Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Varga Dávid: Paraszti rétegződés a periférián
mezőgazdasági előadó több tízezer forintos hiánnyal zárt, bírósági ügy lett belőle, leszázalékolták. A pénzt visszafizette, 46 ezret, így mondják; valahogy csak kijárta, hogy leszázalékolták, pedig még csak 53 éves, nem beteg. Aki leszázalékolt vagy nyugdíjas, azt nem lehet börtönbe tenni, pedig neki már ott volt a fél lába . . . Osztályok? A régi nagygazdák: egy. Most is olyan szemmel néz rám az a nagygazda, mint a múltban. Csak most az a különbség, hogy együtt dolgozunk. Beszélgetni leállnak, de kicsit flegmán. Érezteti most is, hogy ő csak az, aki volt, abból a tempójából nem enged. Ha valaki annak a pereputtya, mindjárt jobban nézik. Na, az a Bordás Imre, ah, aszondja, milyen jó bora van! Még ha az enyém különb is, akkor is az övé a jobb. Egyfelől a nagygazda-sor, másfelől a család alapján tartoznak össze, s védik egymást. Középparaszt: akinek valaha volt 10—12 hold földje. Ezek megint együtt vannak, ezek is védik egymást. De mink, ezek a csórók, nem fogunk össze. Mert mind be akar még most is vackolni közéjük, még most is azokat nyalná. Régen ez volt a baj, de most is az. Bár sok nem érzi már magát szegényembernek; mert lehet, hogy az volt, de jobban rázza a rongyot. Mégiscsak megvan az osztály. Bemegyünk a kocsmába, ott ül egy ilyen felső fokú ember, aki nagygazda volt a múltban, bejön a másik, oszt ott ülök én. Akkor odaül a gazda mellé. Már nyalizik neki. Csak úgy van, mint a múltban, ezekkel az osztályokkal. A múlt, az még kötelez . . . Ott érzem magam most is a szegényemberek között. Nem úgy, hogy ne lenne meg, ami kell. De a múlt még kötelez, hogy még most is abba a rétegbe tartozzak. Még most is avval a szegényemberrel érzek, aki körülbelül így állott a múltban, mint én. Most se tudok avval a nagygazdával úgy beszélni . . . A középréteg utánozza őket, nem bánja, ha megfekszi is, úgy akar oda behúzódni, úgy akar oda átállni, tömörülni azokhoz. De akárhogy van, úgyse tudja felvenni a versenyt avval. Ott van az a Bordás is. Ha már csinált egy vízvezetéket, rittig ő is akar, ha vett valamit, az már szalad utána . . . Lefelé a középréteg is érezteti a helyzetét... Én csak ezt az egy példát tudom mondani: mikor bent vagyunk a kocsmába egy páran, mondjuk, ilyen alsó rétegű emberek, mint én is, ott ülünk, de ha van még hely, nem ül le közénk. Hogyan tudnánk összefogni? Kevesen vagyunk, olyan tíz százalék. Mink oszt összefogunk, csak azok erősebbek, úgy érzem. Mert akármilyen pénzkérdés, hézag van: komám, itt van, osztán intézzed. De én bizony . . . van pénzem, de éppen a meg- élhetőség megvan. Mikor jön egy kis komolyabb összeg, ebbe kell, abba kell, mindig elmegy. Nekem nincs betétkönyvem; ha lenne 20—30 ezer, mindjárt könnyebben bazsa- lyognék én is ... De még egy ennél szegényebb réteg is van, az idősek, a teljesen elesettek. Végh néni, Forgács bácsi, Szilasi néni: milyen szegények voltak mindig, az csak a legutolsó réteg volt. De őket nem számítva, mink vagyunk a legszegényebbek. A ház belül városi módra szép. Az előszoba is megteszi, a belső szoba pedig még ízlésesebb, rendezettebb. Itt van a tévé; olajkályhával fú'tenek. A kisebb szobát a kislánynak szánják, de ez még nincs berendezve. Fürdőszoba is épült, de egy kádtól eltekintve még üres. Az alsó épület ajtaja előtt, házimunka közben, megáll egy pillanatra a gazdaasszony. — Meg ott van egy öregasszony egymagában — mondja évődve a férfi. — Ez is rá van véve a magnóra, ne félj; egy öreg, fogatlan asszony . . . Az apró házban gáztűzhely, mellette szolgál még a régi sparhelt; az asztalon rádió. A kemencébe olykor még befűtenek; szeretik a jó házi kenyeret. Az udvar is tiszta, rendes, kemény, szívós munkát éreztet. * * 45
