Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - Kunszabó Ferenc: Árnyék nélkül (regényrészlet)
látod, hogy fölbukkan afeje, meg újra lesuttyan, az a legritkább esetben úr! Az rendszerint ugyanolyan csóró, mint te. Az is szocializmust akar. És ha nem akarja, mert nem ismeri, akkor is az kellene neki! És azt kell neked lelőnöd. Különben ő öl meg téged. Ez a nemzetközi század, kiderült később, kemény legényekből állott, majdnem kivétel nélkül, és bizony nagyobb részük meg is halt, a nemzetközi proletariátusért, a magyar nép szabadságáért — itt feküsznek, szerte ebben a földben. De nyugodjanak is békével és dicsőséggel, mind az idők végezetéig! Este kilenc órakor részleteztem a támadási tervet, a felkészülés, felvonulás módozatait. A parancsnokok hozzátették a magukét, itt-ott kiigazították, úgy fogadták el. Attól kezdve lett Szentírás. Saját hírszerzőinktől, felderítőinktől, és az átjövőktől éppen elég adat gyűlt össze az ellenség számáról, elhelyezkedéséről, tűzerejéről. Mindezt belerajzoltuk a város határának térképébe. Nem volt nehéz, hiszen valahányan itt születtünk, ezek között a mezők, ligetek és erdők között játszódtunk gyermekként, dolgoztunkfelnőttként. . . Az így előállt helyzetképből, valamint az őrmester által vázolt támadási tervből és a terepadottságokból próbáltuk következtetni, hogy milyen rendben vonulnak föl a harchoz. — Az átjövök elmondták azt is, hogy a franciák folyosót képeznek nekünk ma észak felé, a meneküléshez, és hogy a románok északi szárnya meg a franciák között nincs szoros záródás. Ezek után már csak azt kellett kiszámítani, a románok mikor indulnak harcálláspontjaikhoz. A pergőtűz öt óra előtt valamivel kezdődik; ebből, a távolságból, meg a román hadiszokásokból úgy ítéltük, hogy hajnali kettőnél semmivel sem előbb. Vagyis az itthonmaradóknak akkorra keli körülvenni a román támadó ékek feltételezett helyeit. Adtam nekik harminc géppuskát és nyolc ágyút. Az akció végén ezeknek majd kiveszik a zárját. Megadtam az időket is. Körülbelül, vaktában, de előre, igen! Tétovázásra, tévedésre nem volt módunk ezen az éjszakán. Az maga a halál! Csak a románok négyszeres tűzerővel, és majdnem háromszoros emberfölényben voltak velünk szemben. Egyedül ők elegek lettek volna a város elfoglalásához. Fél tizenegykor négy ágyút, tíz géppuskát és nyolcszáz embert elindítottam a franciák és románok között levő résbe. Negyedórával később hat ágyút, tíz géppuskát és kétszáznegyven embert a szerbek elé küldtem; majd pontosan tizenegykor elindultam magam a maradék hat ágyúval, huszonegy géppuskával és ötszázhatvannégy emberrel — benne a nemzetközi század is. Nekünk kellett legmesszebbre mennünk, kerülővel, de mi haladhattunk a leggyorsabban, mert a legbátrabban a korridoron. Úgy gondoltam, még ha ütközünk is franciákba, megmondjuk: hongri, és továbbmehetünk. Hiszen nem tudják, hogy harcba indulunk, azt hiszik, húzódunk kifelé a városból. De azért a teljes csendet és óvatosságot rendeltem el. Minden zörgő tárgyat: kulacsot, ásót, ilyesmit otthonhagyattam, úgysem lesz rájuk szükségünk a következő órákban! A géppuskákat négyfelé szedettem, hogy könnyen és zaj nélkül szállíthassuk őket. Teremtett lélekkel sem találkoztunk. Néha ugyan mintha mozgott volna valami oldalt, hol itt, hol ott, de nem állt elő senki, tüzet sem kaptunk, hát mi sem firtattuk ... Mentem a töltés partján, a gyalogösvényen, előttem az élbiztosítók, negyvenötven lépésre, hogy halljuk a szuszogásukat az éji csendben, és felfigyelhessünk, ha valakik némán akarják őket eltenni láb alól. Tapostam az ösvényt, kezemben karabély, hátamon géppuskacső. Megismertem a helyet, ahol trágyahordáskor Tisza meg Maros egy fagyott fácánon összemarakodtak. Megismertem, de nem volt érkezésem érzékenykedni A Holdat szidtam, mint a bokrot, mert a kerek pofája ki-kibukott a könnyű 29
