Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Temesi Ferenc: „Itt is kell maradni valakinek” (Fülöpszállási pillanatfelvételek)
ben. Felesége tanítónő, jelenleg gyerekgondozási segélyen. „Elmesélnéd egy napod?” — kérdezem. „Délelőttös héten 2-kor haza, ebéd. A feleségem otthon főz, de csak szeptemberig, mert megígérte, hogy csak egy évet vesz ki. Bölcsőde persze nincs. Szóval ebéd után egy kis munka a ház körül, (a hivatalsegédi lakásban laknak, víz nincs benn) a kerítést is én csináltam meg. Esetleg egy kis séta. Barátok nincsenek, de nem is csoda, csak a kocsmában találkozhatnánk. Én meg nem iszok meg egy üveg sörnél többet. Ismerősök még vannak, de tudod, ha úgy közeledünk hozzájuk mint barát, akkor ... Segítek a feleségemnek tanulni, felolvasom az anyagot. Pont a négyéves házassági évfordulónkon vizsgázik a marxista egyetem anyagából, ez egyben felvételi a filozófia szakosítóra. Szeretném, ha megbarátkozna vele. A középiskolás anyag az én fejemben van meg most jobban, mert harmadikos vagyok a bajai gimnáziumban, estin. Én többet olvasok, ő többet tanul a tankönyvekből, elvitatkozgatunk. Nem az, hogy olyan idősek lennénk, de . . . Ezzel elmegy a délután. Este rádiózunk, tévénk nincs. Hétvégén van otthon munka elég, a lakást is én festettem ki... Voltam egyszer-kétszer a művelődési házban, is, de már oda se járok. Láttam a vezetők közül egyet-kettőt, akik nem emberi módon szórakoztak... Úgy hogy nem járunk sehova, inkább olvasunk.” „Tulajdonképpen mivel foglalkozol itt?” „Darálókat festek pisztollyal. Nem vették figyelembe, hogy nekem szakmunkásbizonyítványom van. 2500-at keresek, ez elég kevés ahhoz képest, hogy a munka egészségtelen és a munkakörülmények pocsékak. Ha szól az ember: »olyanok vagytok, mint afürdős kurvák, csak sírtok«, ez a duma. De kérdezd meg H.-t is!” H. kesehajú, kissé pösze, vékony fiatalember, K. munkatársa. Ide nősült. A felesége is a gyárban dolgozik, 1700-ért H. csak annyit hajlandó elárulni „nem adminisztrációs munkakörben, mint ígérték.” H.: „Nekem villanyszerelő az eredeti szakmám. Ugyanazt csinálom, mint K. Amikor idejöttem, már volt két villanyszerelő, több nem kellett. Mit csináljak, nekem viszont itteni a feleségem. A tsz-ben kapálhattam volna, és le se tusolhatok este. Gondoltam itt legalább tusoló van és nyolc óra . .. Mondták, felvesznek esztergályosnak. Belementem. Még most se tudok esztergálni. Darálókat köszörültem. Aztán jött ez a festés, több pénzt ígértek, mi már vártuk a gyereket, belementem. Mit mondjak? Egy darabig megvolt a pénzünk, aztán elfogyott a festék. Most már annyi ideig álltunk, hogy az állásidőt nem lehet beírni, mert már csak a 80%-át adnák az órabérnek. Most a raktárban vagyunk anyagmozgatók.” K. indulatosan félbeszakítja: „Hát látod, ez az! Azt kérdezted az elején, milyen itt munkásnak lenni? Ha megbecsülnék itt azt, hogy munkás, nem is volna olyan rossz ebben a faluban. Pesten, ott megbecsülik, dolgoztam ott. Itt? Még csak nem is beszélnek üzemi demokráciáról! Azt mondom, amíg a munkásosztály nem nő fel önmagához, míg azon rágódik, hogy húsz fillérrel többet, többet, addig... De azt is, hogy!... Lent azt mondja a műhelyben, rájuk borítom az asztalt, felmegy az irodába, és nem mer megszólalni... És ott van a gyűlés, ott mi vagyunk többségben, de ott se áll fel senki. És ha azt mondjuk, hogy mi vagyunk az uralkodó osztály, az első dolog szerintem az, hogy tudjon önmagán uralkodni, aki uralkodásra termett. De akkor, amikor szükséges! Amikor kell, nyissa ki a száját! Ott van az asztalnál három vezető, és akkor megrettennek ... Ha valaki mégis feláll, valamelyik főnök letorkollja közhelyekkel, a társai meg nézik. Hallgatnak, nehogy ők is úgy járjanak. Fegyelmit kapjanak, vagy elküldjék őket. Errefelé nem olyan könnyű ipari munkát találni... Pedig egy fenét! Ha az összes együtt mondja, mindenkinek nem lehet fegyelmit adni!...” K. kifújja magát. H. váratlanul megszólal : 54
