Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Gazdaság és politika a kisvárosokban
a tanácsé. Azt mondjuk ugyan, az egyszerűség kedvéért, hogy „bemegyek a tanács igazgatási osztályára”, de a hivatalos, a jogállást kifejező név: X Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának Igazgatási Osztálya. A szakapparátus a VB irányításával dolgozik, közvetlenül annak tartozik felelősséggel. Ugyanakkor érvényesül a szakági elv: a szak- igazgatás valamely ágazatának bizonyos értelemben felettes hatósága a magasabb szintű tanács szakigazgatásának megfelelő ágazata. (Jogilag ugyan az új Tanácstörvényben már nem, a gyakorlati működés azonban természetesen alakítja ki ma is az ágazati függőségeket.) Ez a rendszer, lényegénél fogva, az önkormányzati jelleg érvényesülése ellen hat. Még inkább beszűkítette az önkormányzat játékterét az ötvenes évek erősen centralizált politikája, mégpedig némely mozzanatában továbbélő érvénnyel; ennek az elemzése azonban messze vezetne. Számunkra az elvi séma ellentmondásosságának jelzése is éppen elegendő. Egy következő belső ellentmondást rejt a járási tanács és a székhely-város viszonya. Ámbár a járási tanácsok járási hivatalokká alakítása bizonyos vonatkozásokban új helyzetet teremtett, de mint látni fogjuk, ez a változás az ellentmondást csak növelte. Miben van ennek az ellentmondásnak a lényege? A járási tanács a városétól egészen különálló, attól független szerv volt, a kettőnek egymással lényegi kapcsolata nem volt. Egymás mellett dolgoztak, nem pedig együtt. A járási tanácsnak a telephelyéül szolgáló várossal érdemi kapcsolata nem volt, a városra vonatkozó döntésekre nem volt befolyása, és viszont, a városi tanács illetékessége semmilyen kérdésben sem terjedt határán túlra. A város és a vele szerves gazdaságitársadalmi kapcsolatban élő vidéke (vonzáskörzete) teljesen külön közigazgatást kapott. Erdei Ferenc írta erről: „A hagyományos megoldás a város külön igazgatási szervezése, ez azonban szerves és mind tömegesebb összefüggéseket darabolt szét, ami hovatovább elviselhetetlen helyzeteket teremt.” (Példaként elegendő a bajai kiskereskedelem említett adataira hivatkozni. Láttuk, a forgalom 30—60%-át a „vidékiek” vásárlásai teszik. Az ellátó bolthálózat minden gondja-baja azonban a városi tanácsé, a járásnak ahhoz „nincs köze”.) Az erősen centralizált döntési mechanizmus valójában nem is tette szükségessé a két, esetleg szomszédos épületben működő tanács együttműködését. A járási tanács, legalábbis a valóban lényeges kérdésekben, a felsőbb szinteken hozott döntések közvetítő csatornája volt, érvényesítve azokat a községi tanácsoknál. A városi tanács, ettől némiképp eltérő funkcióval, a fentebbről érkezett iniciatívák „végállomásának”, közvetlen megvalósítójának szerepét töltötte be. Jelentős önálló döntésre azonban egyiknek sem volt módja; mi lehetett volna együttműködésük tartalma? Ebben a vonatkozásban (hangsúlyozom, csak ebben a vonatkozásban; az államigazgatás racionalitása és egyéb szempontokból a kérdést nem vizsgálom) a járási tanácsok felváltása járási hivatallal, csak rontott a helyzeten. Pontosabban: nyílttá tette és törvényesítette az addig többé-kevésbé elfedett viszonyokat. A kisebb területi egység — a járás, a város vonzáskörzete — önkormányzatát formailag is megszüntette. Á vidéke t teljesérvényűen elválasztotta városától, még a lehetőségét is kiküszöbölve annak, hogy az egyenrangú — mert azonos szinten elhelyezkedő — tanácsok értelmes kooperációt alakítsanak ki. A járási hivatal egyértelműen átbocsátó csatorna, „hivatal”, döntési jogosultság nélkül. A város tehát, ha saját legszűkebb környékével „közlekedni” akar, akkor ezt csak a mindkettőjükhöz képest felsőbb szint, a megye közvetítésével teheti. De kérdéses, hogy ez a közvetítés akár a város, akár a környéke érdekeinek az érvényesítésével megy-e végbe? Hiszen mind a város, mind a környéke — a községek — a megyével szemben függő viszonyban vannak. Érdekeltérés esetén nem az érintettek közvetlen érdek-ütköztetése, megegyezése, hanem a külső (felső) harmadik, esetleg egészen más szempontokat érvényesítő „ítélete” dönt. (Lehetséges 39
