Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - Zám Tibor: Túl a poklon (kisregény)

Ő, Zsálya, ezt nem hiszi ... Ez nem hittétel, hanem ténykérdés, amin nem vitázol, mondtad, és berántottad az ajtót.

„Nézd, Zsálya” — így kezdődött a harmadik menet. Egy kétszobás lakás bármikor elcserélhető kisebbre: egyszobásra, garzonra. Ehhez a tanács hozzájárul, engedélyezi és adminisztrálja az ügyet. A partnerek pedig négyszemközt megegyeznek; hogy ki adja és ki kapja a nagy dohányt, azt könnyű kitalálni . .. Neked lakásra, Zsályának pénzre van szüksége. Ha valaki húsz, harminc vagy negyvenezer ellenében nem mond le a bérlőtársi viszonyáról, aminek semmi hasznát nem veszi, annak vagy elvei vannak, vagy . . . Zsálya becsapta az ajtót, ráfordította a kulcsot és kikiáltotta, hogy „dögölj meg kint a tanyádon.” Körülbelül ezt a választ vártad, mégis a nyelved alá kellett dugnod egy végső esetre szóló tablettát. Míg az ott olvadozott, elkezdted tanítani nejedet ama altáji testrész rendeltetésszerű használatára . . . Bár főjogász barátod előadásában meggyőzően hangzott a két törvénytelenség egyensúlyáról szóló beszély, mégis rizikófaktort jelentett volna az egyensúly erőszakos helyre- állítása: ordibálást, verekedést, botrányt. A „nézd, Zsálya” kezdetű egyezkedési kísérletek kudarca arról győzött meg, hogy aki aljasság ellen kényszerül csatára, csak akkor győzhet, ha időlegesen elzálogosítja a tisztességes viadal szabályait. Ezért az utolsó egyezségre magaddal hoztál néhány ólomlapocskát, apróra vágott drótot, szöget; ezekből két-három darabka bepöckölésével használhatatlanná tetted a zárat. E csoda modern ajtókon fogantyú helyettesítette a kilincset; ezért aztán a lakó már azzal is kirekesztette magát otthonából, ha távoztában berántotta az ajtót. Látni nem láthattad nődet, de elképzelted, mint dühöng és toporzékol a „saját” lakása előtt, amelybe nem tud bemenni. . . Zsálya a legkülönbözőbb típusú zárakat vésette az ajtóba; középre, alulra, felülre; nem akart belenyugodni, hogy ő is éppen úgy birtokon kívül van immár, mint te; annyi különbséggel, hogy neked van hol lehajtani a fejedet, neki meg nincs. Futkosott a tanácshoz, a rendőrségre, az ügyészségre, de alig kezdte el mondani búját-baját, megkérdezték, van-e bírósági végzés arról, hogy egyedül használhatja a lakást? . . . Nincs? . . . Akkor próbálja beszerezni, vagy pedig egyezzen meg a férjével a „bérlemény” közös használatában.

A kiváló diagnoszta hírében álló belgyógyász megtapintotta fájó könyöködet és azt mondta, hogy amit érzel, az jobbik esetben múlékony semmi, rosszabbik esetben csonthártyagyulladás. „Befejezted-e?” Ha a tanyára gondol, az két-három hét múlva kész lesz. Addigra, mondta ő, te is kész leszel. Ha saját halottadnak tekinted magadat, fizess be egy koporsóra és intézkedj a temetésed felől ... Te, Jákó, laikus vagy, mégis kétled, hogy egyenesági összefüggés volna a múlékony semmi, vagy a csonthártyagyulladás és a koporsó között. Ő, a doki se innen származtatja az összefüggést, hanem onnan hogy beszélt Bartha Pálmával . . . Ilyen nevű nő a te nyilvántartásodban sose volt. „Te viszont, apuskám, benne vagy az ő nyilvántartásában.” „Csak nem a szarukeretesről beszélsz?” De éppen róla beszél. „Kórházba akar dugni”. „Hát aztán!” „Eredj!” „Nincs időm” „Mért nem zavarod már el?” „Pálmát?” „A feleségedet, te hülye.” „Az folyamatba van téve.” „Gyorsítsd meg, mert dögrováson vagy!... Ha kórház-közeiben kap el az infarktuskettő, remélheted, hogy talán-talán. Ha itt ér, kámpec. Hullaszállító, hűtő, boncterem, ravatalozó, gödör és «Béke poraira !»”

E beszélgetés után négyórás munkanapot vezettél be és lemondtál arról, hogy „Az angina infarktusban szenvedő betegek rehabilitációja kőműves szerszámok szisz- tematikus használatával” címen megírd tapasztalataidat az Orvosi Hetilapnak; viszont szüntelenül rongáltad Zsálya újabbnál újabb zárjait, és az apai örökséggel a kézben róttad a várost. Ha ismerőseid, barátaid megkérdezték, mi lelt, hogy görbe bottal jársz, azt mondtad, semmi sem lelt. Azért jársz bottal, mert el akarod törni. A kíván41