a szerkezetkutatás. A valóság új értelmezésében a marxista társadalomtudományok, elsősorban a filozófia, szociológia, pszichológia legújabb eredményeit hasznosítják. A valóság számukra — Karel Kosik konkrét totalitás elve alapján — „nem a tények összességét jelenti, hanem mint dinamikus, strukturált egész értelmeződik, amelyben éa amelyből bármely tény, (ténycsoport, vagy tények együttese) racionálisan megérthető... A tények akkor vezetnek a valóság megismeréséhez, ha a dialektikus egész té- nyeiként fogják fel őket, azaz nem változhatatlan, tovább nem bontható atomokként, amelyek összességéből a valóság összetevődik, hanem az egész alkotórészeiként.” (Karéi Kosik: A konkrét dialektikája. Bp. Gondolat. 1967.). 61
