Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Temesi Ferenc: „Itt is kell maradni valakinek” (Fülöpszállási pillanatfelvételek)
D.-nek, miután felelőssé teszi a falu vezetését a fiúk elvándorlása miatt egyre csökkenő férjhezmenési esélyeiért, de a felvágós máshol tanuló lányok miatt is („még ha itt műveletlen is a banda”) el kell mennie. Úgy döntök, megpróbálkozom azzal a kérdéssel, amire eddig csak zavart hümmögést kaptam válaszul mindenkitől. „Hallottál már az ifjúsági törvényről?” Zs.: „Valamiről hallottam, de úgy részletesen nem. Az itteni fiatalokat nem is lehet úgy nevezni, hogy ifjúság. Mert az már egy összefoglaló név szerintem. Hogy csinálnak is valamit. Ezek csak fiatalok, a koruknál fogva ... De ez se igaz. Már tizenhat évesen olyanok vagyunk, mint az öregek. Itt nem lehet olyannak lenni, amilyennek szeretne az ember. Szépen hozzáöregszünk a faluhoz. Én csak hétvégén vagyok fiatal.” „És hétközben?” „Olyan vagyok, mint a többi asszony a gyárban. Velük vagyok egész műszakban, velük viccelődök. Még jó, hogy templomba nem kell járni ...” Áthatolhatatlanul kék szemével rámnéz, mint aki tűnődik, kimondja-e. „Be akarok lépni a pártba. Annyi mindent akarok, de nincs aki segítsen ... Nem tudom elmondani. A KISZ nem érdekel, tizenketten fizetik a bélyeget, és ezzel kész.” „És miért szeretnél belépni a pártba?” „Szeretném mindig valakinek érezni magam. Nem azért, hogy mások, hanem hogy én nézhessem magam valakinek. Nem vagyok nagyravágyó, jó érzés, ha az ember tehet valamit. Például kultúrfelelős vagyok a gyárban. Szervezek, minden. Vagy itt van a kommunista műszak, rá kell dumálni egy csomó embert például, hogy a kultúrház javára adjuk azt a pénzt... De egy fecske nem csinál nyarat. Nem lett belőle semmi, a többség inkább azzal a 20 fillér emeléssel törődik ...” „És D., a barátnőd ...” Zs. szavamba vág: „D. nem a barátnőm. Olyan nekem nincs is. Elég egyedül lennék, ha Cs. nem lenne a barátom. Majd megismered, rendes srác. Nem is a barátom, inkább az öcsém. Tudod, a mi családunk is öreg. Húszéves vagyok, de a legidősebb nővérem fiánál, az unokaöcsémnél, három évvel fiatalabb. Mondják is, hogy menjek már férjhez. De nekem elég sötét a véleményem a férfiakról. Akiben van valami, az legalábbis megpróbálkozik valahol máshol, akik itt vannak, azok inkább csak fiúk, mint férfiak. Mert annak teremtette őket a jóisten. Voltam én Pesten is, amikor óvónőképzőbe jártam ... „?" „A harmadik évben otthagytam. Magas volt nekem. De ide is magas lett volna. Meg aztán volt már négy óvónő a faluban, több nem kell ... Szóval, ott meg gazemberek a srácok. Csiszoltabbak, ravaszabbak. Kilencven százalékuknak csak eszköz a nő. Miért szaladgáljak én a tíz százalék után? Még mindig többre tartom magam tíz hapsi- nál is!” „...és ott van egy gyűlés, ott mi vagyunk többségben, de mégse áll fel senki” „Ötvenegyben születtem, Szegeden.” „Én is odavaló vagyok.” „Tudom.” „Igen?” „Falun élünk.” így kezd el tipegni köztünk a beszélgetés K.-val, az üzemi étkezdében. K. égőszemű, sovány fiatalember. „Gyüttmöntek” a feleségével együtt. Festő szakmunkás az IGV53
