Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 5. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (V. A Duna és a Dráva mente magyar népcsoportjai; Sárrét, Mezőföld, a két Sárköz, Órmánság, Drávaszög és Szlavónia)

10. a Dráva mente vagy Dráva mellék ugyanúgy tagolható, mint a Duna mellék is. Nyugatról kelet felé haladva — Kosa László—Filep Antal már idézett összeállításában — a kissé zavaró Aljvidék elnevezéssel találkozunk, mely Baranya megye nyugati síksága a szentlőrinci lapály szomszédságában. Árpád-kori neve Ormán volt, ez viszont a szomszédos és időközben össze is zsugorodott Ormánság nevében él máig; az Alvidék kitétel pedig a Drávaszög részeként bukkan fel. (Erre alább visszatérünk.)

11. a mintegy 40—42 falura kiterjedő Ormánságról viszonylag sokat tudunk, nevével már 1257-ben (Urmán) és 1330-ban (Urmánköz) is találkozunk, eredeztették az ótörök erdő jelentésű ormán és a finnugor földhát jelentésű ormány szóból is. Annyi bizonyos, hogy a mocsári tölgyerdő és az árvízi szint fölötti kisebb hátakra való telepedés közös jellemzője ennek az alaprétegében ősi, a török hódoltságot részben átvészelt népességű tájnak. Ormánság nem annyira színes, mint a Sárköz, de a régies életmód és nyelv, továbbá gazdag szellemi hagyományai, valamint a hírhedt egyke miatti társadalmi torzulások a századfordulótól felhívták a közfigyelmet. Ez a maradványterület önmagán belül még több kisebb tájegységre oszlott (Ormánköz, Okorlapály vagy Okorvidék, Belköz, Bőköz), de e változó és nem is mindig pontos elnevezéseknél fontosabb, hogy az Ormánságon belül a házasodási határ nagyjából az ún. laki hídnál húzódott. Nyugat-Ormánság volt régiesebb, mint Kelet, meg is kapták a pupák jelzőt, amelyet viszont a kívülálló drávaszögiek az egész Ormánságra használtak.

12. a Dráva—Duna szögletében ismét egy részben Ormánsághoz, részben Sárközhöz hasonló táj helyezkedik el, melyet újabban Drávaszögnek vagy Drávaköznek neveznek; könnyebbség kedvéért a magyarországi részt Külső-, míg a jugoszláviait Belső-Drávaszögnek írják. Ám ezek és egyéb elnevezések sem következetesek, így az egész terület összefoglaló neveként említett Hegyalja inkább az északibb, enyhén dombos és szőlővel telepített vonulatot, (ahol pl. Kő, Hercegszőlős, Vörösmart stb. fekszik), míg az Alvidék (alfaluk, alfalusiak) kitétel csak a Duna mentén fekvő néhány délibb (Laskó, Várdaróc, Kopács) községet jelenti. Még így is kérdéses azonban az Ormánságot és a Dráva—Duna összefolyásánál fekvő (belső, igazi) Drávaszöget összekötő táj besorolása és elnevezése. Drávaszög Duna menti része egyébként további két kisebb tájegységre oszlik: az Ormánsághoz hasonlóan itt is nagyjából a felező vonalban volt az a Maláka- patak, melyen át — helyi hagyományok szerint — nem szívesen mentek házasodni. Egyébként ez a mintegy 40, ill. a Duna—Dráva közvetlen környékére támaszkodó 10 magyar és vegyes lakosságú község minden régiessége, gazdag szellemi hagyományai és változatos életformái ellenére is csak kevéssé ismert. Itt volt a reformáció bölcsője, Hercegsző már a 16. század véglősönefelé

tartottak zsinatot; a Vörösmarti Gimnázium pedig egy évszázadig állt fenn. Drávaszög egy valamikori gazdag, virágzó és egységes Baranyának, ill. a Dráva—Duna torkolatvidékének része volt. A jugoszláviai drávaszögi (folklór) kutatások most vannak fellendülőben.

13. az Eszék (Osijek) melletti szlavóniai maradék-magyarság életét a nyelvészeti, népzenei és egyéb kutatások révén is aránylag jobban ismerjük; e viharos múltú, többszörösen átréteg- zett magyar népsziget szinte középkorias régiességével hívta fel magára a figyelmet. Annál rohamosabbak viszont a századforduló, főként pedig az 1944. óta bekövetkezett változások.

14. az egykori Szerémség magyar lakossága teljes egészében kipusztult, újabb magyar szórványai különböző helyekről és időpontokban verődtek össze. Róluk tudunk legkevesebbet.

Hadak és népek országútján

(Magyarok és nemzetiségek)

Gyakran idézik a török elleni hadak fővezérének, Savoyai Jenőnek azt a megállapítását, hogy Budáról Eszékre menet útközben egyetlen házat sem látott. Ha nem is pusztult el ennyire a nép, a hódoltság és főként a kuruc szabadságharc után megváltozott a nemzetiségi összetétele.

A szerbek már a 15. század elején megkezdték a menekülést a török elől, ez a 17. század végéig tartott és a Duna mentén Komáromig jutottak. A kuruc szabadságharc után mindinkább dél felé húzódtak; ez a két világháború között tovább folytatódott; így ők ma már csak Buda-Szentendre és Mohács környékén vannak nagyobb számban.

A többi délszláv nép nem jött fel ilyen északra és a horvátok kivételével későbbi jövevény is: a sokacok a 17—18. században költöztek Pécs és Mohács környékére, az utóbbiak máig őrzik a farsangi busójárás színes szokását. A bunyevá- cok inkább a Duna—Tisza közére települtek, főként Baja környékén találhatók nagyobb számban. A bosnyákok és a horvátok Pécs környékét és Dél-Baranyát árasztották el, ill. vándor kereskedőik a legutóbbi időkig járták az egész országot. Ma is minél délebbre megyünk, annál nagyobb számú délszláv nemzetiséggel találkozhatunk ugyan, de korábbi nagyobb arányukat a visszatelepülések miatt elvesztették.

A 18. századtól Budát német és szlovák, Pestet pedig szlovák és magyar falvak gyűrűje vette körül; e németek nagyjából meg is őrizték népi- ségüket, míg a szlovákok részben beolvadtak a magyarokba, részben pedig kétnyelvűvé váltak, és a kétféle eredetű folklórt eggyéolvasztották. (Pl. ilyen az ecseri lakodalmas.) A mezőföldi németség nem élt olyan zárt, összefüggő tömbben, mint a tolnai-baranyai, szaporább cselédekkel is volt körülvéve, így a gazdasági és egyéb térhódításuk is kisebb arányú volt. A második világháború után egy részüket kitelepítették, helyükbe

94