Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 5. szám - Spiró György: Balassi Menyhárt (tragédia 3 felvonásban)
Musztafa megbotlik, lehajol, hát egy kéz áll ki a földből, mozog. Azt kérdi Musztafa: mi az, itt élőket is temetnek? Mire a nádor: de még milyen rosszul! ZSIGMOND: Ha reggelig sikerül egy selyemzsinórt küldenünk Melkócsnak, akár meg se adjuk magunkat. Állítólag sok basa kötötte fel magát tévedésből. Csönd. HARMADIK: Újrakezdődött a történelem, és úgy alakult, hogy Magyarországon találták föl a puskaport. A feltaláló magyar ember volt, fehér inge volt, lobogó gatyája, pörge kalapja, azon árvalányhaj. Feltalálta a puskaport, tarisznyába tette, útnak indult. Megy, mendegél, találkozik egy rókával. A koma éppen tehenet hajtott a vásárra. A ravaszdi illedelmesen köszön, az ember viszonozza. Megállnak. — Add el nekem ezt a tehenet — mondja az ember. — Szomjas vagyok — mondja az ember, — és egyetlen kút sincs ezen a pusztaságon. — Mit adsz érte? — kérdi nagy furfangosan a róka. Erre az ember azt kérdi: — Szereted a kapor ízét? — Attól függ, mihez — válaszolja a koma agyafúrtan. — Uborkához — mondja az ember. — Uborkához szeretem — így a koma dörzsöltem — Az enyém jófajta— mondja az ember—, puskapor. A róka megszagolja, aztán nagy meg- átalkodottan a tarisznyát is hozzákéri, és az embernek adja a tehenet. — Megy, mendegél az ember a tehénnel, hát nem szembejön egy medve? A medve balfülében egy kisegér cincog. Az ember elcseréli a tehenet a kisegérért. Megy, mendegél az ember a kisegérrel. Aztán a kisegér fogja magát és meglóg. Megy, megy mendegél az ember egyedül. Aztán nélküle. Csönd. MÁSIK: Száll a szép Szabadság az ég alatt, elfárad, nézi, hol pihenhetne meg. Meglát egy darab földet, fölülről szép zöld mezők, erdők, hegyek meg völgyek, termékeny síkságok, kanyargó folyók, na, gondolja a Szabadság, ide érdemes leszállnom. Leszáll, csupa virág a mező, a fű bokáig ér, örvendezik a Szabadság nagyon. Egyszerre elővágtat három sovány vitéz három göthös paripán, rávetik magukat a Szabadságra, megkötözik. Mit akartok tőlem, kérdi a Szabadság, én a szép Szabadság vagyok. Én magyar vitéz vagyok, mondja az egyik, Rudolfot szolgálom. Én magyar vitéz vagyok, mondja a másik, Báthoryt szolgálom. Én magyar vitéz vagyok, mondja a harmadik, én mindenkit szolgálok. Mért kötöztök meg engem, kérdi a Szabadság. A három vitéz összenéz. Parancsot kaptatok rá? A három vitéz hallgat. Aztán megszólal a harmadik: nem kaptunk rá parancsot, de bennünk él a Rabság, ezért megölünk téged. És megölik a Szabadságot. A Szabadság persze nem hal meg, fölrepül, száll tovább az ég alatt, mint a költöző madarak a télből, és nem tér vissza soha többé. Hevesi feláll. HEVESI: Minden fegyvert kidobáltatok? Csönd. HEVESI: Hajnalodik. Csönd. HEVESI: Különben mindegy. Egy kicsit meginogtam. Csak nehéz bénán várni ... Mért éppen most legyen a török szavatartó ... Csönd. HARMADIK: Nekem van egy késem. EGYIK: Késem, az nekem is van. MÁSIK: Neked is, Hevesi. HARMADIK: Komoly mulasztás terheli a lelke- met: én a kardokat elfelejtettem kihajítani. ZSIGMOND: Én leguríttattam a puskaporos hordókat. MÁSIK: Homok volt bennük. A puskapor a pincében van. Tévedésből. Hevesi bólogat. Hajnalodik. A vitézek egy része fegyvert hoz ki a jobb teremből. Néhányon fel bal lógnak a bal bástyára. TAMÁS: Hozzam a fehér zászlót? HARMADIK(o bástyán): Elment a török. Egymást taposva a bástyára rohannak. Néhányon leugrálnak róla, ki a szín mögé. Hangok: „Elvonultak! Csoda! Túléltük! Győztünk!" Néhányon az örömtől elnyúlnak a földön, mások ülnek, vigyorognak, megint mások imádkoznak, valaki kiszabadítja a bal teremben levőket, azok is felimbolyognak a bástyára. Forgdcs térdreesik, imádkozik, Zay ácsingózik, Szénás/ rohangál. Egyesek sípot, dobot kerítettek, hangzavar. Páran örömükben a palotát kezdik bontani csákánnyal, nem szól rájuk senki, mások ágyúgolyókat hajigáinak ki a várból, páran dísztárgyakat hoznak ki a palotából és osztogatják. Valaki egy hullát talál, többen megragadják és nagy hórukkolás közepette ledobják a bástyáról. Általános ölelkezés. Zsigmond, Szénás/, Hevesi, Forgács egy kupacban, egymást ölelgetik, Zay kissé odébb álldogál. ZSIGMOND: Megfojtom Báthoryt! Karóba húzom! Felnégyelem! ZAY: Hát most se sikerült megdögölnünk. Majd máskor. SZÉNÁSI: Mégse lehetetlen! Mégse! Mégse! HEVESI: Mért volna lehetetlen? SZÉNÁSI: Ha mi nem érnénk be félgyőzelmekkel .. . ha volna türelmünk egészen győzni . . . HEVESI: De most sikerült... FORGÁCS: Csodákat művelhetnénk együtt, mi hárman . . . SZÉNÁSI: Isten neki, műveljük. Csinálunk csodát, Hevesi? HEVESI: Mért ne. FORGÁCS: Ha egyszer összefogunk mindenki ellen ... ha egyszer mi összefogunk .. . HEVESI: Megcibáljuk az isten szakállát. SZÉNÁSI: Ráülünk a szájára, és csak akkor kap levegőt, ha engedünk! Szénási és Hevesi összeölelkezik. ZSIGMOND: Báthoryt meg kerékbe töröm. Ezzel a két kezemmel. Tamás kijön a jobb teremből nagy listával a kezében. Szénásihoz lép. 33
