Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - Zám Tibor: Túl a poklon (kisregény)

frizurából való hajszál, hanem a zakód fazonjából kihullott lószőr. A gyanú elhárítása („mindig volt annyi önkritikám, hogy csődörökkel nem konkurálhatok”) nem volt nehéz, de a tenyeredből erősen kikívánkozó taslit csak azért nem engedted el, mert Zsálya akkor már öthónapos volt Turbókával.

Feküdtél hanyatt, arcod fölött ott éktelenkedett a kampó. Zsálya egy perccel azelőtt surrant ki az ajtón, hogy hazaérkező férje a jó feleség szerepében és a vacsorafőzés jelmezében találja. Te nem sajnáltad ezt az urat, mert elég jóképű és életrevaló volt ahhoz, hogy megnyerje a vámon, amit elveszít a réven. O is, neje is diszkréten intézték dolgaikat, nem szimatoltak egymás után: hallgatólagos kompromisszumuk pontosan illeszkedett az emberi viszonyok íratlan rendjébe.

Az „új helyzet, új tennivalók” négy évvel ezelőtti végigondolása előtt csúnyán összetorlódtak a dolgok. Egy barátod öngyilkos lett, mert későn jött rá, hogy életútja korrigálhatatlanul elgörbült. Tudtad, mire készül, de ahelyett, hogy megkísérelted volna visszatartani, útravalóval láttad el: „a sokféle halál közt mindenkinek megvan a magáé”, azt mondtad neki ... A temetést követő napon összeszedett vodkás üvegek alig fértek el a ház elé tett három kukában. A szobanövények elhaltak a dohányfüsttől; cserepeiken fekete ragacsként folyt a levegőből kicsapódott nikotin. Két szociográfiai kísérleted is kudarcba fulladt; bokáig jártál ateleírt papírlapokban, amelyeken egyetlen nyomdakész sor sem volt. Literátori tehetetlenséged azért is aggasztott, mert a másik végleten fantasztikus mennyiségű energiát pocsékoltál. A nők hétfőtől—péntekig menetrend szerint jöttek; nem ritkán menetrenden kívül is jöttek,s te, Jákó, működtél mint a kefélőgép, de mind gyakrabban szólalt meg benned a vészcsengő, különösen akkor, ha az akkumulálásra és az elmélyedésre fenntartott hétvégeken is fogadtad a menetrenden kívüli járatokat.

Zsálya akkor még „Tigris” fedőnéven szerepelt a név- és címtáradban; zölden villogó szeme, hajlékonysága, zajtalan menése, sunyítása erre a vadra emlékeztettek téged. Akkor is hiába füleltél utána, nesztelenül lopakodott ki az estébe, hogy megfőzze férjének a vacsorát, mire az hazaér. Nem szeretted a Tigrist; bár küllemre mutatósabb volt környezeted minden vadjánál, s vadászzsákmányként irigylésre méltó, kétszer is csütörtököt mondtál, amikor puskavégre vehetted volna. A kudarcért először őt okoltad: váratlanul jött s rosszkor, mert te aznap már a biztonsági tartaléknak szánt utolsó patronodat is ellőtted . . . Másodszor sokat késett, s talán amiatt blokkoltál le . . . Végzetes hiba volt fel nem ismerni a négy évvel ezelőtti hanyatt fekvéskor, hogy ez a nő a „bajt hoz a férfire” fajtából való, akitől ösztöneid óvnak. Távozása után hideg verejték ütött ki rajtad, vacogtál, hiába csavargóztál a subába, s takartad el a füled, a vészcsengő nem akart elhallgatni a fejedben. Kínodban az ájulásig lerészeged- tél.

A másnaposságot, Jákó, te már régen nem ismerted akkor. Az éjfélig nyitva tartó Halászcsárdában nem püffögött a dob; a kinti nagy csendességből tudtad, hogy éjszaka van, talán a másik nap is elkezdődött. Hideg fejjel ébredtél és nagyon egyértelmű szavakat írtál koponyád belső falára: „vigyázz”, „ne tovább”, „életveszély”. Reggel kitetted ajtódra a vasúti jelzőberendezés stilizált rajzát, piros folttal: a menetrend- szerű közlekedés megszűnt. Azon a héten csak a pénzes postás és egy futó kurva mert becsöngetni. Az előbbit fogadtad, az utóbbit elküldted. A lakás kiszellőztetése, porszívózása, az íróasztal letakarítása, a konyhában tornyosuló edények elmosogatása közben mindig az ismeretlen veszélyen töprengtél: honnan fenyeget, hogyan tudnád elkerülni? Napközben megtartóztattad magad az italtól, esténként a külvárosban sétáltál, hogy ne botolj ismerősbe, az éjszakai álmot se „fejlövéssel” (egy deci tömény egy húzásra) érted el, hanem egy nagyon unalmas könyv olvasásával.

15