Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Gazdaság és politika a kisvárosokban
persze a „közlekedés” informális csatornákon, ennek negatív hatásairól nem kell beszélni.) További egészen különleges ellentmondásokat hordoz az államigazgatási-politikai döntéshozatal módjának a kisvárosbani sajátossága. Szó esett arról, hogy a kisváros tanácsa tevékenységében az önálló döntéshozatallal szemben nagyobb hangsúlyt kap a végrehajtó-közvetítő szerep. Ez azonban — napjainkban — nem mechanikus végrehajtás-közvetítés. A kisváros a felsőbb akaratot kifejező iniciatívákat többnyire nem utasítás, hanem irányelvek, keretszabályok formájában kapja, amelyeket saját viszonyaira alkalmazni (adaptálni) kell. Ez viszont azt jelenti, hogy ennek a tevékenységnek a során a feladat nem az elsődleges információk összegyűjtése, rendszerezése, kezelése, majd az ennek alapján történő döntéshozatal, hanem a másutt hozott döntések értelmezése, a konkrét helyi körülményekre való vonatkoztatása, az ebből következő tennivalók meghatározása. Tulajdonképpen „döntés” a tevékenységek hogyanjairól. Itt az a fontos, hogy formailag mindkét esetben döntés születik. Csak éppen polárisán ellentétes logikai szerkezetű döntés. Míg az első esetben induktív eljárással, a valóságos tények elemzése alapján határoztatik meg a szükséges cselekvés, addig a második esetben az eljárás deduktív, a megelőző elemzési eljárások a felsőbb szinteken mennek végbe. így azokra az aktuális döntéshozóknak, a kisvárosi vezetőknek nem, vagy csak kis mértékben van befolyása. Nekik ennek az elemzési eljárásnak az eredményét kell a saját tevékenységük meghatározásában alkalmazni. Ez pedig másfajta művelet, másfajta funkció, másfajta szerep. Ez a döntési logika (döntés típus) természetesen nem kizárólagos a kisvárosban; ott is születik valódi — induktív logikájú — döntés. Mint ahogy a nagyvárosoknál sem hiányzik az adaptációs típusú döntés. A minőségi különbséget az arányok jelentik. A kisvárosban — ez a sajátossága — a döntés-adaptáció van túlsúlyban. (Magától értetődően nem lehet értékkülönbséget tételezni a kétféle döntési logika között. Az össztársadalmi fejlődés érdekében az egyes kisebb területi egységeknek — így a kisvárosoknak is — bele kell illeszkedniük az általános, tehát központi döntéseket igénylő folyamatokba; ezt a helyi önkormányzat abszolutizálása nyilván kizárná. Itt pusztán arról van szó, hogy egy funkcionális elemzés érdekében határozottan rögzítenünk kell a döntéshozó és döntés-adaptáló (közvetítő) funkciók véleményem szerint lényegi másságát.) Az ellentmondás egyik oldala tehát a döntéshozó funkció viszonylagos háttérbe szorulása a döntés-adaptáló (közvetítő) funkcióval szemben. A másik oldal a városi önkormányzat történeti hagyományainak továbbélése, amit bizonyos értelemben felerősít a tanács, mint döntéshozó népképviseleti szerv ideológiája. (Mindkét mozzanat egyébként önmagában is ellentmondásos. Az önkormányzat valójában már évszázada jórészt illúzió, de, éppen a kisvárosokban, féltve őrzött illúzió. A tanács önkormányzati-népképviseleti szervként való felfogása pedig részben valóságos, részben a valóságostól semmiképpen sem tisztán elválasztva, ideologikus.) Ugyanakkor, összefonódva a történeti hagyományokkal és rárétegeződve azokra, valóságos létező kemény hatóerő a helyi államigazgatási-politikai vezetés tényleges befolyása a mindennapi élet — az egyén számára igen lényeges — folyamataira. Nézzünk egy olyan példát, amelyen az összefüggésrendszer egésze bemutatható. Legyen példánk egy új oktatási intézmény létrejötte. A kisváros tanácsa nem dönthet az iskola-alapításról; már csak a pénzügyi feltételek hiánya miatt sem. Ebben a kérdésben közvetít-adaptái: a fentebb született döntés és a központi alapból erre a célra rendelkezésre bocsájtott anyagi eszközök (az ún. „célhitel”) alapján megszervezi az iskolaépítést. (Területet jelöl ki, stb.) A tanárok kiválasztásába azután már komoly 40
