Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - MŰHELY - Márciusi beszélgetés: Társadalmunk az igazra áhítozik (Mocsár Gábor válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)
kantak a kamera előtt, mert az számukra idegen világ volt. Amikor én beszélgettem velük, akkor megnyilatkoztak, őszinték voltak. Ez a szociográfia egyik titka, hogy őszinte legyen, akivel én beszélek. Az őszinteséget akkor tudom én is gyakorolni, ha velem szemben is nyíltan feltárulkoznak. Ebből a kóborlásból írtam egy szociográfiát, az volt a címe: Rekviem a madzagvasutakért. De írtam egy szatírát is ugyanebből az élményanyagból. Nem lehetett nem írni. Ezért mondom én, hogy a valóságismerő író számára nincs olyan műfaji elválasztás, hogy irodalmi vagy nem irodalmi. Igenis, amit az író csinál, az legyen irodalmi műfaj. Most egy kicsit történetiségében is nézve a dolgot: mikor találkoztál ezzel a fogalommal, hogy szociográfia? Mit váltott ki belőled ez a találkozás? Feltétlenül a népi írókra kell gondolnom. Fiatal koromban a tanyán nevelkedtem, könyv nemigen akadt a kezembe, a népi íróké sem. Az első komoly könyv, amely engem megrázott — Eötvös József: A falu jegyzője — azt már nem olvassák. Aztán a téli estéken én olvastam fel a családnak hangosan nem is tudom hány Jókai-regényt. Én voltam a legkisebb, a leghaszontalanabb, s ameddig a tengerit hántották, addig én olvastam. Szóval a szociográfiával csak később, nem tudnám pontosan megmondani, de a népi írók, főként Veres Péter Falusi krónikája révén találkoztam. Amikor már érettebb fejjel tudatosan érdeklődtem és építettem a magam gondolatvilágát, feltétlenül a szociográfiára szorultam. Van egy könyvespolcom, tele van szociográfiával. Pontosan azt szeretném kitapintani, hogy ez a fogalom: szociográfia, mikor tudatosult benned. Tehát az, hogy vannak olyan könyvek, amelyekre ez a műfaji megjelölés illik. Amikor már az irodalomhoz is közelébb kerültem, megjelent az első könyvem, s pult alól hozzájutottam a Viharsarokhoz, a Futóhomokhoz. Ezek nagyon megragadtak engem. Magával a fogalommal lehet, hogy találkoztam korábban, csak nem tudtam hová tenni. Magyarra le tudtam fordítani, hogy társadalom rajz, ám hogy én ilyesminek nekivágjak, arra sokáig nem is gondoltam. Anyám azzal a tréfás szólással engedett el a városba: „Vigyázz magadra fiam, el ne menj valami csengős szekér után.” Mert valamikor be lehetett menni Debrecenbe szekérrel is, ma már csak a határig lehet. Tudniillik a kiscsikó nyakában csengő is volt, ment az anyja után, legelészett, a csengőszó után ment. De ha találkoztak egy másik szekérrel, amelyiknek a csengője szólt, akkor a kiscsikó átváltott oda és elment. Innen a kifejezés, amely széltében-hosszában dívott a tanyasiak között. Én végül is a szociográfia csengős szekere után elmentem, a nyomába eredtem. Amikor a Szabad Népnél dolgoztam, írtam én olyan riportokat, amelyeket nyugodtan nevezhetnék szociográfiának, ha a kor, amelyben ezek az írások születtek, nem nyomta volna rájuk a bélyegét. Később, amikor az Alföld főszerkesztője voltam, a szociográfiát elparentáló cikkeket, nyilatkozatokat olvastam. Csoóri Sándor Tudósítás a toronyból című könyve után megjelent egy cikk, amelynek az volt a lényege, hogy válságtermékkel állunk szemben. Mert Csoóri maga írta, hogy mint költő, válságban van. Elment haza, fölment a toronyba, s istenigazából körülnézett. Ekkor ötlött agyamba, hogy el akarják temetni a magyar szocialista szociográfiát, mert ha ráütik a bélyeget, hogy válságtermék, akkor nyilván az egész műfaj valami válságnak a kifejezése. Beleszóltam a vitába, s így vita közben alakult ki bennem, hogy a szociográfiát meg kell tartani, meg kell védeni, noha a szociográfia a két háború között valóban ellenzéki műfaj volt. De én elég hiteles forrásból tudom — ez a hiteles forrás Marx —, hogy elsősorban a munkásosztálynak az érdeke, hogy a valóságot megismerje. S amikor a munkásosztály hatalomra kerül, akkor már nem érdeke, hogy a világát a könyörtelen és a mély megismerés nyomán alakítsa? Érdeke! ... Szóval az ilyen, önmagámmal folytatott vitatkozás eredményeként is vágtam neki ennek a műfajnak, mert éreztem, hogy erre szükség van. 58
