Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - Kunszabó Ferenc: Árnyék nélkül (regényrészlet)
Hallgattunk egy sort. Aztán ő kérdezett megint: — A hangulat? — Vegyes. Tudod, itt úgy élünk, mint valami végvárban. De még falak sincsenek. Spártai fegyelemben dolgozunk, de nem vagyunk egész nép, csak egy pici része a nemzetnek. Ez is nehéz érzés. De azért: elszánás van, a legtöbb embernél. — Hit? — Hiszünk abban, sokan, hogy meg tudjuk magunkat védeni, ha a nemzet szabad része nem hódol meg. Térdére csapott, fölállt: — Nem hódol meg! A magyar proletár fegyvert fog! Felálltam én is: — Ne haragudj, testvér . .. Ezt tudod, vagy hiszed? Meghökkent, rámnézett: — Te nem hiszed?! — Én nem tudom! És nem a saját hitem alapján akarom megítélni az egész népet! Egy vezető számára az katasztrófa. — Majd agitálunk, testvér! Megmondjuk nekik, mit kell tenni, és akkor talpraáll- nak! Evvel megfogott. Mert az utóbbi napokban az forgott a fejemben: Károlyinak nem lemondani kellett volna, hanem körbejárni az országot! Mint Kossuth Lajos. Valahogyan úgy. Beszéltünk még sok mindent, közben kimentünk a városba, találkoztunk sokakkal, megnézett sokmindent, de végig éreztem, hogy valamit még nem adott ki magából. Egyszer aztán azt mondja, már estefelé: — Idefigyelj, parancsnok! Kivonulnál a városból? — Hát ki kell vonulni?! — Nem tudom! Értsd meg, ebben a pillanatban nem tudjuk! Az mindenesetre alig képzelhető, hogy a franciák a te kedvedért visszavonulnak majdnem harminc kilométert! ... Azért kérdezlek, hogy én most visszamegyek, és tudnunk kell: miben és mennyiben számíthatunk rád?! Éppen a városháza mögötti kis utcában álltunk, sose felejtem el. Azt mondtam: — Ha ti odaát, a szabad földön harcolni akartok, és harcolni tudtok, akkor énrám mindenben számíthattok. De nem tudom, hány katonára? — Hát nem te parancsolsz nekik? — De igen, elvtárs, amíg a saját akaratuk rendeli őket énalám! Ez nem zsoldos sereg, és nem sorozott katonaság. Más dolog, hogy itt védik városukat, házukat, családjukat, és megint más, ha kimennek innen fegyverrel, övéiket prédára hagyva! — Jól van elvtárs! Én veled többet nem vitatkozók!... És most nem tudod, mennyi jönne veled? — Nehéz. Azt gondolom, a családosok, vagy a családfenntartók nemigen. A fiatalok és akinek se kutyája, se macskája, inkább azok ... Kaland ez, tudod, ha vitézi kaland, akkor is. — De mennyi lehet az, nyögd már ki! — Nem akarok hazugságban maradni, de azt hiszem ezer. Talán ezerkétszáz... — Ez csak egy szűk ezred, dandárparancsnok elvtárs! — Menj a fenébe! — Persze! Csak marháskodtam! Marháskodott, igen. De azért sokkal megfontoltabbnak találtam, mint Galíciában. Találkoztam vele még később is, amikor már a belbiztonság parancsnoka volt, Szamuely Tibor közvetlen beosztottja .. . A bukás után nem menekült. Horthy pribékjei elfogták, 26
