Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - Zám Tibor: Túl a poklon (kisregény)

„Égjél meg benne” mondtad, vagy vélted mondani. A krízisre másnap csak az emlékeztetett, hogy sebes volt a szád széle a láztól. Se a fődokit,se az asszisztenciát nem láttad. A műszerek helyükön voltak, a falnál. Az éjszakás nővért addigra a délelőttös váltotta fel ... Borzasztóan tetszett neked ez a szerény, csintadratta nélküli levonulás, mert a távozni készülők marasztalása itt, az intenzíven legtöbbször kudarccal végződött. „Hogy érzi magát?” kérdezte nagyviziten a fődoki, amikor délelőtt, sleppjének élén bejött a kórterembe. Egy célzást sem tett az éjszakai afférra. Akkor döntöttél úgy, hogy alkalmasint mégis róla mintázod meg a pozitív hőst. E mintázatnak külön pikantériát ad, hogy a leendő regényalak istenhívőként végzi el a marxista esti egyetem filozófiai tanszakát. Csak diplomaosztáskor jönnek rá, hogy őt be sem kellett volna iskolázni, mert az orvos-egyetemen kollokvd marxista filozófiából.

Elmúlt az utolsó alkalom is, hogy megtud: ott volt-e az ágyadnál Zsálya azon a kritikus éjszakán? Ő sosem említette vagy éreztette, hogy már akkor megátkoztad. Az „abszolút dohányzás és szesztilalom” időszakában nagyon jól megvoltatok egymással. A fődoki nem vezette rá a zárójelentésre, de szóban nyomatékosan megmondta, hogy „mindenféle fizikai megerőltetéstől, terheléstől óvakodjék”. Te, Jákó, annyira kívántad Zsályát, az meg téged (akkor is éppen huszonkét napos volt a böjt), hogy a szeretkezés óvatosan alkalmazható módjait nagy egyetértésben kivontátok a tilalmas kategóriából. A kiváló diagnoszta hírében álló belgyógyász barátod egy idő múltán aggályosnak tartotta, hogy amikor váratlanul érkezik, mindig zárva az ajtó, és be van függönyözve az ablak. Egy alkalommal, amikor túl sokáig kellett várakoznia, komoran megvizsgált, majd stethoscopját mogorván a táskájába gyűrte és azt ajánlotta, hogy naponként egyszer sétálj végig a Béke fasoron, ki, a temetőbe. Kérdésedre, hogy mért éppen oda, egyértelműen válaszolt: „azért, apuskám, hogy megszokd”.

Főjogász barátod a temető felől sétált be a városba. Randevúra ment. Elegáns volt, mint mindig. A „hogy vagy, jól vagy, hallottam, hogy majdnem . . .” után megkérdezted tőle, hogy a magyar családjog mennyire respektálja az élettársi viszonyt?. . . Gyakorlatilag semennyire, mondta ő habozás nélkül. Ez a viszony nem kívánatos, mert állítólag megmételyezi és bomlasztja a családi életet. A megözvegyült élettárs még csak nem is özvegy; amolyan megtűrt lény; helyzete az elvált feleséggel, a korábbi házasságból született gyermekekkel, de még a távoli rokonokkal szemben is „joghátrányos.” Nem védi törvény, sőt: szentesíti, hogy kifosszák . . .

E közléstől, Jákó, kis híján belerottyantottál a sétáló nadrágodba; számot vetve azzal, hogy bármelyik pillanatban jöhet az infarktus II. és Zsálya már minden hidat felégetett maga mögött visszafelé, egy félreeső faluban, a nyilvánosság kizárásával feladtad a házasságról vallott elveidet; igent mondtál, aláírtad; elraktároztad emlékezetedben az anyakönyvvezető-asszony művirágszerű mosolyát, és hosszan tűnődtél azon a mondaton, hogy „önök mától kezdve törvényes házasok.” Persze, Zsályán akkor már nagyon-nagyon látszott, hogy a nem törvényes izét-micsodát legalább nyolc hónapja gyakorolja... Turbóka megszületése után a házasságkötési bűnügy egyik koronatanúja Tócsa Károly fiatal író bigámiával gyanúsított, mondván, hogy te nem egy, hanem két nővel adattad össze magad.

.. . Híg habarcsot csapkodtál a lyukak, repedések fölé. Az utolsó simításokat végezted a tanya északi falán, amikor az a kérdés hozott izgalomba, hogy a jellemfejlődés nem rokonítható-e a lejtőn való gyorsuló mozgással? ... Ez aztán majdnem az életedbe került, mert egy pillanatra elfeledted, hogy a két függőleges oszlopra keresztbe szögezett léc csupán imitációs elem a biztonságtudat szolgálatában: alig nehezedtél rá, meghajolt s reccsent; súlypontod talán néhány dekával maradt innen az átbillenés határán. Néhány vastag deszkával megerősítetted az állványt és úgy döntöttél, hogy

22