Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 7. szám - MŰHELY - Emlékezés a 100 éve született Móricz Zsigmondra és Móra Ferencre - Jócsik Lajos: Móricz Zsigmonddal a Kelet Népé-ben

— Látod, ez az! — kiáltotta Zsiga bá. — Megírtam én már 1932-ben, látva a pusztítást Zag/varékáson. A vályoggal alapozott házakat mind fölfalta a Tisza. Mert a vályog az sár, és erre sárral építkeznek. Kiadtam, hogy tiltsák be a vályoggal való alapozást az árvizes területeken. A nép eddig mindig csak a Tiszának meg a Dunának vetette a vályogot, meg a kisebb vizeknek is, mióta csak kitalálták a vályogvetést. Ötször, hatszor behajtotta rajtunk a Kárpát-medence árát a két kérlelhetetlen pénzbeszedő, a Duna meg a Tisza. Amíg csak itt élünk, nekik van az ország bérbeadva ...

Volt a szerkesztőségnek egy állandó látogatója: Somogyi Imre. Mosolygós arca fölött rövid, göndör hajat hordott és Kert-Magyarországról álmodozott. Közelebbről: a hasúra-gazdálkodás apostola volt. A hasúra török szó, takarót jelent, amit gyékényből, nádból, kenderszálból lehet fonni melegágyak védelmére, fagyok, jégverés, heves záporok és perzselő napsütés ellen. Szőni kell tehát a hasurát és a kertészetek négyszer- ötször több termelvényt állíthatnak elő. És Somogyi Imre szerkesztett egy szövőszéket a hasuraszövésre. Ezután fáradhatatlan utánajárással kivitte, hogy a minisztérium 50 darab szövőszéket rendelt és kertészkedő községekbe kihelyezte.

Tiszaladány is kapott néhány széket. És Zsiga bá elment Somogyi Imrével Tisza- ladányba hasuraszövő bemutatóra. Ő is odaállott az egyik szék mellé hasuraszőni! Megtanulta, hogy taníthassa. Estére irodalmi előadás lett volna. De nem volt itt semmiféle irodalmi program. Móricz Zsigmond a hasuragazdálkodásról beszélt. De még másról is. Előhúzott a degesz táskájából egy téglát, amit egy szatmári találmány szerint otthon is — mai szóval: a „háztájiban” — ki lehet égetni, csak a bányák adjanak szénport hozzá, alapanyag itt van az ajtó előtt. Fel van találva az olcsó tégla, lehet vele alapozni. Hasúra és téglafundamentum! Hatalmas újítás az akkori viszonyok között. Szembe lehet nézni velük a romlással és a szegénységből is föl lehet emelkedni a Kert- Magyarország lépcsejére.

Ma fóliasátrak villognak mindenütt az országban. A hasurától vezetett idáig az út. Milyen lelkesen járnák a fóliás országot a hasuraszövők! És az árvízmentesített országot is! Az idén másfél százezer hektár ha víz alá került, holott az évszázad árvize tört ránk. Falvaink téglából épülnek mindenütt. Vetnek-e vályogot még valahol az országban? A szocializmus — az álomteljesítő.

Móricz Zsigmond ország gazdája volt — ipari tekintetben is. A Kelet Népében büszkén írta le, hogy „iparos családból származom”. S ebben nem csak az ács fiának a származástudata villant, aki végtére emeletes építéséig jutott fel Budapesten. Az ipar jelentőségét, a nagyiparét is az ország szerkezetiségében látta, figyelte. Ebben — tagadhatatlan — Miklós öccsének a tudományára is támaszkodott, aki a Statisztikai Tudósítót („Stud”) szerkesztette. Pénzügyi problémákról és piaci kérdésekről írt a Kelet Népébe. Móricz Zsigmond Miskolcban meglátta az ipari nagyvárossá fejlődés lehetőségeit és a második helyre álmodta a várost az országban. Ezt az álmát is a szocialista ország teljesítette.

Adyval együtt erős hitet vetettek a „városos” Magyarországba. Budapest egyeduralkodó formájával szemben a vidéki városokra támaszkodtak. Móricz előadó est keretében a Nyugatot bemutatta csaknem minden városában az országnak. Kedvelte Kecskemét vagy Nyíregyháza városiasodó lehetőségeit, de mindenek fölött Debrecenét. Debrecent szinte külön világnak tekintette, ahol maga körül barbár ősanyagot és a belőle induló magyar városi ősformákat figyelhette meg. Olyan képlet volt számára Debrecen, amit mindig el lehetett kezdeni, továbbfejleszteni. Mindig biztatott, hogy együtt elmegyünk a legközelebbi Hidi vásárra, ki a Hortobágyra. Ősműhely volt ez annak megfigyelésére, hogy a formák merre fejlődnek hová tartanak. Az ő hatása volt, hogy egy időben, amikor a népi írói hullám napilapot kívánt, a debreceni Tiszántúlt szerezték meg és leküldték Simándy Pált a lapot szerkeszteni.

59