Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - MŰHELY - Emlékezés a 100 éve született Móricz Zsigmondra és Móra Ferencre - Jócsik Lajos: Móricz Zsigmonddal a Kelet Népé-ben
cikket írt evvel a címmel: „Tájékozódunk és társakat keresünk”. Vajon a Kelet Népe nem fér bele a „társkeresésbe”? Zsiga bá másnap bámulatba ejtett, amikor akciónkról beszámoltunk neki. Azt, hogy megbízottakat keresünk a lap mellé, helyeselte. Azonban hozzátette: — De a szellemi megbízottakról sem szabad megfeledkezni ... Ország gazdája Itt a szerkesztőségben, szellemi és testi közelségből látnom kellett, hogy ki ő tulajdonképpen. Az ország gazdája volt ő minden megközelítésben. Persze, az örök vándorló nem is alakulhatott más képletté. Nem is volt az országnak olyan tája, amit be nem járt volna, járásait kiterjesztette nyelvterületi szélességekre is, tehát tudhatta, és tudta is, mi történik a területen és a magyarságban. Eszmélő tudata mindezekért hálószerű volt. Akármi és akárhol csapódott is be eszmélete radarhálójába, az egész rendszert átfutották az ütődés hullámai. Még egy hasonló képességű szelleme volt a magyarságnak: Ady Endre. Vonó és húr, egyik vagy másik: a súrlódásuk azonos hangot adott. S a rezgéseket begyűjtő hálólelkiség állandóan körbejárt a nemzeti erőtérben. Elő tudta hívni a radarernyő a jövendő lehetséges dolgait is. Persze, az eszmélkedés ikerpárban szülte a gondolatot és cselekvést. így is nevezhetnénk őt: a mindig tevő, a folyton cselekvő! Lássuk egy önfényképezését. „Nekem az írás az élet minden gazdagságát jelentette: magát az életet. Az élet összes hegyeivel és völgyeivel, felhőivel és óceánjaival s az emberi életet, minden akciójával, filozófiájával s népmeséivel és absztrakt tudományaival. Együtt vettem és adtam s éltem valóban mindenkor írásban az egész életet, a naposságától a tömlöc sötétségéig, a magános szív boldog szenvedésétől a tömegek viharáig. Nekem valóban sokat adott az írás, mert én nem egy életet éltem át, hanem mindig azt éreztem, ezer s ezerformájú az élet. Kaptam, átéltem s tovább adtam. Mindig mintha az egyetemes élet közlője volnék az egyetemes emberiség számára.” Apja egyszer azt kérdezte tőle: „Miért nem veszed kezedbe ezt a kis országot?” De a fiút nem kellett figyelmeztetni erre. Lássuk ennek példáit, regényein kívül, ahol a koncepció a „kézbevevés”. 1940 tavaszán a Tisza ismét árvízzel tört az országra, elárasztva majdnem egymillió hektárnyi termőföldet. Móricz Zsigmond azonnal vonatra szállt és végigutazott az elárasztott tájon egészen Szegedig, majd vissza. A vonat ablakánál ült, figyelte a tengernyi vizet, huszonötezres térképekkel az ölében. Látta, hogy a Tisza elöntött minden vidéket nyolcvankilenc méter magasságig a tengerszint felett. Törökszentmiklós azonban szárazon állt. Odakapja tekintetét a város magassági pontjára: kilencvenegy méter! Rögtön megérti az országos feladatot: minden tanyát két méter magas földhányásra kell építeni. Országos rendeletet kell kiadni, hogy csak így szabad az elpusztult tanyákat újjáépíteni. Egy ilyen példát magam is láttam Szolnoktól kifele, a vasúton túl a törökszentmiklósi úton. Ház és gyönyörű kert alátöltött területen. Árvíz nem érte el soha a házat és a kertet, mintha az országos tanyasi építkezési szabályrendelet érdemét igazolnák. Az árvizet az ország legnagyobb bajának tartotta, amelybe évtizedenként belepusztul az ország. így került sor arra, hogy szóbahoztam az 1932-es árvizet, mely Tiszaújlakot elsodorta. Beregszászt jártunk utolsó szociográfiai vándorlásunkon. Este vettük a hírt, hogy a Tisza 42 kilométeres árhullámmal tört elő a Kárpátokból. Másnap reggel már Újlakon voltunk, gatyára vetkőzve kötözködésig jártunk az utcákon a vízben. Az ár a házakat ott fűrészelte ketté, ahol megszűnt a tégla alapozás és a falakban vályog következett. A vályogházakat a Tisza leradírozta. 58