Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - MŰHELY - Ódor László: Az anyanyelv dicsérete
specifikum mellett képes tárolni és az utódba örökíteni a gondolkodásnak és a nyelvi kifejezésnek a képességét! Az első két-három hónap rohamosan fogyó közönye, elesettsége után várja a gyermek a környezet fáradozását e benne s szunnyadó nyelvi képesség ébresztésére. Testi és szellemi készenlét van benne, hogy beszéljenek hozzá s beszéljen. Nem éri váratlanul a nyelv. Nem egy bizonyos nyelvre akkumulált emberképesség ez tehát benne, hanem egyáltalán: a nyelvre. Vitatott, milyen szervi jelei mutathatók ki ennek az öröklött képességnek, ennek a hatalmas készültségnek. Föltételezik, de egyértelműen kimutatni még nem tudták, hogy a csecsemő bal oldali halántéklebenyében speciális készülék van, mely a beszéd megértését, rendszerezését és létrehozását szervezi, ellátja. Látni fogjuk a későbbiekben, hogy az első hónapok auditív-akusztív (halló és hangzás utáni) nyelvi alakulását, vagyis a gügyögő-hangállománynak az anyanyelvi, átlagosan harminc-negyven hangra való leszűkülését követő időben az anyanyelvi tanulás ösz- tönössége erős tudati irányítottsággal, nem merészség azt állítani: tudatossággal társul. A magnószalagok hallgatása közben egyre inkább megbizonyosodom, hogy Balázs az unszoló környezetének csak azokat a szavakat hajlandó megismételni, amelyeket már tud, vagyis az észlelésüket megtanulta. Hiába a puszta „na mondjad, Balázska” — kérlelés, makacsul hallgat. Vitatható talán, de megfigyelésem szerint nem azokat a szavakat utánozza, melyeket még nem tud, vagyis nem utánzással tanul, mint hinnénk, hanem játszik: utánozza a már megismert szavakat: örül nekik. Ez a nyelvi készültségét motorizáló (anyagi, mert biztosan az!), ismeretlen szerve teszi képessé az embert annak a nyelvnek a megtanulására, amely a környezetében használatos. A NYELVI-TUDATI ébredés első emberszakasza nem zárul le a szó megjelenésével, az anyanyelvtanulás kezdetével. A baba még akusztív hatásokra, beszélő szerveivel egy-egy szó mind helyesebb kiejtéséért fárad, küzd, olykor fáradhatatlanul gyakorol, hogy az aue hangegyvelegéből — ahogy hallja — add ide legyen. Később is tanul és mond így szavakat. Általában nem tűnik föl, hogy az új szavak zömét később is akusztív élményként fogadja magába, mert bámulatos érzékkel sorolja be őket a meglevő szóállományába. Érdekes, hogy — ugyan hosszabb gátlásszakasszal — a németet is ilyen, akusztív úton tanulta Balázs. Később, a folyékony beszéd időszakában már csak nagyritkán bukkan ki egyszeregyszer áruló jele annak, hogy egy-egy szó hamis alakban ragadt meg a gyerek fülében. A hároméves Bálint lelkesen beszélt egy lálgos Mikulásról, aki szerinte éjszakánként az erkélyen álldogál. Hogy többször is rákérdeztünk, miféle Mikulás vetődik oda éjnek idején a decemberi hidegbe, egyre ingerültebben ismételte: a lálgos. Aztán egyszer csak a végigpróbált jelzők közül beugrott a zsákos, és Bálint méltatlankodva nézett rám: hát nem hallottad, hogy mondtam? Itt a magyarázata annak, miért tölt el pulykaméreggel sok gyereket — miként Balázst is —, ha élemedettebb, már szóértő korukban gügyögve vagy pöszén beszélnek hozzájuk. Balázs az ilyen társalgási kísérleteket csúfolódásnak vette, és dühödten tiltakozott. Különösen a bajvívó porondjain nem szenvedhette az ilyen piszepöszéskedést. Nem tudta például kimondani a villamos szavát. Rendszeresen villabus-nak mondta. (Ebben esetleg volt némi gyermeki, naiv-ösztönös népi etimologizálás is: kapcsolat alakult ki benne a busz és a villamos fogalma között.) S ha valahányszor a buzgó nagyszülők kedveskedőn villabusoztak neki, dühösen válaszolta: nem villabus, hanem villabus. Bár maga nem tudta kimondani, megkövetelte a hozzá intézett szóban a helyes kiejtést. 56
