Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Varga Dávid: Paraszti rétegződés a periférián

A régi paraszttársadalom legtetején a gazdag földművesek állnak: cselédeket, idénymunkásokat alkalmaznak, mindent munkásokkal végeztetnek, ők a falu tisztségviselői. A középbirtokosoknak kevesebb a földjük, a helyi viszonyoktól függően 15—50 hold. Csak a legnagyobb dologban, aratáskor alkalmaznak idegen munkaerőt, egyébkor mindig dolgoznak, sőt olykor munkát vállalnak a más földjén is. A kisbirtokosoknak legfeljebb 4—5 hold jut, a törpebirtokosoknak pedig legfeljebb 1—2, s ez a létfenntartáshoz nem elég. „Szükséges tehát, hogy a család minden tagja állandóan résen legyen, minden kínálkozó munkaalkalmat megragadjon, mert csak így nő a kenyér, s fogy a gond.” A zselléreknek, cselédeknek, idénymunkásoknak viszont akár van valamennyi földjük, akár nincs, ha van házuk, ha nincs, egyremegy: nem tartja el őket a föld, munkát keresve vándorolnak, sorsuk az állandó bizonytalanság.

Az is sokat elárul az életlehetőségekről, melyik réteg rendelkezik vagy nem rendelkezik a gazdálkodáshoz szükséges szerszámokkal, épületekkel. Többek közt például „a tövisborona használatánál mutatkozik meg legplasztikusabban az eszközhasználati fáziskülönbség, ami az egyenlőtlen társadalmi fejlődés révén, a jobbágyság rétegekre való bomlásával, a zselléresüiéssel, a béresség-cselédség kialakulásával jött létre. A parasztság szegényebb rétegei mindig lemaradtak az eszközhasználatban, mert anyagi erejük nem volt az újat, a jobbat megvenni, megcsináltatni. A szegényparasztságnál jóval tovább, sok esetben egészen a felszabadulásig megmaradt a tövisborona használata, amikor a nagygazdák már régen favázas, vasfogú boronát használtak, az uradalmakban pedig már bevezették a vasboronák használatát. Természetesen így volt ez más eszközökkel is; az ekével, vetőgéppel, cséplőgéppel.” (Dankó Imre)

Megosztja, rétegekre bontja mindez a parasztságot Biharban is, pedig itt jóval ki- egyensúlyozottabban alakultak a birtokviszonyok, mint másutt. Ez a viszonylagos kiegyenlítődés azonban csak arra elég, hogy oldottabbá, közvetlenebbé tegye az emberek közti érintkezést.,,.... gyakori eset, hogy az öreg cseléd letegezi gazdáját, míg a gazda bátyámuramnak szólítja őt. Lakodalmakban, összejövetelekben mindig a korosabbat illeti meg az első hely .. .”

Ám máskülönben soha nem mulasztják el éreztetni, mijük, mennyijük van, ki mire tartja magát. „A szegényebb ember köszönti a nála gazdagabbat. Ez az általános szabály. Minél szegényebb valaki, annál több embernek köszön a faluban. A nemek szerinti különbség sem jön tekintetbe; idősebb asszony is előre köszön a fiatalabb gazdának, sőt még a gazdalegénynek is.” Nem változtat sokat ezen az sem, hogy „emberséges dolognak számít és tisztesség éri az olyan fiatal gazdát, aki előre köszönti az öreg cselédet, akármilyen szegény legyen is az”. Ezzel szemben „a szegény sorsú leány szintén előre köszön a gazdag fiúnak . . .” (Kállai Gyula)

A találkozás, köszöntés hosszúságára, módjára, szavára, sőt hanglejtésére is érzékenyen figyelő falusiak körében még a megszólításnak, a válaszoknak és viszontválaszoknak is — a különböző helyzetekben —társadalmilag meghatározott nomenklatúrája, sajátos módja, formája volt. Erretájt például nem lehetett valakit egyszerűen néninek vagy bácsinak szólítani, mert ez lekicsinylést fejezett ki. Egy asszony így figyelmeztetett valakit, aki vétett a szabályok ellen: — Szabó néninek, lelkem, semmije sincs, Szabóné asszonynak meg 300 köblös földje van!

Mi történt a felszabadulás után? A földosztással azsellérség,cselédség túlnyomó része földtulajdonossá, kisparaszttá, kisárutermelővé vált, társadalmi helyzetében egy-egy fokkal emelkedett. Ennél is fontosabb, hogy társadalmi méretekben még inkább kezdi eltüntetni a rétegződést a szocialista átalakulás; az ellentéteket eleinte még fenntartja, de később egyre inkább megszünteti az újjá formáló társadalmi kohó, a termelőszövetkezeti mozgalom. Harmadjára, de nem utolsósorban: igen jelentős változást — a tár46