Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 3. szám - MŰHELY - Márciusi beszélgetés: Társadalmunk az igazra áhítozik (Mocsár Gábor válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)

az 1953-as júniusi fordulat után írtam egy regényt, az első regényemet. 1956-ban jelent meg, a történelem elsodorta. Elmentem a rábaközi nagyon gazdag falvakba, mert akkor én Győrben laktam. Jártam egy középparasztnál, mert azt mondták, hogy az egy mintaparaszt. A fal teli volt bikatenyésztői oklevéllel. Épp ebédtájon mentem, nem volt kenyér a háznál. Én ültem egy sarokban, nem kínáltak meg, egy árva szót nem nyilatkozott a gazda. Úgy jöttem el onnan, mint akit leforráztak, éreztem, hogy itt valami nagyon nagy baj van. Hát ilyen élményeim voltak. Ezek mind előélményei a szociográfiának is. Sok minden másra is, de az újságírói gyakorlatra nagy hangsúlyt tennék. Éppen nem vagyok megelégedve az újságírás mai állapotával, mégis, ha néhány névaláírást meglátok, tudom, hogy kinek a cikkét érdemes elolvasni, tudom, hogy azzal érdemes lenne foglalkozni, mert abból szociográfus is lehetne, ha nagyobb vállalkozásba kezdene.

Már érintettük is ezt a témát beszélgetésünk során, de elég fontosnak tartom ahhoz, hogy visszatérjek rá: mindabban, hogy valaki szociográfus legyen, a valóságkutató hajlamok kibontakozzanak egy íróban, fontos-e, lényeges-e, meghatározó-e a származás? Nem csak a te származásodra gondolok, hanem a jelentős magyar szociográ- fusokéra általában.

Egyiknél fontos, a másiknál nem. Nem lehet törvénybe iktatni az én életpályámat. Lehet, hogy másoknál is úgy van, mint az én esetemben. De túl széles a szociográfusi út, nagyon sokan elférünk rajta. Hirtelen itt most Féjára gondolok, aki tudvalévőén nem paraszti, hanem elég gazdag polgári családból származott. Mégis, együtt tudott érezni a paraszti néppel, s annak is a legszegényebb rétegeivel. Úgyhogy amit én ott az én eleve elrendelt utamról beszéltem, az nem érvényes másra. Minden író attól író és azért író, mert szuverén jellem, tehát önálló gondolkodása és világa van. Hogy ez a világ honnan táplálkozik, milyen benyomások érik, az az illető írónak egyéni szerencséje vagy szerencsétlensége. De a származás nem határozza meg. Darvasnál meghatározta. Érdéinél meghatározta, de ő sem paraszti szociográfus lett, hanem a magyar tudomány egyik kiemelkedő alakja. Egyszer megkérdezte tőlem, amikor azt hiszem a Hazafias Népfront főtitkára volt: „Te Gábor, te minek tartod magad? Mert tudom, hogy parasztgyerek voltál, azt is tudom, hogy gyári munkás voltál, de most már író vagy.” Mondom, én vagyok a Hazafias Népfront egy személyben: munkás- paraszt-értelmiségi. Itt van a dolog lényege. Akik másfelől jöttek, más utakról érkeztek bele e műfajba, rendkívül izgalmas dolgokat tudtak cselekedni. Németh László, aki orvos volt, a Medve utcai polgárival kezdte, mert ott megtapogatta a gyerekeket, megnézte a fogaikat, s szociográfiát írt belőle. Tehát nincs törvény, nincs szabály. Nem a származás a lényeg, hanem az, hogy valaki az egész társadalomban tud-e gondolkodni, s azt a világot, amelynek egy szeletét vizsgálja, összefüggésbe képes-e hozni az egész társadalom működésével.

Visszakanyarodva a tanyavilágról társszerzésben írott könyvedre: akkoriban az igen jelentős szociográfiák között foglalt helyet, aktualitásánál fogva is. Hogyan fogadták a legkülönbözőbb helyeken, szinteken?

A tanyakérdés nagyon régi sorskérdés Magyarországon. A felszabadulás után volt egy teljesen naiv utópisztikus elképzelés, hogy meg kell szüntetni a tanyát, mert ott korszerűtlen az életforma. Az én gondolkodásom erről eleve összetettebb volt, mivel tanyán születtem és nevelkedtem, éreztem, hogy ott is boldog lehet az ember, írtam egy tanulmányban, hogy az volna a legszebb dolog, ha mindenki ott szeretne élni, ahol él, s azt szeretné csinálni, amit csinál. A tanyasi parasztok között az ilyen típusokat feltalálhatod. Akkoriban épp az Alföldben kezdeményeztem egy vitát, az volt a címe, hogy Tanyakérdés — sorskérdés. Kiderült, hogy itt nagyon fontos dolgokról van szó. Égyetemi előadók, parasztemberek is hozzászóltak, meg Veres Péter

60