Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Rab s burg (történelmi vízió)
FERENC: Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy az a fáklya ... (Elakad.) METTERNICH (bólint) : Csak füstölögjön. FERENC (Készségesen): Mit javasol, tisztelt kincellár úr?! Perbe foghatunk-e egy egész országgyűlést? Vagy talán leplezzük le az újabb összeesküvést és ütessük le hóhérbárddal a leghevesebb főket!... METTERNICH (ideges nevetéssel): Hogy is képzel ilyet felséged?!... Ami negyven évvel ezelőtt sikerült... FERENC: Miért!! Volt besúgóink között talán nem találunk még egy olyan tehetséges törtetőt, mint amilyen Martinovics volt?! M ETTE RNICH (szinte megrettenve): Felséged zavartalanul eljátszadozhatott egy, a kortársak számára már szinte ismeretlen, néhai ,.varázsló” csontjainak exhumálásával; ám egy újabb összeesküvésnek csupán a gondolatával könnyen magát a jakobinus-szellemet exhumálnánk mi magunk azok számára, akik hitetlen lelkűk mélyén titkolva vagy öntudatlanul, egyedül csak egy mindent felforgató változásban hisznek ebben a Monarchiában! FERENC: Ha jól értettem, ön, a minden hájjal megkent kancellár is fél valamitől, nemcsak császára nem alhatikü... METTERNICH (folytottan): Felségedet rég elfolytott kiáltások, fenyegetések, átkok képzelt visszhangjai remegtetik meg. Én viszont attól félek, ami még nem hallható, amit a hallókürtök szövegei (elsétál előttük, megkopogtatja őket) elzárnak felséged elől,s amitől nemcsak a palota, de a Monarchia évszázados tartópillérei is könnyen megrepedezhetnek. (Lassan meghajtja magát, enyhe iróniával.) Nem zavarom tovább felséged kikísérletezett eszközökkel óvott nyugalmát. (Újabb pillantás a hallókürtökre, majd a kezében szorongatott iratcsomóra.) Ennek a Táncsicsnak meg a többinek az ügyében is a megszokott módon majd intézkedem. FERENC (utána szól, izgatottan) : Táncsics nevet mondott!! (Metternich bólint.) Nem i-re vagy y-ra végződik! (Metternich tagadólag int fejével. A császár szenilis vigyorral, szinte vidáman integetve bocsátja el kancellárját.) FERENC (az első hallókürthöz csoszog, belekiabál, egyelőre még bizalmasan) : Ez a Táncsics, ugye, nem magyar? I. HANG (kis idő múlva, a hallókürtből a kép elején hallott szöveg hangzik fel) : Holnaptól ismét új terembe helyeztetjük át felséged trónját! FERENC (a második hallókürtbe kiált, kissé bosszúsan): Táncsis! Honnan került elő? S mi a keresztneve? II. HANG (ebből a hallókürtből is a már ismert, sztereotip szöveg): A tervezők, építész- mesterek, asztalosok, szoba- és portréfestők, szobrászok, díszítő kárpitosok életfogytiglan őrizett alatt állnak!... (A császár meg sem várja a szövegét, befogja a kürt száját, s a következőhöz hajolva, belekiabál.) FERENC (türelmetlenül): Táncsics! Tudni akarjuk, mit követett el! (Feszülten fülel.) III. HANG (az előbbiekhez hasonlóan): Az udvari fogadások felfüggesztése után, az álarcosbálok beszüntetésével a kívülről a Burgra leselkedő, esetleges ... (közben rácsap a hallókürtre, de az zavartalanul harsogja) . . . alattomos szándékok úgyszólván eleve meghiúsíttatnak! FERENC (dühösen fordul a negyedik hallókürthöz. Beleordít.) Táncsics! Azonnal utána nézni!... Akármit is követett el, csak ne legyen magyar, szerb-, egyszóval efféle. IV. HANG (mint az előbbiek): Felséged utasítására, Kempelen Farkas és társai esetében ... (A császár teljes erejéből rácsap a kürtökre, az folytatja) ... a korábban évente végzett exhumálásokat újabban minden évszakváltáskor .. . (Közben a függöny végébe kapaszkodik, azzal tömi be a kürt száját.) FERENC (tehetetlenül áll, majd ismét az első hallókürthöz siet, beleordít; ugyanaz a válasz érkezik, dühösen párnával vagy a függönnyel tömi be a nyílást; a másik kürthöz lép, a jelenet ismétlődik; a harmadikhoz szalad, esetleg össze-vissza.) FERENC (közben kétségbeesetten ezeket ordibálja): Táncsics! ... Megparancsoljuk!. .. Táncsics! . . . Mindenkit elbocsátunk! . . . (Kifulladva.) Táncsics!... Jakobinusok... összeesküvők . .. (öklözi a hallókürtöket, az elszabadult függönybe gabalyodva megbotlik, esés közben belekapaszkodik az egyik hallókürtbe; miközben kirántja, utolsó erejéből a falon támadt lyukba hörög.) Vizet!... Metternichet!... (A kürtöt ölelve, hátrazuhan. Csak sípoló szuszogása hallatszik.) (Szünet után Lakáj jön — megtrottyant, mióta nem láttuk — a pohár vízzel. Felülteti a kimerült császárt, nagy nehezen megitatja.; FERENC (lázas tekintettel, az ajtó felé fordulva) : Metternich! ... LAKÁJ: Néhány perc türelmet kérek hercegsége nevében, felségedtől. Amíg ideér . . . Óhajt-e addig felséged egyéb orvosságot? (A császár nemet int fejével. Lakáj vár; a császár erőlködik, tátog, mondani akar valamit; végül mutogatni kezd a hallókürtök irányába. Lakáj megvizsgálja a kürtöket. Fejcsóvál ássál.) Meglehetősen rozzant állapotban vannak. (Közben a császár erőlködik, hogy kihúzza magát; visszahanyatlik. Akárcsak felséged. (A császár esetlenül, mérgesen kapálózik.) Felségednek talán megnyugtatására szolgál, hogy az utódlásra váró Ferdinánd főherceg sincs sokkal jobb formában. igaz, őhercegsége is már az ötödik X-et tapossa. FERENC (sziszegve): Idióta!... LAKÁJ (a főhercegre érti, bizalmas vigyorral bólintva): Ráadásul az is. Ahogy méltóztatott mondani. (A császár indulatosan Lakájra mutat. Az meghajol.) Pardon, ezúttal nekem szólt. (Megpillantja a belépő Metternichet; távozva motyogja.) Nem történt semmi. METTERNICH( elképedve néz körül): Sem m i ?! 20
