Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 7. szám - MŰHELY - Emlékezés a 100 éve született Móricz Zsigmondra és Móra Ferencre - Jócsik Lajos: Móricz Zsigmonddal a Kelet Népé-ben

nem láttam mindent belülről. De a nagy konfliktusokat már látom, érzem. A mágnás; világ zúzódik itt. Csak úgy porzik a sok törés. A költő is ebben keletkezik. Nemzi őt egy testőrtiszt apa egy tivornya után. Ezek híre Bécsig elhatol. Ezeken él és csámcsog a „társaság”. A fiúra is ez vár Bécs ikervárosában, Pozsonyban. Én nyomorult cékusok- ban voltam diák. De milyen mágnás diáktanyák tomboltak a koronázó városban! Itt és így élt Reviczkiy 19 éves koráig. 1874-ben került sor alá a snájdig fiú. Akkor derült ki, hogy törvényesen nem Reviczky, hanem Balek Veronika cselédanyja után Balek Gyula, mert a snájdig apa nevelte ugyan, de elfelejtette törvényesíteni, vagyis magára íratni.

— A Nagy Balek! — szaladt ki a számon hirtelen.

— Valahogy az. De belülről úgy látom, hogy ez a törés tette olyanná, vagyis nagy költővé, hogy megégett ezen a mágnási máglyán. Alapképlete, hogy őt jogszerint és törvényesen taksálják nagyra, értékesre. Tudatosan zseniként lobbant be az irodalomba. Egy versét:

Nyakig vagyok már bent a verselésben. Segítség, nyomda! Mindjárt megfulok. Szívem szorul, mikéntha volna présben,

S a rím-had benne már alig szuszog.

Az átkokat, panaszt rakásra hordom, Csak úgy bámulják szenvedélyemet. Szerkesztő ur, zseni vagyok, ha mondom! Ugye megcsillagozza versemet!. . .

Nem cimborázom én e buta korral,

Harag és gúny hatalmas énekem.

Kacér pillantást váltok a nyomorral (hanem azért a pénzt meg nem vetem). Az őrjöngés nálam nem puszta bon-ton, Minőt a finnyás publikum szeret. Szerkesztő úr, zseni vagyok, ha mondom! ugye megcsillagozza versemet!.. .

Azt hiszi, technikám még nincs megérve,

S nincs bennem eszme, vágy, ambíció? Vagy még nem fogható rudas szekérbe, Mert szeleburdi, pajkos a csikó!

S ne higyje, hogy nincsen miről dalolnom,. Koplaltam én s lumpoltam eleget. Szerkesztő úr, zseni vagyok, ha mondom! Ugye megcsillagozza versemet! . . .

S szó ami szó, poétának születtem Ezt maga is be fogja vallani A bölcsességet nagy kanállal ettem,

Á la . . . nem mondom meg . . . találja ki! A kritikusra van már dorongom;

Nem tűrök én mást, csak dicséretet,

S bizony a szerkesztőket le is hordom,

Ha meg nem csillagozzák versemet!

— Sorsa először föllövi a mágnási társadalomba. Majd letaszítja onnan. Akkor önerejéből még mélyebbre zuhan, hogy emberi és művészi hitellel fölrepüljön az irodalomba. Bizony, két-három költőt is ki tudott volna stafírozni.

Zsiga bácsi fölolvasott még néhány verset. Az érzékelésemre bízta, szóljak ha Ady- ízét érzem a versnek. Elég sokszor közbeszóltam. A közbeszólásokat jóváhagyta. Aztán hirtelen abbahagyta a fölolvasást és szólt:

— Ugye emlékszel még, amikor 1927-ben nálatok jártam, hisz voltam Érsekújvárott is.

— Hogyne emlékeznék Zsiga bá. Komárom, Érsekújvár, Pozsony, Léva, Losonc,. Rimaszombat és Rozsnyó volt a menetrend.

— Igen, de Rimaszombat és Rozsnyó között történt valami. Erről még nem beszéltem, jószerivel most jut az eszembe az egész. Rimaszombatról Szent Ivány József elvitt bennünket Bejére. A kék szobát nyittatta meg számunkra. Az ebédlőben ebédeltünk, a dohányzóban szivaroztunk, ahogyan mágnáséknál dukál. Szivarfüst eregetése közben Szent Ivány, ez a kétméteres medveölő elmesélte sorsát. Atyja, aki nem volt öles alkat, megejtette a cselédlányt. De szülés után el is zavarta gyerekestül. Ő volt a poronty. Amikor aztán sehogy sem akart a gyermekáldás ráereszkedni a kastélyra, elüzentek a gyerekért, hozzák a kastélyba, persze: anyja nélkül. Izgat ennek az ellentett Reviczky- nek a históriája is. A mágnás nemzi a fattyút, az anyjával együtt elkergeti a kastély, a gyermek szlovák favágónak és medveölőnek növekszik, s amikor a magtalanság bizonyossá válik, elküldenek a szlovák fattyúért, hogy magyar mágnást neveljenek belőle.

61