Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Beke György: Járható út

könyvektől és folyóiratoktól. Vagy tíz évfolyam Ifjúmunkást őriz, mostanában az irodalmi lapokat olvassa szívesebben, az Utunkat, az Igaz Szót, veszi a Hetet, rendszeres vásárlója az Előrének.

— Mikor az iskolából kiszorultam, azt gondoltam magamban: na, Demse Marci, neked nem lesz több szükséged könyvekre, el is adhatod őket. Egy hétig, kettőig mintha utáltam volna őket, be se jöttem a barlangomba. Tovább nem bírtam ki. Mintha hűtlenségből tértem volna meg az igazi szeretőmhöz, olyan mohón kezdtem olvasni megint. Hiszen engem nem a tanítói hivatal, nem az iskola tart meg ezután, a betű, amely anyám nyelvén szól hozzám, s amely hűséges támaszomnak kínálkozik. A betű megmaradhat számomra akkor is, ha az iskola kifut a lábam alól. Az iskola nemcsak tőlem függ, a betű egyedül nekem engedelmeskedik!

Ötödik réteg: Beethoven a mozdonyon.

Demse Márton évek óta nem írt semmit az újságokba. Utoljára az Ifjúmunkásnak küldött be egy cikket, a Szeret menti csángók életéről, még 1973-ban; egy évig várta, hogy megjelenjék. Még választ sem kapott, hogy esetleg miért nincs neki igaza. Azóta csak verset ír, saját kedvére, örömére.

Játékra hívom: ha még kedve lenne levelezni az újságokkal, mit írna meg?

Elmosolyodik; egyszerre van ebben a mosolyban valami gyermekes szemérmesség és érett bölcsesség.

— Ti, riporterek — mondja vád nélkül, inkább kuncogó cinkossággal — szeretitek feldarabolni az életet pozitívumokra, negatívumokra, szépre és csúnyára. Hát most a példátokat követem. Felvázolok neked egy vívmányriportot. íme: két mozdonyvezető Beethovenről vitatkozik a mozdonyon. Az egyik — aki ugyebár én vagyok — buzgón magyarázza, hogy mi is az Ötödik szimfónia jelentősége, mit akart kifejezni a zeneszerző a kürttel, és így tovább. Társa hitetlenkedve rázza fejét, tekintetében ez villan: mit értesz te ehhez? Ezt a pillantást lehetetlen félreérteni. Hősünk meghívja magához, lakására a hitetlenkedő kollégát. Lemezt tesz fel, nyilván az Ötödik szimfóniát. Magyaráz. Társa bólint egyet-egyet; nem tudni, hogy egyetértése jeléül-e vagy mert a vendégnek udvariasnak illik lenni a házigazda otthonában. De napok múltán, mikor megint együtt indulnak útnak a mozdonyon, társa elismerő tekintettel nézi őt, és azt mondja: „Drága haverom, most már elhiszem, hogy igazad van Beethovennel. Az este a televízióban éppen az Ötödik szimfóniáról beszéltek, és mintha csak a te szavaidat ismételték volna.”

— Kedves Marci, ez csakugyan megtörtént?

— Mondom, hogy az egyik mozdonyvezető én vagyok, a másik loan Diliman ... Ha azt a bizonyos vívmány-riportot írnám, hozzáfűzném: a tanítóból lett mozdonyvezető úgy érezte, hogy lehet tanítani az iskolán kívül is. És ez igazi elégtételt adott neki.

— Fordítsuk meg a lemezt: „rázós” riportot kérek.

— Úgysem közölnéd. Vagy megírnád-e te azt, hogy milyen összeütközései lehetnek egy magamfajta mozdonyvezetőnek? Kivel? A fűtőház főnökével, a bérelszámoló kisasszonyaival vagy éppen mozdonyvezető társaival.

— A fú'tőházi főnököt értem, elvégre tőle függ, hogy elküldenek-e villanymozdonyvezetői iskolába. A Dieselek nemsokára ezen a pályán is kimennek a divatból. A bérelszámoló kisasszonnyai, ha tévednek, a ti zsebetekre teszik. De mozdonyvezető társaiddal milyen összeütközésed lehet, hiszen munkátok jellege is olyan, alig-alig találkoztok?

— Akkor jól figyelj. Nem mesét mondok. Egy öreg szaki, igen jóhiszemű ember, mind arról faggatott volt, hogy miért alacsonyodtam le a tanítóságból a mozdonyvezetésbe? így kérdezte: miért alacsonyodtam le? Vissza akartam vágni, hogy akkor alacsony rendűnek tartja a saját munkáját is. De inkább elmondtam ugyanazt, amit egyszer

62