Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - MŰHELY - Tóth Klára: A valóság vonzásában (A Balázs Béla Stúdió dokumentumfilmjeiről)

fejlődése, rendezőink épp a „jelentő mód, jelen időt”, nem beszélték azokkal egyenlő színvonalon. Joggal írta B. Nagy László 1969-ben: „Kulcskérdés, hogy a magyar filmművészet ne csak átvitt értelemben, de szó szerint is megérkezzék a jelenbe; mégpedig nem redukálva, hanem épp fokozva lényeglátó erejét. „(B. Nagy László. Magyar „ellentipológia”. Filmkultúra 1969/1.)

Harmadik, a művészeti ágon belül jelentkező „kihívásnak” a dokumentumfilm helyzetét kell tekintenünk. A játékfilm fellendülése még jobban kiugrasztotta a műfaj stagnálását. Autentikus helyzetképért érdemes ismét B. Nagy Lászlóhoz fordulni, aki az 1968-as rövidfilmszemle után írja: „. . . Miközben a legkülönbözőbb társadalom- tudományok vizsgálják ,sine ira et studio’ a legkisebb közösségek struktúráját, kollektív viselkedésmódját — a filmpublicisztika mit sem látszik tudni az új mechanizmus előkészítése, majd bevezetése során fölmerült problémákról, az életformaváltozás szembetűnő kísérőjelenségeiről, egyes negatív tendenciák társadalmi és politikai veszélyeiről.” (A dokumentumfilm társadalmi küldetése. Filmkultúra. 1968/4.)

C) A stúdió adottságai, lehetőségei a kísérletezésre

A BBS tagjainak, céljaikból következően—a valóság objektív folyamatainak feltárása, nyomon követése — gyökeresen szakítaniuk kellett a dokumentumfilm-készítés hagyományos módszereivel. A szakítás egyszerre jelentette a műfaj számára kijelölt területek, funkciók kitágítását, s jelentette a filmkészítés rugalmasabb szervezeti gyártási bázisának kialakítását. Mindez a stúdió filmelfogadási rendszerének páratlan nyitottsága, az alkotókba vetett bizalmon alapulása nélkül elképzelhetetlen, hisz a forgatókönyvcentrikusság óhatatlanul együtt jár a műfaj megmerevedésével.

A BBS. kísérleti műhely, bemutatási kötelezettség nélkül; így az anyagi lehetőségektől korlátozva ugyan, de szabad teret biztosíthat a fiimi kifejezőeszközök kipróbálására, gazdagítására akkor is, ha ez ellentmond a forgalmazás üzleti érdekeinek, a meggyökeresedett filmnézési szokásoknak stb.

II. A FILMEKRŐL

A „Balázs Bélás dokumentumfilmek” gyűjtőnév alatt ismertté vált alkotások közé 1969—1976-ig több mint egy tucat rendező (15) mintegy harminc filmje tartozik. Természetes tehát, hogy a filmek szemlélete, módszere és megvalósításuk színvonala is különbözik. Vannak azonban vitathatatlanul közös „védjegyeik” is. E filmek fogalommá válása részben e közös jegyeknek, részben a különbségeknek köszönhető.

Tematikai, szemléleti közösség

A filmek tematikai csoportosításakor láthatjuk, hogy azok — kevés kivétellel, a hét’ venes évek — leglényegesebb, aktuálisabb társadalmi folyamataihoz kapcsolódnak- problémacentrikusan.

— Társadalmi mobilitás, életformaváltás: Schiffer Pál: Fekete vonat (1970), Szomjas György: Nászutak (1970), Erdős Pál: Valami mást (1972), Tárgyilagosan (1976), Szalai Györgyi: Az egyedi eset természetrajza (1975), Csányi Miklós: Boldogság (1968).

— A szocialista-demokrácia fórumainak megteremtése, hatékony működése: Gazdag Gyula—Ember Judit: Határozat (1972), Dárday István: Küldöttválasztás (1972), Fogadalomtétel (1975), Mihályfy László: Fellebbezés (1972), Önfelszámolás (1975), Rózsa János: Botütés saját kérésre (1972), Vitézy László: Tagfelvétel (1972).

— Oktatási, nevelési, közművelődési problémák: Mihályfy Sándor: A Kertész utcaiak (1972), Kollektíva: Nevelésügyi sorozat I—V. (1973—74), Dárday István: Rongyos Her60