Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 3. szám - MŰHELY - Márciusi beszélgetés: Társadalmunk az igazra áhítozik (Mocsár Gábor válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)

hogy ne legyen több, mint segédtudomány. Holott nem a tudományok szolgálólánya, hanem önálló irodalmi műfaj. Az én irodalmi munkásságomat tekintve, annak egyik fő vonulata. Ez alkat kérdése is. Nemegyszer engedtem már a késztetésnek, hogy rövid életrajzomat megfogalmazzam. A Pályám emlékezetében, az Új írásban is vázoltam, hogy honnan jöttem, milyen mélységből, a szegénységnek milyen bugyraiból. Leírtam a vákáncsosokról írott tanulmányomban, hogy a földbevájt, az erdő zugaiban elrejtett kunyhókból, ha sorba építik, kitelne a dantei nyomorúság városa. Nem állítanám azt sem, hogy vallásos vagyok, ám ki nem szabadulhatok abból a kálvinista kultúrkörből, amelyben nevelkedtem. Azt is leírtam, hogy a debreceni kollégium meg a halápi tanyák porát a cipőtalpamról már soha le nem dörzsölhetem. Végső soron tehát nem elhatározás kérdése a szociográfia. Van egy hitelv: a predesztináció, az eleve elrendeltség. Ez persze nem fogadható el abszolút értelemben, de hogy egy író sorsát meghatározza-e, hogy honnan származott, milyen gyermekkori élmények érték, ez ha nem is predesztináció, inkább valamiféle elkötelezettség. Nem tudok más lenni, mint amire az indíttatásom kötelez. Nagyon sokszor visszamegyek a szülőföldemre. Nekem ugyanis nincs szülőfalum, bár az anyakönyvben hivatalosan nyilvántartják, de én abban a kis faluban alig jártam gyerekkoromban, csak épp az a falu volt hozzánk a legközelebb, s oda lovagolt be az apám, hogy bevezettessen az anyakönyvbe. Az a szülőföld engem elindított, ma is sokszor visszajárok. Több ez, mint magatartás, egyszerűen nem tudok nélküle élni. Legjobban azt a világot ismerem. Móricz is arról írt egyszer, hogy gyermekkorában végigéli az író mindazt, amit később megír. Ez körülbelül így is igaz. Nem tudok menekülni, nem is akarok. Más kérdés az, hogy ugyanez az elkötelezett buzgalom vitt el az olajbányászokhoz is. Nemegyszer mondtam nyilatkozatomban, meg talán könyvbe is beleírtam, hogy miért ragaszkodtam, s ragaszkodom ma is az olajbányászok világához. Azért, mert ugyanazokat az embereket találtam a kutak körül, akikről a tanyavilág meg a falu szociografizálása során írtam. Mert azok elmenekültek onnan. Mikor jött az átszervezés, épp a legvállalkozóbb szellemű embereket passzírozta ki magából a falu. Olajbányásznak mentek, mert az Alföldön ez volt az első igazán komoly ipari alkalom. Egyáltalán nem kitérő tehát az olajosok világának a föltárása.

Ha már fölvetetted itt a szociográfia és a szatíra párhuzamát; nálad e kétféle meg- fogalmazási mód vajon közös gyökérről fakad?

Feltétlenül. Amikor szociográfiát írok, ahhoz sokat kell jönni-menni, emberek között mozogni, s eközben sok ismeretre teszek szert. Olyanokra is, amelyeket nem szociográfiában, hanem szatírában kell megírni. Röviden elmondok egy példát, hogy igazoljam: ezek egy tőről fakadnak. A televízió annak idején felkért, hogy írjak egy forgatókönyvet. Volt egy sorozat Magyarország kisvasútjai címen. Stílusos és jó cím volt, mert előtte ment A világ nagy vasútjai. A világ nagy, az ország kicsi; kis ország, kis vonat. Ezeket lassanként megszüntetik. A Szegedről kiinduló, Pusztamérgesre meg Ásotthalomra vezető tanyasi vonatokról akartunk filmriportot csinálni. Kérték, hogy én legyek a riporter, nem jelenek meg a képernyőn, de a kérdéseket én teszem fel. Ehhez nekem nem a bakterekhez kellett elmennem, meg az állomásfőnökökhöz, hanem a környékben lakó parasztokhoz. Tüzetesen megismertem az életüket. Őszintén elmondtak mindent! Nem egy alkalommal kicsordult a könny a szemükből, öreg emberek ezek már; itt is, akárcsak Bács megyében, az öregek rekednek meg a tanyán. Azért is mentem, hogy megfelelő beszélgetőtársra leljek, amikor majd jön a kamera. Mi történt? Jött a stáb. Ezek a fiatal, hosszúhajú, szakállas gyerekek kitódultak az autóbuszból, amelynek az elejére rá volt írva: Magyar Televízió. Az én öregjeim döbbenten álltak ott. A néni rögtön hátraszaladt a ház háta mögé, ott volt kiterítve száradni a kimosott fehérneműje. Lekapkodta a kötélről és bedugta valahova. Az öregember pedig elszaladt a padlás végéhez, elvette a létrát és bedugta a gaz közé. Meg sem nyik57