Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Rab s burg (történelmi vízió)
AZ ÚJ BIRODALOM — VAKSÁG ÉS BOLONDSÁG URALMA: KUKAC FERENC S TE ROTHADT ALMA! (Megértvén a felséggyalázó szöveget, hirtelen elkomorul; zavart siettséggel gyűri markába a papírost.) LAKÁJ (hátrafordulva, szenvtelen hangon) : Én tudom, hogy ön egy törtető fiatalember, de azért egy ilyen otromba provokációnak még egy serdülő korú lovászinas sem dőlne be. HALOTTKÉM (elhiilve): De hát én a maga hátáról olvastam el ezt a minősíthetetlen ...! (Ingerülten tépi össze a papirost s gyűri apró gala- csinná.) Illetve, oda volt kiakasztva. LÁKÁJ: Azon sem lepődtem volna meg, ha kívülről citálja. HALOTTKÉM (indulattal) : Ahelyett, hogy bocsánatot kérne a provokálásomat feltételező beteges gyanúja miatt, még képes ellenem koholni vádat! LAKÁJ (továbbra is végtelen higgadtsággal) : Ilyenformán a fél udvart meg kellene gyanúsítanom. Lassan az tekintendő gyanúsnak, aki tagadja, hogy olvasta volna e versikét. Az első példány állítólag őfelsége íróasztalának titkos rekeszéből került elő, s törődjön belé, uram, hogy nem ez volt az utolsó. (Nyugodt léptekkel vonul ki; mielőtt kilincsre zárná az ajtót, fehér macska surran be a terembe. Halottkém hangos kacagással könnyít a benne felgyűlt feszültségen; leguggol a macska elé, kinyújtja feléje tenyarét, pacsira. Kintről a császár hangja hangzik fel; később, az ajtónyitással egyidő- ben, már kivehetően: „Katalin, pisz-pisz!” Halottkém észbe kapva, hogy kezében a „bűnös” papír- galacsin, hirtelen ötlettel a macska orra elé tartja, majd a láda felé hátrálva gyorsan a sarokba hajítja. A macskát előbb nem izgatja a játék, aztán mégis megindul a láda felé, de inkább a fiatalember lábához dörgölődik. Ebben a helyzetben éri tetten őket a császár.) HALOTTKÉM (mélyen meghajolva előtte): Felség! FERENC (a macskát keresi, látja csak; féltékenyen) :Mi az, Katalin, már is hűtlenkedünk?!... (Halottkém megkísérli ellökni magától lábával az iállatot, finoman, hiszen így is, úgy is enyhe „kegyvesztésre" számíthat. A császár éberen kiált fel.) Rá ne lépjen! Nem látja, milyen törékeny?! Ákár a porcelán ... HALOTTKÉM: Ó, csak reszketek a meghatottságtól, felség! Hogy felséged Katalinja egyáltalán felfigyelt rám!... (Lekuporodik, csak a levegőt simogatja a macska feje körül.) A legkecsesebb udvarhölgy sem mérhető hozzá . . . FERENCfo fiatalember mellé guggol; tűnődve): Udvarhölgyet mondott? Érdekes . . . (Váratlan bizalmassággal.) Ön szerint leánymacska? HALOTTKÉM (a császárra tágult szemmel) '■ De hiszen Katalin! FERENC: Még egy Alekszander állandóan a bánatunkat juttatná eszünkbe. Amint megpillantottam, hirtelenjében csak a Katalin neve ötlött eszünkbe a nagy cárok közül. SAURAU (jön, lihegve) : Megbocsájt felséged, de azóta egyfolytában keresem, hogy kegyeskedett eltűnni a szemem elől. FERENC: Akárcsak Katalin mielőlünk . . . (ölbe veszi a macskát, cirógatja.) Az ő hűségében még nem lehetünk annyira biztosak, mint az önében, kedves Saurau. Katalin nem rendőrminiszterünk. S ha ráadásul még hölgy is ...?! SAURAU (kínos hallgatás után): Felséged végül is nem közölte velem legfrissebb óhaját. FERENC (a macskát szorongatva, szórakozottan lép az ablakhoz): Á, megvan! Ön nem mesélte még el nekünk részletesen, hogyan sikerült megakadályozniuk a veszélyesnek ígérkező robbanást?! SAURAU (megnyugtató mosollyal) : Felséged arra a kis szerkezetre gondol?... Messzire szállíttattuk el, egy kráterbe. Eddig még épp olyan ártatlannak bizonyult, akárcsak a falban mellette talált több száz éves csontváz. FERENC: Jól van, Saurau, csak nehogy megint lanyhulni kezdjen önben az éberség. SAURAU (elkomorul, a fiatalember mellé lépve) ‘.Strang úr, legfőbb titkos ügynökünk, csak megbízólevelére várt, hogy felséged elgondolása szerint azonnal indulhasson a Csallóközbe. (Átadja Halottkémnek a papírt, az kétszer is meghajolva, távozni készül.) FERENC (utánaszól): És mi lesz Katalinnal?! . . . (Mindketten értetlenül bámulnak a császárra.) SAURAU (töri meg a csendet)'. Kempelen mielőbb végrehajtott exhumálása a hercig kis Katalin biztonságát is növelni fogja, felség. FERENC (szemügyre veszi a fiatalembert, elváltozott arckifejezéssel): Ha Kempelenről van szó, úgy hát siessen! (Halottkém újabb meghajlása és távozása után, Saurauhoz.) Csupa új fiatal arc! Őszintén szólva, összetéveszettük a minap itt járt ifjú orvossal, akit Alekszander miatt hívattunk. . . (Szórakozottan sétál, ölében ringatva a macskát. Szünet után, tűnődve.) Azért a mi Katalinunkat sem ártana megvizsgáltatni?! SAURAU: Valamennyi egeret kipusztítottuk a Burgból, felség. Külön kóstolómester neveztetett ki felséged újabb kedvence számára. A mérgezés veszélye teljesen kizárt. FERENC (bólint): Igen, de azért nem ártana tudni, hogy udvarhölgyként kezeljük-e vagy sem. (Saurau most már nyílt gyanakvással tekint a császárra. Ez már az ő vak engedelmességét és türelmét is próbára teszi.) (Sötétség.) 4. Csízió (Ferenc császár kinzott, megviselt, megöregedett arcáról, alakjáról leolvasható az eltelt évtizedek 17
