Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Kovács János: Halál, hol a fullánkod»!

nincsen így. Szívem mélyén érzem: nincsen halál. Csak a test pusztul el. — Bármennyire is különösen hangzik, hiszek abban, hogy a halál nagyon szép tapasztalat lehet.”1

Az 1977. évi frankfurti könyvvásáron jelentős sikert aratott Philippe Aries: L’homme devant la mórt (Ember a halál előtt) című kultúrtörténeti munkája. A francia kultúr- történész többek között a halál történelmét kutatja. „A halállal szemben tanúsított emberi magatartás változásai vagy rendkívül lassúak, vagy pedig a mozdulatlanság hosz- szú időszakai közé ékelődnek.” A kultúrtörténész szerint az ember az V. sz. tájékán kezdi „megszelídíteni a halált.” Az V. sz. előtt a halottakat elkülönítették az élők városaitól. A városokon kívül voltak a temetők. A két élesen elkülönített világ lassan közeledett egymáshoz. „A halottak ily módon visszaáramlottak az élőkvilágába, de ennek a jelenségnek az okát nem nehéz megtalálnunk: az emberek először azt kívánták, hogy ad sanctos (szentek módjára) temessék el őket, később a köztiszteletben álló kolostorokban, végül pedig az oltár, vagy a kereszt körül „temetkeztek”. Az emberek testüket mintegy az egyház oltalmába helyezték. „ ... De a gyász vallási gyakorlatának ilyetén hatalomra jutása az V—VI. századtól egészen a XVIII. századig terjedő időszakban, a halottakkal szemben tanúsított magatartás mélységes változását foglalja magában. Az élők már nem félnek a halottaktól, sírjukat sem tekintik kultikus tisztelet tárgyának. A sír pontos helyét nem is mindig jelölték meg. A halottak sokáig névtelenek maradtak. Nem illette őket különösebb tisztelet, sem pedig lenézés, családtagok maradtak.2

Gisbert Greshake a bécsi egyetem katolikus teológiai karán dogmatikát tanít. Stärker als der Tod (Erősebb a halálnál) c. tanulmányát egy régi keresztény énekkel kezdi: „Az életben átölel bennünket a halál” ... A halál szakadatlanul átöleli életünket, és ily módon kíméletlenül megkérdőjelezi azt. ... a halál az életet alapvető válságba dönti. A professzor szerint a mai szekularizált világ nem tud feleletet adni az élet radikális megkérdőjelezésére, kiűzte a halál valóságát a társadalom tudatából. Mert a halál megszomorítja az életet, kiszorítják az életből ... Hullaházak gondoskodnak arról, hogy az élők házai a holtak előtt zárva maradhassanak. Felteszi a kérdést, hogy a mai ember teljesen ki tudja-e szorítani a halált az élet peremére. Nézete szerint, a haláltudat kiszorítása az életet szegényíti meg. „ ... nemcsak a halál van benne az életben, hanem az élet is jelen van a halálban. A meghalás előtt az élet csak ideiglenes jellegű, revidiálható, alakítható, még nyitott. Csak a halálban válik egészen végérvényessé ... A halál magába foglalja az életet, magába gyűjti az élet egészét... A halál teszi az életet sürgetővé és halaszthatatlanná. Nézetét W. Kaufman filozófiájával erősíti meg. Kaufman szerint a „legtöbbünk számára a halál nem elég korán jön. Az az érzés, hogy a halál távoli és jelentéktelen, megrontja életünket, ellustít bennünket.... Az ember jobb életet él, ha megbeszélt találkája van a halállal. Nemcsak a szerelem válhat mélyebbé és szenvedélyesebbé, ha az ember várja, hogy csakhamar meghal. Ezáltal az egész életünk gazdagodik.3

Boros László Nyugaton élő kedvelt német nyelvű „lelki” író a halált az ember végső állásfoglalásának tekinti. „A halálban nyílik számunkra az első alkalom a teljes személyi aktus számára; így a halál az öntudatébredés, a szabadság és az örök sorsunkkal kapcsolatos döntés tulajdonképpeni helye ... csak a halál pillanatában vetheti le az ember saját idegenségét. Csak a halálban lesz elég hatalmas és belsőleg eléggé összeszedett ahhoz, hogy egészen, lényének minden idegszálávai találkozzék Krisztussal, és hogy vele kapcsolatban véglegesen állást foglaljon.” Ez a megfogalmazás azt is jelenti, hogy a halál az ember számára a legnagyobb vallási élmény lehet. Itt feltehetjük azt a kérdést is, hogy a halál realitása vallásossá teszi-e az embert? (A kérdésre való választ külön részben fogom keresni.)

Visszatérve a „lelki” író gondolataihoz, szubjektív módon rögzíti a halál pillanatát.

52