Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 6. szám - Zám Tibor: Túl a poklon (kisregény)
— Kereken ezerkétszázat. — Hukk. — Felesége két hónapja nem fizetett lakbért. Azóta a lakáshasználati díjjal is tartozik. — Semmi közöm az előttem lakó adósságaihoz. — Nana! — Hogy-hogy nana? — Ön a bérlő. Azt lakoltatják ki, aki birtokon belül van. — De hát még vissza se költöztem! — Annál könnyebb lesz a kilakoltatása, Jakobovics úr. — Teringettét! — Az mi? — Ó-héber szöveg. „Holnap fizetek”, azt jelenti magyarul. — Tíz óra körül feljövök. — Hadd ne fárasszam. Majd én lemegyek. — Várom. Az asszony jobban kancsalít, mint egyébként, bizonyára ő így kacérkodik, de te, Jákó, nem szereted a könnyű prédát, és sosem vadászol házi nyúlra. Bezárod az ajtót, fintorogsz, de rossz kedvedhez valamiféle szorongás is társul. Milyen meglepetések érnek még a saját lakásodban? Fekszel hanyatt a szőnyegpadlón, arcod fölött éktelenkedik a csillár kampója, amely színében alig üt el a dohányfüsttől szürke mennyezettől. Nem áll módodban a beszeny- nyezők skalpjaival letörölni a füstkoszt, ezért napirendre térsz fölötte. Magadba mélyedni készülsz, felleltározni az elmúltakat, kitudni szorongásod okát, megfogalmazni az „új helyzet, új tennivalók” programját, amiben, a régebbi lelki gyakorlatokból tudod, a környezet mellékes. A testhelyzet a fontos: a hanyatt fekvés . . . Könnyen neki helyezkedsz a műveletnek, de nehezen fogsz hozzá, mert egyetlen hibásan megítélt részlet is eltorzíthatja a konklúziót: olyan rögtönzésekre késztet, hogy attól kódulsz. Négy évvel azelőtt egy másik lakásban feküdtél hanyatt a meztelen padlóra terített subán (az a kégli nem volt ilyen glancos), arcod fölött akkor is ott éktelenkedett a csillár kampója, és színében alig ütött el a dohányfüsttől szürke mennyezettől. Látod akkori önmagad, s a külsőségek véletlenjében a lényegbeli azonosságot: akkor is kutyaszorítóban voltál, most is abban vagy. A másik mennyezet tisztára törléséhez is bőven lettek volna skalpjaid: a tejfel-szőkétől a tűzvörösig és a szurokfeketéig minden színárnyalat előfordult a lakásodban. Volt feleséged elszánt buzgalma, hogy elődeinek nyomát eltüntesse, kudarcba fulladt, mert hol innen, hol onnan mindig előkerült egy haj- vagy szőrszál, amelyen neked azonosítani kellett azzal a nővel, aki otthagyta . . . Ez a nyeles nagyítóval sem mindig sikerült első látásra, de végül is a madártollak és pihék ábécéjének rendjéből összeállt a „Féltékenység lexikona” nevű őrület. Az A-tól X-ig való névsorkészítés (Xénia) iszonyatának egyik derűs pillanata az volt, hogy Zsálya a megszokott kérdés kíséretében „ez melyik büdös kurváé volt?” a saját tollát is azonosíttatta, aminek megtörténte után nagyon mélyen elhallgatott. Te azonban, Jákó, aki mindig hajlottál arra, hogy a még oly szélsőséges megnyilvánulásoknak is helyet keress az emberi viszonyok rendjében, gyanítani kezdted nőd logikájának képtelen végeredményét. Meg is kérdezted tőle: „mondd, Zsálya, ha minden nőnek büdös kurva egy másik, nem fikció-e a női tisztesség, illetve tisztaság? . . .” Erre természetesen csak hápogni tudott, de nem előlegezte meg magának a minősítést, amire pedig később szintúgy rászolgált ... A másik derűs pillanatra egy hosszú, fekete valami adott okot, amelyről tüzetesebb vizsgálódás után kiderült, hogy nem csikó14
