Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Rab s burg (történelmi vízió)
hiába gyötör a kíváncsiság, miféle szerkezetről informálta önt őfelsége inasa?! SAU RAU (az ajtó előtt áll; visszafordul; nem képes titkolni izgatottságát) Remélem, megtaláltuk! COLLOREDO: Az imént mintha egy agyat kerestek volna?! SAURAU (mint egy győzelmi vágytól megmámorosodott hadvezér a csata előtt) Őfelsége biztonsága érdekében a hadi menővert megindítom! Életünk kockáztatásával egy feltételezhetően tökéletes gépet kell ártalmatlanná tennünk; egy olyan szerkezetet, amely magánál a feltaláló s esetleg már nem is élő agynál is veszélyesebb! (Méltósággal) Most megbocsát, de várnak az embereim! COLLOREDO: Vagyis az ön találmányai! (Saurau magabiztosan fordít neki hátat, és belép a sarkig tárt szárnyas ajtón. Colloredo keserű felismeréssel, már csak magának.) Nálunk tökéletesebb gépeket soha senki nem lesz képes feltalálni ... Ha így halad a világ, ön — a technikai találmányoktól függetlenül, vagy akár azok ellenére — sajnos, mindig győzni fog, megannyi kis hülye, mérgezett egér élén, rendőrminiszter úr. (FÜGGÖNY) MÁSODIK RÉSZ 3. Csízió (A kezdőkép irodaszobája, de minden dísztől, eleganciától megfosztva, lekopaszítva, a falak pedig, mint egy csata vagy földrengés után — ha nem is épp romokban. A falburkolat itt-ott cafatokban lógva, a töredezett csillár és egy horpadt mennyezetrész gerendával megtámasztva, a szőnyegek felszedve, a terem közepén összetolt bútorok vakolatporos selyemfüggönyökkel letakarva. Mennyire szokatlan itt a hatalmas, csupasz ablakokon beözönlő nagy fény és a szabaddá tett, mindennapiságot sugárzó kilátás.) (Colloredo gróf egy hatalmas, vaspántos ládáról lefújván a port, úgy ül le, mint aki a világ újabb csodája láttán, végre az elámulás után megpihenhet. Tőle eléggé távol, egy kifogástalan, vasalt öltönyű alacsony emberke — halottkém — várja, hogy megnyíljék az ajtó. Türelmetlensége, egész viselkedése temperamentumról és önuralomhiányról árulkodik.) COLLOREDO (rokonszenvvel nézi a jövevényt, mint aki hangosan gondolkodik) Legutóbb egy ifjú orvos járt itt. . . Ma önre van szüksége az udvarnak. Egy halottkémre. A sorrend logikus. Sazis, hogy fiatalok. (Jóságos mosollyal) Én minden nap várom, hogy nyugdíjba küldjenek. HALOTTKÉM (önérzetesen, fogalma sincs róla, kivel beszél) Ön, akit egyelőre nincs szerencsém ismerni, téved. Én a rendőrminiszter első számú embere vagyok. COLLOREDO (belemegy a játékba. Feláll, kissé hanyag eleganciával meghajolva) Megbocsát: Colloredo gróf, és ideig-óráig miniszter. HALOTTKÉM (elhűlve) Én kérek bocsánatot excellenciádtól! (Mélyen meghajol.) COLLOREDO (blazirtan legyint) De az is lehet, hogy miniszter csak voltam ... (Lehangolódva) Ön tehát titkos ügynök, nem halottkém. És nem is volt?!... HALOTTKÉM (kelletlenül) Valamikor, de az már rég volt... A miniszter úr excellenciája méltóztatik emlékezni rám, talán egy eset kapcsán?! COLLOREDO: Őszintén szólva, a memóriám rosszabb, mint az emberismeretem. Pusztán rokonszenvemre alapoztam, meg arra, hogy Saurau rendőrminiszter úr sürgősen ki akar küldeni egy halottkémet valahová az Isten háta mögé, Magyarországra. így hát mindenre gondoltam volna, csak arra nem, hogy ön (cseppet sem sem hízelgőén) első számú titkos ügynök. (Visszaül a ládára, szomorú fejcsóvál ássa!) Alaposan melléfogtam: úgy látszik, mégsem a memóriám a legrosszabb. HALOTTKÉM (zavart idegességgel tesz néhány lépést a gróf felé. Kis szünet után) A rendőr- miniszter úr excellenciájának ezek szerint mint halottkémre van rám szüksége?! COLLOREDO (bólint a körmeivel babráló fiatalembernek, majd tréfás vigasztalással) Ne keseredjék el, fiatal barátom, önre rendkívüli helyzet, s merem remélni, még rendkívülibb jövő vár. (Élvezi saját szójátékát.) Az excellenciások csupán egyetlen ex-et mondhatnak a magukénak. Ön viszont ex-halottkémként fog exhumálni egy KÉTES ügyben. Ez összesen: KÉT EX! És hát mégis csak ügynökre váró feladat, méghozzá elsőszámúra! Ad egy: az elhantolás nyugalmat adó pillanatát az érdekeltek lekésték. Ad kettő: a halál beállta bizonytalan. (Világos önkritikával, nemcsak öngúnnyal) Az utóbbi időben, úgy néz ki, hogy a bécsi udvarban minden bizonytalan és mindenről lekésünk ... SAURAU (lép be, s máris belefog kifogyhatatlan energiájával. Gyors, kategorikus beszéde és annak értelme épp az ellenkezője a Colloredóénak.) Tudtam, hogy pontos időben fog jelentkezni, kedves Strang! Vagyis tíz perccel a kijelölt óra előtt! Ez a tíz perc a mi sikerünk, a meglepetésszerű gyorsaságunk titka! COLLOREDO: Optimizmusából ítélve, a rendőrminiszter úrnak sikerült bebeszélnie valamilyen újabb ötletet vagy szokatlan megoldást őfelségének, viszonzásképpen arra, amit két nappal ezelőtt császárunk páratlan előérzete kegyeskedett bebeszélni önnek. SAURAU (saját fontosságának tudata erősebb most benne, mint a gróf merész ugratása miatt érzett kis bosszúság) Beismerem, gróf úr, hogy minden eddiginél nagyobb tapintattal kellett őfelsége előtt felvázolnom az egyetlen célravezető utat. Mivel hogy kezdetben a legnagyobb, egész
