Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - MŰHELY - Emlékezés a 100 éve született Móricz Zsigmondra és Móra Ferencre - Jócsik Lajos: Móricz Zsigmonddal a Kelet Népé-ben
Nesze neked fajiság és magyar jelleg és nacionalizmus! Meg kell mondani, hogy hamisítatlan magyar úr nevelődött a ti felvidéki uratokból. Az ember mint természetrajzi állomány, megjárhat minden nemzeti formát ... Én tiszai magyar vagyok származásomban és teljes idegzetem szerint. Számomra teljesen elképzelhetetlen az ilyen nemzeti formaváltás. De a széleken, ahol népek élnek békésen egymás mellett és rojtjaikban egymásba érnek, az ilyen formaváltás természetes. Csak az a baj, hogy ha ebből a másik nép fölfalására csinálnak politikát. Én Reviczkyt és Szent Ivány-t is odatartanám okulásul minden népek elé a Dunatájon. . . . No de későre jár, zár a kávéház. Iramodjál, még kibújhatsz a redőny alatt. Majd folytatjuk legközelebb .. . Legközelebb... Legközelebb! Százfelé kapkodhattunk s futhattunk! Kelemen János keményen állta a könyvbírálatok frontját. Biztos ítéletű kritikus volt, recenziókat rá lehetett bízni. A recenziós példányok ömlöttek a Kelet Népe szerkesztőségébe, szakadásig volt dolga a recenzensnek. Pogány Ödön Gábor (Pög) ugyanígy állta a művészeti és képző- művészeti kritika pontját. Csibe másodmagával az adminisztrációban volt fáradhatatlan. Fiatal költők seregben várták a közlést, tulajdonképpen a főszerkesztő ítéletét. Móricz Zsigmond Sümegi Tóth Tivadar munkáit mindig közlésre adta, a szerző ekkor már tüdőszanatóriumban feküdt Budakeszin. Ritka eset, de mindig kapott honoráriumot. Cikkek: özönben. Előfizetők: lanyhán és késedelmesen. Külön fájdalmam volt, hogy a felvidéki előfizetők, számra ugyan jelentékeny csapat, de csak 15 százalékuk küldte az előfizetést rendesen. Miattuk eleget szégyenkeztem. Mentett ugyan, hogy volt ilyen előfizető az anyaországban is elégségesen. Az egyik nagy potentát „lerohanta” a főszerkesztőt amiatt, hogy az adminisztráció nem küld fizetési csekket. Csibe és Ibi pillanatok alatt kimutatta, hogy a potentát másfél éves késedelemben van. A lapot körüldonogták a hivatásos előfizető- és hirdetésszerzők. Jutalékuk jószerivel fölemésztette azt, amit a „konyhára hoztak”. Előnye is volt, de hátránnyá is vált, hogy a lapnak három többkolumnás szerzője is volt. Maga a főszerkesztő, mellette Németh László és Veres Péter. Ezek, ha eleresztették magukat, készen volt egy-egy Kelet Népe. A lap többi „apróbb” szerzői éhen maradtak a vágyott publicitás tekintetében. Ezen úgy próbáltunk segíteni, hogy az egyik számot szépirodalminak, a következőt pedig publicisztikainak szerkesztettük, és így váltogattuk. Ez a megosztás nemcsak a befutott anyag közlését tette rendszeresebbé, de a Kelet Népe hatását is szabályosabban gyűrűztette. A történelmi események közben ránkszakasztották Erdély felét, és ez megrengette a Kelet Népe szerkesztőségét is. Erdély! Móricz legnagyobb irodalmi alkotásának színhelye, ahol a magyar létforma érvényes törvényeit kereste. Nyilvánvaló, hogy a lap nem fogadhatja Vazul füleivel ezt az eseményt. A lapnak is, a főszerkesztőnek is új orientációt nyitott ez az esemény. Magam ajánlkoztam, hogy elutazom Erdélybe, előkészítőbe. Dolgom szükségesnek látszott, és úgy gondoltam, nem lesz nehéz. Hisz ott él 1935 óta az egyik sarlóstárs, Balogh Edgár. Másokat, mint Nagy Istvánt, Asztalos Istvánt, Jordáky Lajost, Szentimrei Jenőt és másokat, részben a Korunkban való együttdolgozásból, részben az 1931 -es, Kolozsvárig tartó szociográfiai vándorlásomból személyesen ismertem. Mostani utazásomon, amikor fölvetettem főszerkesztőm látogatási szándékát, egyképpen azt a választ kaptam, hát miért nem jött már, itt kellene lennie! Balogh Edgár vállalta a Kelet Népe megbízottjának a szerepét és otthon Móricz Zsigmond csomagolt, készülvén az erdélyi útra. Jól befáslizza lábát, mert a gyaloglást már csak így bírja, de nem adja fel, hisz ő adta ki az országos jelszót egykoron: Gyalogolni jó. Erdélyben mindenkivel találkozni 62
