Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - Zám Tibor: Túl a poklon (kisregény)

Sekélyes álmú éjszakáid voltak akkoriban, gyakori ébredésekkel. Egyik felriadáskor gyufa sercenésére lettél figyelmes, s mire a fel-fel rebbenő fény mögött parázslani kezdett egy cigaretta, tudtad (vagy csak tudni vélted?), hogy az íróasztal mögött a Tigris áll. Emellett eltörpült az a körülmény, hogy az esti sétából visszatérve elfelejtettél bezárkózni. A függöny áteresztette a kinti neonfényt, narancsszínű homállyá oldotta a sötétet, ám az ideális közegben történő sztriptíz, még a legintimebb ruhadarabok kapocspattanása, szisszenése sem hatott rád. Azzal már nem vághattad ki magad, hogy a lélek kész, csak a test erőtlen. Kétszeri eredménytelen próba után azt mondtad hát: bizonyára kényelmetlen a nőnek, amikor anatómiát tanulnak rajta, ahelyett hogy ... A szó közétek esett. Az asszony kibújt mellőled, ruhái után matatott. Biztosan tudtad, hogy feladta: se menetrend szerint, se váratlanul nem jön többet. Újból hallottad a kapocs-pattanást, a szisszenve engedelmeskedő nadrágocska hangját, láttad a feszes combok helyüket kereső fészkelődését, rugózását, s ettől olyan gerje- delem fogott el, mint azelőtt nagyon ritkán. A kézzelfogható bizonyítéktól Zsálya azonnal párásodni kezdett, de te nem engedted visszabújni, míg a lassan nyolcas alakúra sodort kisvacak le nem esett a bokájára. Reggel megnézted magadnak a varázserejű bugyit: fehér alapon kék mintás volt, egy pici piros szívvel a szeméremcsont magasságában. Ha Zsálya nem öltözik nagyon-nagyon sietve, lekésett volna a „kisdedóvóból”, de közben jót nevettetek azon a felfedezésen, hogy az „elbasztuk az időt” szólásnak primer jelentése is van.

... A második csengetés átmenet a rövid és a hosszú közt. Nem türelmetlen és nem bizalmaskodó, de úgy tűnik, a csengetőnek közömbös, hogy beengedik-e vagy sem. Az ajtó előtt két idegen ember; elől hájas, pocakos, tokás férfi áll, a szétesésnek meglehetősen előre haladott stádiumában; borszagot lehel. Mellette tizenéves, alig pely- hedző álIú fiú emeli a szerszámos ládát; neki sörszaga van.

— Jakobovics úr?

— Az attól függ.

— Mitől függ?

— Cégük profiljától. Művésznevem Jákó.

— Az Áramszolgáltatótól vagyunk.

— Akkor Jakobovics. Tessék.

— Áramtalanítjuk a lakást.

— Tessék?

— Jól hallotta. Lacikám a szerszámokat, mert telik az idő.

— Legalább százötven lakás van ebben a beton-mennyországban. Mért éppen nálam kapcsolják ki a villanyt?

— Velem azt nem közölték.

— Mégis’mire gondol?

— Az ember sok mindenre gondolhat ilyenkor.

— Például.

— Szanálják a házat.

— Az nem lehet. Két éve sincs, hogy épült.

— Attól éppen még . . .

— Nem lehet.

— Akkor lopták az áramot.

— Ki van zárva. Feleségem két órája költözött el innen. Műszaki analfabéta volt. Egy villanykörtét se tudott becsavarni.

— És a villanyszámlát fizette őnagysága?

— Az nem bizonyos, sőt bizonyos, hogy nem.

— Akkor itt van a bibi.

16