Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - MŰHELY - Vasy Géza: A mítosz valósága (Kiss Anna költészetéről)
seire csak következtethetünk. A modell közben azonosul a tükörképével: „Ide találok én ebbe a tükörbe hófúvásban is! Hiszen a hófúvás hozott. Kísérteni. így mondják.” Majd később: „Attól fél, hogy kijövök a tükörből, horgolni fogok, meg verbénát nevelni? Ettől az egytől maga ne féljen!” A példa ismét — szándékosan — a legreálisabbak közül való. így lehet az elrugaszkodást és a visszacsatolást tetten érni. S amikor ilyen erőteljesen közvetlen a társadalmi problémákra vonatkoztatás, gyakran jelenik meg a tiszta humor, főleg a társas és a társadalmi élet visszásságaival kapcsolatban (A macskaprémkalapos hölgy, a Tragapagon, az Illetlenek ciklus több darabja, a dramatikus játékok). Ez a humor a boszorkányos lírai világ evilágivá fordításának szinte legfőbb módja. Ha nincs jelen se a humor, se a tragikus elvarázsoltság motívuma (ami például a Kéz, a Vízszintes szélben, a Kendersziget, a Szarvaskígyó és liliom a város címeréből c. versekben döntő), akkor a legnehezebb követni a költőt látomásaiban, mivel ilyenkor a legkevesebb az eredeti világhoz kötő elem, ilyenkor a legtöbb a valóságos vagy kitalált néprajziság: Hé! Hé. Dologidő van, te meg a ievegőeget sepregeted? Azt mondja. A Vendel. Na, megállj, te Vendel! Azt is akarta mondani neki: nézd csak meg, a bakancsod talpbélése alatt miféle fű van, merthogy az nyúvaszt meg téged Vendel, s ha ki tudnád venni, bizony ki is vennéd, de oda van az firnájszolva, Vendel! Akkor látja meg Bori Vendel fejetetejétől léig középen a vékony fehér forradást. A nyomorult, az is most veszi észre, kaparássza magát. Te Vendel! Téged kicserélt valami ördög! Akarja mondani Bori, de nem mondja, megszánja borzasztóan. Vendel meg csak lesi, hogy jobb felől dobog a szíve. Na, viheted a medvecsapdát, Vendel! (Nyírfaseprű) Az ilyen részletek viszont többnyire valóban csak részletek, a Nyírfaseprű például számos helyén humoros, de a tragikum sem hiányzik belőle. Más kérdés, hogy a különböző elemeket mennyire sikerül összekovácsolni, hogy mi lesz a domináló. (A Nyírfa- seprűben például maga a boszorkányság, annak megjelenítése, s ez különösebben nem is érdekes.) Ugyancsak az egységességgel kapcsolatos poétikai probléma a mú'nemek keveredése, egybeolvasztása. Eleinte a tiszta líra, néha a legzeneibb dal volt az uralkodó: Ha itt vagyok, itt vagyok, Ha eljöttem, eljöttem, Őriznek a csillagok, Leszáll a köd mögöttem, Ne bánts te engem! Ne kérdezz engem. (Ne kérdezz) Később egyenragúak lettek vele a Pávalepke-típusú prózaversek. A Feketegyűrűben tulajdonképpen a prózavers fejlődött tovább két irányban. Egyrészt egy oldottabban epikus forma alakult ki, amely igen gyakran kisebb darabokat kapcsol ciklussá. Másrészt mind gyakoribbá váltak a dramatikus versek. A második kötetben még inkább villanásnyi, lírai elemekkel telített párbeszédek ezek: Legény: Hol a gyerek, Világszép Orsolya? V. Orsolya: Nádbugán imbolyog. Legény: Hol a gyűrű, Világszép Orsolya? V. Orsolya: Halak száján forog. Szél: Hií! Hí! (Világszép Orsolya) 71
