Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - Zám Tibor: Túl a poklon (kisregény)

csiabbakat, a két lábon járó hirdetőoszlopokat ez a válasz nem elégítette ki. Nekik megmondtad, hogy feleséged hátán akarod az apai örökséget eltörni. Híre ment, hogy Jákó megőrült: bottal jár és vérben forog a szeme. Ezt nejed is hamar megtudta. Amikor egy üzlet ajtajában összefutottatok (te belülről, ő meg kívülről fogta a kilincset), megfordult és elvágtatott. „Kész van”, gondoltad higgadtan, „de egy sokkot még kap.” Kikocsiztál a lakáshoz és jól megtömted az aznapi zárat. Mire Zsálya hazaért, te már kifelé gördültél a városból. „Bírd már ki ezt a pár napot, kérlelted az autót. ígértél neki főtengelyt, dugattyút meg mindent, a motor azonban míg csak le nem állítottad, szünet nélkül darálta, hogy szétesik alattad.

A kiszorítós játék idején nejedet minden szerkesztőségi napon látták a háztömb körül kóvályogni; retiküljében bizonyosan ott voltak a gumilyuggatásra alkalmas eszközök is. Akkoriban dugdosni kellett az autót. Az utolsó sokkolást követő pén- tektől-keddig felhajigáltál a falra vagy ötven napot a maradék életedből, de már nem átkoztad a feleségedet. A következő alkalommal otthon hagytad a görbe botot, és a kocsit sem dugtad el: az épület előtt álltái be a parkolóba. Tőled öt méterre Zsálya támasztotta a falat; spárgaszandál, szoknya-nadrág (nadrág-szoknya?), tarka blúz, füst színű napszemüveg. Cigarettázott, ideges volt, de nem futott el. Várt. „Beszélnünk kell.” „Mindjárt kezdődik a szerkesztőségi.” „Meddig tart?” „Tudod te azt.” „Négykor várlak.” „Ha késnék, az nem rajtam múlik.” „Várlak.”

Zsálya a kapuval szemközti pádon ült, cigarettázott és láthatóan ideges lett attól, hogy talán meg akarsz lógni, mert a kocsi felé indultál. Intettél neki; maradjon nyugton, csak a táskádat rakod be. A gumik épek voltak.

Ő, Zsálya, ha azt mondaná, hogy utál, azzal keveset mondana, mert amit irántad érez, az több, rosszabb, valami más. Talán nincs is rá megfelelő szó. Ha lenne, az magába foglalná, amit a megvetés, a gyűlölet, az undor együttesen jelent. Két óra óta gondolkozik ezen a szón, de nem jut eszébe. Megmondanád-e neki, hogy azután megmondhassa neked? ... Ha tudnád, kérés nélkül is megmondtad volna neki már régen, mert téged nyomosabb okok, indokok ösztönöztek keresni a gyűlölet, a megvetés, az undor vegyülékét kifejező értelmes hangsort. . . Akkor meg kell egyeznetek abban — így ő —, hogy amelyőtök hamarabb rátalál arra a szóra, megírja a másiknak ajánlott levélben ... Ha feleséged arra céloz, hogy elköltözik a városból, nem azért várt rád két és egy negyed óra hosszat, hogy szókereső tásasjátékot játsz- szon.

„Nyertél,” mondta Zsálya fásultan és fáradtan ... A harmadik emeleten lakó házaspárral megbeszélte a lakáscserét, úgy is mondhatná, hogy megegyezett velük. Ők ketten laknak most az egyszobásukban, de az asszonyka terhes, nemsokára hárman lesznek, és boldogok, hogy nagyobb lakáshoz jutnak. Jogosultságukat a tanács elismeri, hozzájárul a cseréhez. Az iratok készen vannak, csak az aláírásod hiányzik róluk. Ő, Zsálya, természetesen lemond bérlőtársi viszonyáról a te javadra.

Ilyenkor szokták mondani, dünnyögted, hogy „nem addig van a”. Ha Zsálya kézcsókot vagy csokor virágot vár, amiért ilyen szépen lebonyolította ezt a csereügyet a haza javára, de főleg a maga hasznára, akkor ki kell őt ábrándítanod; ami ennél is fájdalmasabb, el kell ütnöd attól a sokezer forinttól, amit a partnertől kapna .. . „De hát te mondtad, Jákó, hogy neked az egyszobás . . .” Igen, te mondtad, de akkor paritásos alapon tárgyaltatok, most meg a győztes diktál a legyőzöttnek. Zsálya akkor hatalmi pozícióból elutasította az érdekegyeztető javaslatokat, most meg vert seregként jogot formál arra, hogy legyőzője egyenrangúnak tekintse. Ez nem megy. Nincs kedved kiselőadást tartani az erő- és érdekviszonyok változásairól, de megismétled, hogy mindig az erősebb kutya diktálja a békét. „Gonosz vagy, tördelte kezét Zsálya, nagyon gonosz vagy...” Te, Jákó, vállalod ezt a minősítést, mert nagyon megadtad-42